Nincs félnivalójuk a magas vérnyomásos betegeknek

A legnagyobb veszélyben most a szövődménymentes, kezelt magas vérnyomásos betegek lennének?

Prof. dr. Szauder Ipoly
2020. 04. 06. 15:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb veszélyben most a szövődménymentes, kezelt magas vérnyomásos betegek lennének? Egyértelmű, hogy nem. A gondos orvosi ellenőrzés alatt álló, szövődménymentes magas vérnyomásos embereknek sem kell jobban félniük másoknál a koronavírus-járvány idején. Ugyanakkor betegeim hívták fel a figyelmemet, hogy a Népszava március 18. számában egy gerontológus orvos azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb veszélyben a viszonylag jó fizikai állapotban lévő idős emberek vannak, akiknek mondjuk a karbantartott magas vérnyomásukon kívül nincs más bajuk. Ez pedig a laikusoknak ijesztő, úgy tűnhet, hogy a kezelt (karbantartott) magas vérnyomásos betegeknél a legnagyobb a veszély, náluk a leggyakoribb a koronavírus-halálozás.

A mintegy két és fél millió magas vérnyomásos honfitársunk joggal szoronghat az írás olvastán. Feleslegesen. Ugyanis a kardiológiai-hipertonológiai területen megfelelő tájékozottságú, gyakorlatú orvosszakmai értelmezéssel, az adatok mögé nézve kiderül, hogy nem kell jobban félniük. Ezért írok most: tájékoztatás céljából, és miután a Népszava ezt nem volt hajlandó közölni, ezért ebben a lapban, ahol korábban orvosi szemléimet írtam, szeretném közreadni a magyar hipertóniá­sok megnyugtatására.

Mit mutatnak az adatok? Kínai források szerint azoknál, akiknek nem volt ismert betegségük, a halálozás 1,4 százalékos volt, míg a szív- és érrendszeri betegségeknél 13,2 százalékos, a magas vérnyomásosoknál 8,4 százalékos. Olaszországban az adatok szerint az elhalálozott koronavírusos betegeknél szív- és érrendszeri betegség esetén összesen 63,3 százalékos, a magas vérnyomásosokkal együtt összesen 76,5 százalékos volt a mutató.

Miért ilyen nagy Olaszországban a magas vérnyomásúak aránya? Azért, mert ez a leggyakoribb népbetegség, a lakosság 34-37 százalékát érinti, 65 év felett pedig 50-60 százalékát. Olaszországban igen magas az átlagéletkor (a halottak átlagos életkora 80,5 év volt), ez is magyarázza a hipertóniások magas százalékát. Fontos kiemelni, hogy nem kell megijedniük a szövődménymentes magas vérnyomásos betegeknek, mert ez a magas százalék csak egy statisztikai adat, a betegségnek az elhunytak közötti előfordulását mutatja. Ez nem azonos a vírusnak a hipertóniások halálozásában betöltött szerepével!

Ezt nem vizsgálták, pedig ha ismernénk az elhunytak vírusfertőzés előtti állapotát, a hipertónia okozta szövődményeit, betegségeit, akkor lehetne korrekt véleményt mondani a halál okáról. Az sem világos, hogy a hipertóniát milyen módon állapították meg: felírt gyógyszerek vagy pedig a tényleges vérnyomás mérése alapján. Olaszországban azokat is a koronavírus áldozataihoz számolták, akik más betegségben vesztették életüket. Ez számlálási hiba.

Így nincsenek statisztikailag megfelelően értékelhető, finomított adatok. Jobban igazított, korcsoportra, társbetegségekre vonatkoztatott adatok nélkül pedig nehéz megfelelő véleményt alkotni.

A betegek nagy száma részben a más viselkedési normákból, a megelőző, higiénés intézkedések és a rendszabályok be nem tartásából, a nagyfokú egyéni szabadságból következik. Sok nagycsalád él együtt, gyermekek, unokák, így az izoláció alig megoldható. A hetven év feletti férfiak nagy része dohányzó, akinél ez más társbetegségeket (tüdő és szív) okoz.

A magas vérnyomás okozza a magas halálozást? Nem, ugyanis ha nincs egyéb betegség, „csak” magas vérnyomás (szövődménymentes magas vérnyomásról van szó), és ha ez jól kezelt, akkor nem jelent nagyobb veszélyt, mintha nem lenne magas vérnyomása a betegnek. Ezek a kardiológusok számára jól ismert tények az előző koronavírus-járványok (SARS, MERS) óta. Sajnos persze a magas vérnyomás számos esetben – gyakran fel nem ismerten is – okozhat szívbetegségeket (koszorúér-betegséget, szívinfarktust, szívelégtelenséget, szívritmuszavart). Ekkor pedig nem a magas vérnyomás önmagában, hanem az általa okozott kardiovaszkuláris, szívszövődmények a felelősek a magasabb halálozásért.

Tehát nem félniük kell a magas vérnyomásban szenvedőknek, hanem fokozott figyelmet kell fordítani a vérnyomás jó beállítására, és ha van szövődmény, akkor annak kezelésére.

Hogyan sikerült megfékezni a járványt Kínában? Példaszerű szervezettséggel, magas szintű szakmaisággal és gondolkodással. Az intézkedések betartásával, betartatásával, ellenőrzésével. A fertőzöttek felkutatásával, tesztelésekkel. Pontosan kidolgozott és betartott kezelési protokollokkal. A szabályokat be nem tartókat szigorúan szankcionálták. Nemrégen közreadtak egy orvosilag átgondolt, jól szerkesztett kézikönyvet, ez bárki számára hozzáférhető (egyelőre csak angolul).

Ne feledjük, hogy veszélyhelyzet van! Ez egy háború, ahol katonai fegyelemmel kell küzdeni, nem lehet a sorból kilógni. Csak egy határozott és szigorú kormányzat lehet hatásos és jól működő fegyver a vírus ellen.

Kormányunk időben lépve, minden lehetséges formában óvja a lakosságot, szervezi újra a háziorvosi ellátást, figyelembe véve a hazai sajátosságokat, valamint a WHO állásfoglalásait és egyéb nemzetközi ajánlásokat. Elkészültek az Egészségügyi Szakmai Kollé­gium tagozatainak szakmacsoportos ajánlásai a Covid–19 ellátásrendjével kapcsolatban. Ez különösen részletes a kardioló­giai és az intenzív ellátásnál. Az intézkedések elfogadását állampolgári kötelességünkön túl az egymás iránti szolidaritás is indokolja. Kerülendő a nagyfokú, túlzott és rosszul értelmezett individualista viselkedés, a joggal való visszaélés, éppen a demokráciára hivatkozva.

Mit tegyünk, ha úgy érezzük, vírusbetegségünk van? Elsősorban konzultáljunk háziorvosunkkal telefonon vagy interneten. Amennyiben a gyanú megalapozott, ő tud tanácsot adni, intézkedni. Alapelv, hogy tartsuk be a megelőzés szabályait. Óvakodjunk a félretájékoztatástól, ugyanis minden hiteles információ megtalálható a kormányzati információs oldalon.

A szerző belgyógyász, kardiológus, hipertonológus

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.