idezojelek

Lázadás a fehér ember ellen

Az identitáspolitika új élharcosait már a németországi baloldalon is bírálják.

Cikk kép: undefined
Fotó: Szigetváry Zsolt

Az identitáspolitika a Der Spiegel 28. ­(július 10-i) számának fő témája. Már a főcím is meglepő: Lázadás a régi fehér ember ellen: genderbeszéd, kvóták és tabuk, identitáspolitika. Haladás vagy egy újfajta igazságtalanság? Meglepő, hogy a szerzők egyáltalán felteszik e kérdést: lehet, hogy ez az irány nem is haladást jelent, hanem újfajta jogtalanságokat szül? Az alcím pedig még további meglepetést okoz: A jogharcosok egy új generációja „biztonságos helyeket”, női kvótákat és gendercsillagocskákat akar. Mi ez, modern inkvizíció? – figyelmeztetnek a kritikusok. Vagy egy felesleges társadalmi változás?

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon szokatlan dolog egy neves balliberális lapban ilyesmiket olvasni. A „safe ­space” olyan helyeket jelent, ahol nincs diszkrimináció. A gendercsillagocskák tipográfiai megoldásul szolgálnak a nyelvtani „nemsemlegesség” érdekében személyek megjelölésére. A szótő után egy kis csillag következik, majd pedig a többes számú nőnemű „-innen” utótag. (Például Kolleg*innen.) A genderharcosok ugyanis nehezen tűrik, hogy a németben (a többi indoeurópai nyelvhez hasonlóan) nemek vannak. Ebből is látszik, hogy az egyik diszkrimináció megszüntetése egy másik megjelenésével jár…

Zűrzavar a társadalomban

Óhatatlan, hogy miközben a diszkrimináció elleni harc a kisebbségek jogait erősíti, a többséghez tartozók gyakran úgy érzik, hogy az ő jogaik viszont sérülnek. Egy fekete költőnő költeményeit csak feketék fordíthatják le autentikusan? Vagy feketék színházi szerepét fekete színészeknek kell eljátszani? A német társadalom birkózik a témával. A konzervatív gondolkodásúak e követelmények hatására sokszor még konzervatívabbak lesznek, az új aktivisták pedig még kevésbé kompromisszumképesek. A radikalizálódás törést okoz a társadalomban. Az idősek a fia­talokat azzal vádolják, hogy vakok a politikai iszlámra, a fiatalok pedig lerasszistázzák a szüleiket, ha azok színes bőrű helyett feketét mondanak, és azzal vádolják őket, hogy a női jogok követelésének ürügyén muzulmánellenes rasszizmust terjesztenek. Az új aktivisták meggyőződésüket hitként vallják, miközben teljesen intoleránsak az ellentétes véleményekkel szemben. Mindent meg akarnak változtatni egy olyan társadalomban, melyben szüleik nem tartanak szükségesnek lényegesebb változásokat.

A CDU és az FDP a zászlajára tűzte a liberális feminizmust. Az SPD-ben az identitáspolitika generációs szembenállásokat szül. A Zöldek ezt az ideológiát vallják, de a választások előtt célszerűbbnek tartják a visszafogottságot. A ’68-as mozgalommal összehasonlítva: a mai baloldalt kevésbé érdekli a gazdasági javak elosztása, inkább a kulturális elismertségért küzd. A német társadalom már egy negyedének migrációs háttere van, és ez úgyszintén a kulturális azonosság, az identitáspolitika szerepét erősíti. Egyre több vállalat kötelezi alkalmazottait, hogy antirasszizmus-szemináriumokon vegyenek részt, az utcák történelmi személyek utáni elnevezését az új korszellemnek megfelelően megváltoztatják, a nők karriert akarnak építeni, és a Bundestag a tőzsdén jegyzett nagy cégek igazgatótanácsában női kvótát ír elő.

Vajon hova vezet végül ez az új mozgalom? Szélesebb körű lesz az egyenlőség vagy ellenkezőleg, jobban megosztott a társadalom? – kérdezik a Spiegel elemzői. „Az erőszakosan, feltétel nélkül megvalósított egyenlőség újabb egyenlőtlenségeket és újabb ellenségképeket szül? A történelemben jelentős szerepet játszó fehér ember az új ellenség? A színes bőrűeknek és a nőknek megállapított kötelező kvóták, a tabufogalmak és az internetes pellengérre állítás az egyenlőséget szolgálja?”

Az új inkvizítorok

Az új jogharcosok többnyire képzettek, húsz-harminc év közötti kozmopoliták, és lassan megszállják a politika, a média, a gazdaság és az intézmények kulcspozícióit. A német Z generáció (az 1995 és 2009 között születettek, a digitális bennszülöttek) 18 százaléka (!) homoszexuálisnak, leszbikusnak, biszexuálisnak vagy egyébnek vallja magát. Ezzel szemben még csak 275-en éltek azzal a 2018 óta fennálló lehetőséggel, hogy nemileg „diversnek” minősítsék magukat, és csak 1191 nemváltoztatás történt.

Caroline Fourest francia publicista inkvizítoroknak nevezi őket, akik tegnap még a kisebbségekkel karöltve az egyenlőtlenségek ellen harcoltak, de ma már akörül folyik a küzdelem, hogy az igazi feminizmus fehér vagy fekete. Az egyenlőség univerzális gondolata eltorzul: „Egyre kisebb csoportok egyre több tagot zárnak ki soraikból, és a végén már csak egyvalaki marad, akire a megkülönböztetések minden válfaja ráillik. […] Az esélyegyenlőség univerzális ígérete – mely végső soron minden demokrácia alapelve – végül is nem fog mindenkire vonatkozni.” Az identitáspolitika feloldhatatlan paradoxona, hogy miközben az egyenlő bánásmódért harcol, egyes csoportokat kíméletlenül és nem egyenlően kezel.

A német egyetemeken egyelőre viszonylagos nyugalom van, a „cancel culture” (törléskultúra), az új aktivistáknak nem tetsző oktatók eltávolításának követelése még nem terjedt el olyan mértékben, mint az amerikai és a brit egyetemeken. Aki megélte a 60-as évek végét, azt ez a fajta egyetemi lázongás a kínai kulturális forradalomra emlékezteti. Ott Mao Ce-tung biztatására számoltak le a régi elittel és értelmiséggel, most a szélsőséges liberális média lázít.

Az osztályharc felvizezése

Az is meglepő, hogy a német balliberális lap az identitáspolitika legjelentősebb kritikusának, a német politikai paletta szélsőbaloldalán álló, iráni származású Sarah Wagenknechtnek, a Die Linke korábbi vezetője nézeteinek szokatlanul nagy helyet ad. Wagenknecht úgy látja, hogy az identitáspolitika komoly veszéllyel jár a baloldalra és a munkásmozgalomra nézve: „Az identitáspolitika megoszt. A különbözőségekből áthidalhatatlan szembenállásokat teremt, mely megtöri az empátia és szolidaritás bázisát. […] A baloldali pártok csak akkor lehetnek újból sikeresek, ha vissza tudják szorítani ezt az áramlatot.” Die Selbstgerechten: Mein Gegenprogramm – für Gemeinsinn und Zusammenhalt (A következetesek: ellenprogram a közösségi szellemért és az összefogásért) című, áprilisban megjelent könyve a Spiegel júliusi szakkönyv-bestseller listáján a második helyen áll.

Az „igazi” baloldal úgy látja, hogy az egyenlőtlenségek végső soron mindig gazdasági okokra vezethetők vissza, és ezeket elhomályosítják a gender- és a transznemű témák. Az osztályharcot, a „klasszizmust” kiszorította a rasszizmus, és ez ugyan keményebben hangzik, de valójában az identitáspolitika felvizezte az osztályharcot. Ez jól beilleszthető a piaci logikába, hiszen szoros jegyben jár a divattal és a popkultúrával, és a női kvóták és a vezetői pozíciókban való részesedések közel sem hangzanak olyan harciasan, mint a rendszer alulról jövő megdöntése.

Wagenknecht az identitáspolitikát történelmileg is beágyazza. Az elfajulás a ’68-asokkal kezdődött, akik „megcsáklyázták az SPD-t, és egy akadémikus párttá tették; egy ehhez hasonló miliőben alakultak meg később a Zöldek. Ezek a balliberálisok az elmúlt évtizedek szociális változásai nyerteseinek az oldalán állnak, és neoliberális lárifári politikát csinálnak a nagyvárosok kozmopolita lakosainak. A vesztesek – és ezen Wagenknecht még mindig a »derék« proletárokat érti – ezáltal elvesztették politikai súlyukat. Az eredmény: kiábrándultság és az AfD-re szavazás.”

Egy korszakváltás tünetei

A Spiegel szerzői úgy látják, hogy Wagenknecht túloz, a tények nem támasztják alá állításait, a német társadalmat nem osztja meg olyan nagymértékben az identitáspolitika, a különbségek nem olyan nagyok a lent és a fent között, az idősek és a fiatalok között. Inkább Steffen Mau, a Humboldt Egyetem szociológusának elemzésével értenek egyet. Mau szerint a jelenlegi súrlódások egy korszakváltás tünetei. „Kifelé tartunk egy nagyon normák közé szorított, nagyon fehér, nemzetállamba ágyazott és önazonos ipari társadalomból. És egy heterogén, posztindusztriális, globalizált társadalom felé tartunk, melyben sokféle csoportigénnyel kell számolni.”

Úgy ítéli meg, hogy nincs akkora különbség a „társadalmi baloldal” és az „életstílus-baloldal” között, mint ahogy az Wagen-

knecht könyvéből kitűnik. „A transzne­műek megítélésében vagy a homoszexuálisok általi gyermek-örökbefogadásban a társadalomban nem polarizáltak a véleménykülönbségek.” Az identitáspolitikához való viszonyulás inkább a társadalmi státustól függ, és nem a gazdasági újraelosztástól. Amit Wagenknecht állít, az csak a leginkább kiszolgáltatottakra vonatkozik. „A német társadalom viszonylag liberális és nyílt, a jövedelemi és képzettségi kategóriáktól függetlenül.”

Az „újbeszél” diktatúrája

A nyelv eszköz, amelynek a kommunikációt, a kölcsönös megértést kell szolgálnia. Az identitáspolitika azonban a nyelvet és a szimbólumokat is céljai szolgálatába állítja: tabukat állít fel, egyes szavak használatából politikai következtetéseket von le, a nyelvet határok és elhatárolódások kiépítésére használja, a verbális félrelépéseket szankcionálja. Azaz számára a nyelv politikai eszköz, a politikai harc színtere.

Elliot Page amerikai színész egy fürdőnadrágos fényképet töltött fel az Instagramra öt és fél milliós rajongótáborának. A fényképet a média így kommentálta: Elliot Page a mell­eltávolítás után. A 34 éves színész ugyanis transzgender. Bármit meg szabad írni róla, csak egyet nem: mi volt a korábbi neve. (Már neve is van a tilalomnak: „deadnaming”.) Ez ugyanis tabu. De annyira, hogy a Netflix még abban a filmben is megváltoztatta visszamenőlegesen a nevét, ahol még nőként (!) szerepelt. Mi ez – kapja fel a fejét az olvasó –, ha nem az 1984-ből ismert orwelli újbeszél? Hát ez is megvalósult! Vallásos korokban a tabuk még természetesek voltak, de egy demokráciában, amikor az emberek döntő többsége már ateista… Ma már csak egy olyan tabu van, mely mögött teljes társadalmi megegyezés áll: a holokauszttagadás.

Egyes egyetemeken pontlevonás jár azért, ha a hallgató a dolgozatában csak a hímnemű formát használja általános alanyként. A kasseli egyetem nemrégiben arról tájékoztatott weboldalán, hogy a „nemileg helyes beszéd” a dolgozatok elbírálásánál értékelési kritérium lesz, de az eljárás jelenleg vitatott. Az emberek nagy része – még ha elvileg egyet is ért például a „genderhelyes” beszéddel – ellenáll, ha azt kötelezővé akarják tenni. A néger szó kitagadásának külön irodalma és története van, helyette N-wortot illik írni, mondani, de ez – tekintettel a szó mögöttes tartalmára – teljes mértékben indokolt.

A nyelv politikai célú használata gátolja a véleményszabadságot. Egy friss felmérés szerint a németek 44 (!) százaléka úgy gondolja, hogy bizonyos témákban (és nem kétséges, hogy ezen mit értenek) már nem lehet szabadon véleményt nyilvánítani. Még soha nem volt ilyen magas ez a szám a szövetségi köztársaság történetében – kommentálják a szerzők.

A Der Spiegel végül is tehát feltette az új politikai divatáramra vonatkozó, szinte tabunak tekintett kérdéseket, de a válaszok közül azokkal ért egyet, amelyek a hóbortos és sokszor értelmetlen, sőt a szólásszabadságot korlátozó kilengéseket egy korszakváltás kísérőjelenségeinek tartják: a feszes, nemzetállami keretek közé szorított társadalom egy heterogén, posztindusztriális, globalizált társadalom felé tart.

A szerző közgazdász, társadalomkutató

Borítókép: A 24. Budapest Pride résztvevői vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky úton (MTI/Szigetváry Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.