Nagy a tét az óceán mindkét oldalán

A demokrata Joe Biden hozza a papírformát, és ellenséget lát Magyarországban (is).

Topolánszky Ádám
2020. 10. 20. 9:00
BIDEN, Joe
Phoenix, 2020. október 9. Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje, volt amerikai alelnök támogatóihoz beszél egy kampányrendezvényen, Phoenix-ben 2020. október 8-án. Az elnökválasztást november 3-án tartják az Egyesült Államokban. MTI/AP/Carolyn Kaster Fotó: Carolyn Kaster
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy két héttel az amerikai elnökválasztást megelőzően a közvélemény-kutatások továbbra sem megnyugtatók a Donald Trump elnök mellett voksoló patrióták szemszögéből. Márpedig egy esetleges kormányváltás kézzelfogható hátraarcot jelenthet a magyar–amerikai viszonyokat illetően, miután Joe Biden volt alelnök hazánkra nézve degradáló kijelentéseket tett a minap. Vagy teljes tudatlanság, vagy vitriolos cinizmus volt részéről Magyarországot és Lengyelországot az autokrata Fehéroroszországgal egy kategóriába sorolni. Korábban több meghatározó amerikai vezető politikus, így Hillary Clinton se volt túl barátságos országunkkal a polgári kormányzás alatt, de Biden mostani megjegyzése újabb negatív mérföldkő lehet. Kérdés, hogy a szemmel látha­tóan szellemi karbantartásra szoruló demokrata elnökjelölt mennyire van tisztában saját mondanivalójával. Valószínűleg semennyire sem. Ami inkább elképzelhető, hogy az ötvenmillió dollárt a demokratáknak adományozó Soros György szólalt meg belőle ezúttal is.

Ezek után a magyar–amerikai szavazók nem szavazhatnak tiszta lelkiismerettel Joe Bidenre. Na de mennyit nyom a latban a magyar származású állampolgárok szavazata az Egyesült Államokban? Nézzük a számokat! A 2013-as népszámlálás szerint 1,8 millió magyar származású amerikai állampolgár élt az Egyesült Államokban. Miután tudjuk, hogy a teljes lakosság mintegy negyven százaléka ad le szavazatot egy tipikus amerikai elnökválasztáson, ez akár 1,2 millió magyar származású amerikai állampolgár szavazatát is jelentheti. Azt, hogy ebből a szavazótömbből mennyi a republikánus és mennyi a demokrata elkötelezettségű, már nehéz felmérni. Arról viszont több vélekedést is hallottunk, hogy az amerikai magyarok között eleve tendenciózusan nagyobb a republikánus, azaz jobboldali szavazók aránya. A magyarok aránya három billegő államban – Ohióban, Pennsylvaniában és Floridában – is számottevő, így a magyar–amerikaiak elméletileg ebben a három államban akár el is dönthetik a választást Trump javára. Ugyanígy a lengyelek szavazata is számíthat például Illinois államban, konkrétan Chicago városában, ahol mintegy félmillió lengyel él.

Hiába került nyilvánosságra Joe Biden kétes múltja, családi korrupciós ügyei, botrányos viselkedése fiatal hölgyekkel és kiskorúakkal szemben, valamint egyre súlyosbodó szellemi leépülése és passzív reakciója az erőszakos faji lázadásokra, a 78 éves demokrata karrierpolitikus máig népszerű a szavazók egy bizonyos körében. Biden éppen ezért nagy valószínűséggel megszerzi az afroamerikai és spanyol ajkú szavazatok meghatározó többségét. Ugyanakkor ironikus, de nem elhanyagolható körülmény, hogy a felszínes és jómódban élő kertvárosi fehér szavazók egy része elpártolt az elnök mellől az elmúlt négy év során, lényegé­ben azért, mert éppenséggel nem tetszett nekik Trump stílusa vagy azok az intézkedések, amelyek a koronavírus-pandémia kezelésére irányultak. Felelős szavazópolgár ugyanakkor nem külsőségek alapján szavaz, hanem országának hosszú távú érdekeit nézi.

Nemcsak Amerikában, de a világ több meghatározó országában is korszakváltás küszöbén állunk. A Nyugat végső célja ma már nemcsak abban merül ki, hogy a keleti és déli országokat maga alá rendelje, hanem hogy önmagát is lelkesen bedarálja abba a globalista fazékba, amelyben mindnyájunkat péppé főznek majd. Kamikaze misszió ez, amelynek oltárán a Nyugat képes feláldozni önmagát egy világkormány felállításának reményében. Az orwelli utópia így válhat valóra, és a kétfelé osztott világban akár egy több évtizedes állóháború is kialakulhat, amelynek alapvető célja a világ népességének permanens kontrollja és kihasználása.

Hogyan történhetett meg, hogy egy szellemileg fokozatosan leépülő aggastyán egyáltalán számításba jöhet mint elnökjelölt Amerikában? Három válasz lehetséges: 1. A hálózat működik. 2. Az emberek tudatlanok, meggyőzhetők és irányíthatók a dominánsan balliberális média által. 3. A szponzorált (jól finanszírozott) politikai manőverezés eredményesnek mondható. Vannak azonban pozitív előrejelzések is az elnökválasztás finisében. Az egyik veterán elemző, Patrick Buchanan (Richard Nixon volt beszédírója) azt mondja, hogy senki ne írja le Donald Trumpot teljesen.

„Après moi, le déluge”, azaz utánunk a vízözön, jósolta XV. Lajos Király, amikor hadserege nem várt vereséget szenvedett Rossbachnál 1757-ben a porosz II. Frigyes király csapataitól. „Le déluge”, a forradalom három évtizeddel később be is következett, amely a Bourbonokat végleg lesöpörte a trónról. Trump persze legszívesebben egy olyan forradalmat vizionálna, amely idővel elsöpri a globalistákat. Ebben sokan reménykedünk, de ne legyenek illúzióink, jelenleg nehéz helyzetben vagyunk az óceán mindkét oldalán. Buchanan és sok más elemző szerint azonban az amerikai patriotizmust még jó darabig nehéz lesz háttérbe szorítani. Sőt ebbe a globális-liberális elit bicskája akár bele is törhet. Nem beszélve Közép- és Kelet-Európáról, Oroszországról, valamint Dél-Amerika és Ázsia egyes országairól, ahol az egészséges nacionalizmus még nem hagyott alább.

Egyes optimista elemzők szerint Trump elnök a billegő államok közül – mint Pennsylvania, Michigan, Wisconsin, Ohio, Észak-Karolina, Georgia, Florida és Arizona – talán hatot is megnyerhet, és akkor valóban felé billen a mérleg a választások kimenetelét illetően. Végül is Harry Truman is megfordította a választási küzdelmet az utolsó pillanatban Tom Dewey ellen 1948-ban, valamint Trump ugyanilyen állás és pusztító médiaellenszél dacára tudott győzedelmeskedni az elnökségét már előre ünneplő Hillary Clinton felett négy évvel ezelőtt. Máig emlékezetes, mi több, a nemzetközi médiaviszonyok árulkodó lenyomata, hogy a liberális Newsweek hírmagazin meg sem várta a választások eredményét; Madam President címmel, a kedvesen mosolygó Hillary Clinton egész oldalas képével jelent meg 125 ezer példányban.

Trump erőssége a mozgósítás. Kampánybeszédeire ezrek tódulnak össze a koronavírus-járvány dacára, míg Biden kampánygyűlései körülbelül annyi izgalmat generálnak, mint egy harmadosztályú sakkparti. Félő, hogy egy esetleges demokrata győzelem esetén az új elnök (vagy alelnöke) az Antifa és a BLM-mozgalmak hatására radikális átalakításokat indítana el, amelyeknek már nem sok köze lenne az alapító atyák által megálmodott amerikai álomhoz és az 1789-es alkotmány alapelveihez. És ez a lopakodó radikális transzformáció már nemcsak az Egyesült Államok, de az egész nyugati civilizáció alkonyát jelentheti.

A Nyugaton ma mesterkedő baloldali vezetők nemzet- és keresztényellenes politikai kommunikációja tetten érhető.

Programpontjaik ismertek: abortuszpárti törvények, a korlátlan illegális migráció és integráció elősegítése, növekvő és progresszív adóterhek bevezetése, a genderelmélet és transzneműség teljes elfogadtatása, a homoszexuális házassági jogok legalizálása, valamint a színes bőrűek, főleg az afro­amerikaiak „előjogainak” proaktív érvényesítése a többségi társadalom kárára. Kérdés, hogy az egyelőre még fehér többség miképp fog reagálni ezekre a radikális változásokra az Egyesült Államokban és az európai színtereken? Tiltakozik? Fellázad? Száműzetésbe vonul? Vagy éppen behódol? A kevert társadalom kitűnő táptalajt nyújt az említett programpontok megvalósítására. Ezért is szorgalmazzák a migráció korlát nélküli felgyorsítását Washingtonban, Brüsszelben, Berlinben, Londonban, Párizsban és a többi nyugati irányítóközpontban.

Ébresztő tehát az Atlanti-óceán mindkét oldalán! Ami pedig a lágyszívű, jómódú kertvárosi fehér szavazókat illeti, akik ingatagok a Trump melletti kiállásuk tekintetében, talán javasolhatnánk nekik egy pár éves túlélőtúrát az arab világban, ahol minden bizonnyal észhez térnének a tekintetben, hogy kire bízzák mostantól a nyugati civilizáció vezetését. A választások kimenetelétől függetlenül fennáll a korszakváltás veszélye. Ennek meggátolására erőteljes összefogásra és következetes kommunikációra van szükség a nemzeti erők részéről.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.