Önkénnyel nem megyünk semmire

Bármilyen önkényes eljárás, amely nem független és objektív megfontoláson alapszik, hanem politikai szempontok szerint kialakult kritériumokon, nem nevezhető „jogállaminak” – véli Janez Janša szlovén miniszterelnök az európai uniós jogállamisági vita kapcsán, amely a csütörtöki EU-csúcs egyik központi témája volt. Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének írt – és a Magyar Nemzetben teljes terjedelmében olvasható – levelében Janez Janša emlékeztetett, hogy az Európát sújtó számos válság közepette hozott létre nyáron az Európai Tanács egy erős pénzügyi keretről szóló megállapodást, hogy kezelni tudjuk a járvány következményeit. Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament között nemrégiben született megállapodás azonban aláássa a júliusban létrejött konszenzust. Az Európai Parlament néhány politikai csoportja nyíltan azzal fenyeget, hogy egyes uniós tagországok fegyelmezésére a tévesen „jogállaminak” nevezett eszközzel kell élni, a többségi szavazás eszközével. – Természeténél fogva a „jogállamiság” azt jelenti, hogy vitás kérdésekben független bíróság dönt, és nem egy intézmény politikai többsége. Ha egy politikai testület a saját döntéseit jogállaminak kezdi nevezni, akkor ezzel máris eltávolodik a valóságtól – írja Janez Janša, aki szerint kettős mércét alkalmaznak mindannyiunk szeme láttára.

Janez Janša
2020. 11. 21. 6:55
JANSA, Janez
Ljubljana, 2020. március 3. Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke a parlament 2020. március 3-i ülésén Ljubljanában. A törvényhozás megválasztotta miniszterelnök-jelöltnek Jansát, aki várhatóan négypárti koalíciós kormányt alakít. Az elõzõ kormányfõ, Marjan Sarec január végén lemondott. MTI/EPA/Igor Kupljenik Fotó: MTI/EPA/Igor Kupljenik
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztelt elnök úr, kedves Charles!

Az Európai Unió még soha nem nézett szembe olyan méretű kihívással, mint amelyet a koronavírus-járvány állított elénk. Egészségügyi ellátórendszereink óriási nyomás alá kerültek, gazdasági életünket váratlan, kívülről érkező sokkhatás érte, a gazdasági tevékenységünk hirtelen megszakadt, és munkahelyek ezrei kerültek veszélybe. Ilyen körülmények között életbe vágó volt, hogy az unió képes gyorsan és határozottan reagálni. A közösen kidolgozott válaszunk középpontjában az Európai Tanács által júliusban elfogadott többéves pénzügyi keret (­Multiannual Financial Framework, MFF) és az Új generáció EU (Next Generation EU) nevű pénzügyi mentőcsomag állt – valódi történelmi megállapodás és a tagállamok összetartásának példátlan bizonyítéka.

Pontosan ez volt az, amire ezekben a kihívásokkal teli időkben szükségünk van. Napjainkban az Európai Unió olyan, akár egy hajókból álló konvoj, amely viharos tengeren hajózik. Az első hajók csoportba rendeződtek, amelyekhez később továbbiak csatlakoztak, azért, hogy együtt, biztonságban navigáljanak a béke, a szabadság és a fejlődés ígérete felé. A konvoj pedig egyre nőtt, mert a csatlakozók el akartak kerülni újabb tragédiákat és hajótöréseket, amelyeknek a XX. században szemtanúi voltak. Emberek millióinak halálát okozták, egész nemzeteket érintő elmondhatatlan szenvedést és bánatot, népirtást és önkényuralmi rendszerekben élők szolgasorsát.

Hajókonvojba tömörült csatlakozók

Az első néhány évtizedben a megfelelő menetirány és a közös jövő sikerének garanciá­ja annak a generációnak a nyilvánvaló és őszinte elkötelezettségében rejlett, amelyek maguk is átélték a korábbi esztendők hajótöréseit. A kijelölt közös út helyes megválasztásának legfőbb bizonyítéka végül a vasfüggöny leomlása és az EU, valamint a NATO 2004-ben lezajlott bővítése lett. Az egységes és szabad Európa kézzelfogható, elérhető céllá vált azoknak a generációknak is, amelyek tanúi voltak a Keletet a Nyugattól elválasztó határvonalakon történt gyilkosságoknak, és akik a masszív, megdönthetetlennek látszó egypártrendszerek tévképzeteinek és uralmának reménytelenségében éltek.

Végül, több millió áldozat és megannyi szenvedés után ez a generáció is megérhette a kommunizmus bukását anélkül, hogy egy lövés is eldördült volna.

A szabadság valósággá vált, és úgy tűnt, semmi nem állhat az útjába. Újabb és újabb hajók csatlakoztak a karavánhoz, és a belső közigazgatási határok leomlottak. Egy új aranykor ígérete és a csillagokig érő optimizmus volt jellemző. Ebben a derűben azonban nem figyeltünk eléggé a régóta húzódó, „befagyott konfliktusokra” keleti szomszédainknál. A Krím félsziget elfoglalása váratlanul ért mindannyiunkat. Nem vettük elég komolyan a Görögországtól és Ciprustól érkező figyelmeztetéseket Ankara kettős játékáról, sem a nyilvánvaló jeleket arról, hogy az iszlám hívei nemcsak a határainkon, de már az EU-ban is a radikalizációt választják a megújulás helyett.

Ez végül az ártatlan európaiak ellen elkövetett terrorcselekmények sorozatában végződött – közvetlenül hatva életünkre.

Ellentétben kezdeti derűlátó várakozásunkkal, a tenger vize nemcsak háborítatlan nem lett, hanem egyre viharosabbá vált, és utunk is egyre nehezebbé. Lesújtott ránk a pénzügyi válság, amelyet a migránsáradat követett, majd terítékre került a brexit. Miközben azon vitatkoztunk, hogy a réseket tömjük-e be a hajón, és elálljuk-e a víz útját, vagy inkább osszuk-e szét magunk között a vizet, a legnagyobb hajók egyike úgy döntött, elhagyja a konvojt. Felismertük: ezzel ­mindannyian veszítünk. És mielőtt lezárhattuk volna a hagyatékról szóló vitát a tőlünk elforduló hajótól, a koronavírus-járvány közepén találtuk magunkat. Most pedig a járvány második hullámával küzdünk, amely erősebbnek bizonyul, és sokkal több áldozatot követel az EU-ban, mint a megjelenésekor.

Az önkényes eljárás nem jogszerű

Júliusban az Európai Tanács drámai találkozóján közös, nagy erőfeszítéssel elértük, hogy egyetértés szülessen egy erős pénzügyi keretről, hogy kezelni tudjuk a járvány következményeit. Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament között nemrégiben született megállapodás azonban aláássa a júliusban létrejött konszenzust. Szögezzük le: a jogállamiságot tiszteletben kell tartani az unióban. Mindenhol. Ugyanakkor bármilyen önkényes eljárás, amely nem független és objektív megfontoláson alapszik, hanem politikai szempontok szerint kialakult kritériumokon, nem nevezhető jogállaminak.

Közülünk mindazok, akik életük egy részét totalitárius rendszerben élték le, jól tudjuk, hogy akkor kezdünk elszakadni a valóságtól, amikor folyamatokat vagy intézményeket olyan nevekkel látunk el, amelyek épp az ellenkezőjét tükrözik azok valódi jellegének. A népköztársaságok egypárti diktatúrák voltak. A Német Demokratikus Köztársaság hatalmas falat épített, hogy megakadályozza az emberek tömegeinek elmenekülését a „demokráciából”. A volt Jugoszlávia „önigazgató szocializmusa” csak a keménykezű kommunista párt gazdaságirányításának álcája volt.

Napjainkban számos média és az Európai Parlament néhány politikai csoportja is nyíltan azzal fenyeget, hogy egyes uniós tagországok fegyelmezésére a tévesen jogálla­minak nevezett eszközzel kell élni, a többségi szavazás eszközével.

Természeténél fogva a jogállamiság azt jelenti, hogy vitás kérdésekben független bíróság dönt, és nem egy intézmény politikai többsége. Ha egy politikai testület a saját döntéseit jogállaminak kezdi nevezni, akkor ezzel máris eltávolodik a valóságtól. Az Európai Unió azonban valódi jogállami alapokra épült: a végrehajtó, a jogalkotó és az igazságszolgáltatási hatalmi ágak elkülönülésére. Egy állam, amelynek a politikai berendezkedése nem a demokrá­cián és a jogállamiságon alapszik, nem teljesíti a tagság feltételeit, és nem csatlakozhat az együtt navigáló konvojhoz. Következésképp, az Európai Unió szerződése nem teszi lehetővé azt, hogy diszkriminatív bánásmódban részesüljön bármely tagállam, pusztán bármely másik tagállam vagy egy európai uniós intézmény politikai kívánságára.

A szlovéniai választási csalás

Szlovéniának számos oka van arra, hogy óvatos legyen akkor, amikor az Európai Parlament különböző politikai csoportjai a jogállamiságot emlegetik. 2014-ben az állami intézményekben – köztük az igazságszolgáltatást is érintő – durva visszaéléseknek és választási csalásoknak lehettünk szemtanúi rögtön a választási kampány legelején. Az alkotmánybíróság egyhangúlag megállapította a csalást. Mégis mindez csak a választások után történt, amikor a súlyos visszaéléseket már nem lehetett orvosolni.

Akkor egyetlen uniós intézmény sem emelte fel a hangját, egy sem figyelmeztetett az elcsalt választásra.

Sőt a helyzet még ennél is rosszabb volt: a csalásban részt vevők felkéréseket kaptak az uniós intézmények magas rangú tisztségeinek betöltésére. Az Európai Parlament még azt is visszautasította, hogy megvitassa az egyik tagállamában elcsalt választásokat, egész egyszerűen azért, mert a kollégiumi testületben nem volt meg a többség, amely elérhette volna, hogy a téma egyáltalán napirendre kerüljön.

Ugyanakkor régóta számos vita folyt és folyik Magyarország és Lengyelország demokráciájáról. Még az unió működéséről szóló szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást is kezdeményezték ellenük, holott egyik országban sincs tudomásunk jogsértő visszaélésekről politikai leszámolások érdekében vagy akár politikai indokokkal történt bebörtönzésekről, amióta az EU teljes jogú tagállamaivá váltak – nem beszélve akár csak egy olyan nyilvánvaló választási csalásról is, ami Szlovéniában megtörtént.

Ez a szomorú tapasztalat azt mutatja nekünk, hogy kettős mércét alkalmaznak mindannyiunk szeme láttára.

Mi több, nemrégiben ugyanez a kettős mérce még azt is lehetővé tette, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt a történelmi megállapodást, amelyet júliusban értünk el az Európai Tanács ülésén, azért, mert az Európai Parlament állítólagos politikai többsége másképp döntött – „jogállamiságra” hivatkozva.

Az európai szavazók méltósága

Szlovénia minden esetben a jogállamiságot támogatja (beleértve az MFF és az RRF – újjáépítési mentőcsomag – eszközöket), feltétel nélkül, ám kettős mérce alkalmazása nélkül. Támogatja, amíg az Európai Unió szerződését betartják a konkrét eszközök kidolgozásakor, és amíg a jogról vagy annak megsértéséről független bíróság dönt. Ezekben a kérdésekben nem határozhat valamiféle politikai többség, mert az nem jogszerű, nem jogállami, az nem más, mint egy politikai többség uralma.

Rossz útra lépve, sajnos, Európa szép jövője, az egységes és szabad Európáé, kicsúszik a kezünk közül.

A tengeren már most is nagy hullámokat szelünk át, anélkül is, hogy újabb problémákat okoznánk magunknak. Kína, amelyet jóformán nem rendített meg a járvány, az eddigieknél is erősebb hatással lesz utunkra. Az Egyesült Államokat nagyon megosztotta az elnökválasztás – és ez sosem befolyásolta kedvezően a transzatlanti kapcsolatainkat. Moszkva, úgy tűnik, sikerrel adta hozzá Belaruszt is a befagyott konfliktusainak listájához. Ankarával karöltve és az EU nélkül a maga képére formálja a világot a Baltikumtól Líbiáig. Egy hónap sem telhet el anélkül, hogy ne rendítene meg minket egy újabb terrortámadás és hogy ne kelljen részvétünket nyilvánítani a terrorcselekmények áldoza­tául esettek hozzátartozóinak egyik vagy másik EU-tagállamban.

Ezért van szükség most arra, jobban mint valaha, hogy egységbe forrjunk és egy közös irányba haladjunk. Tisztelnünk kell egymást.

Együtt kell megvédenünk az európai szavazók méltóságát. Olyan uniós intézményekre van szükségünk, amelyek nem avatkoznak be a tagállamok belpolitikájába és belső konfliktusaiba. Olyan tettekre van szükségünk, amelyeket az Európai Uniót alapító atyák bölcsessége vezérel. Meg kell értenünk, hogy az EU alapjait nem a pénz, hanem értékek határozzák meg. Be kell látnunk azt is, hogy az értékeket nem lehet pénzzel kikényszerítve megvalósítani.

Talán nehéz megértenie ezt a gondolatot annak, aki jólétbe született, de ez nem mentesít senkit a felelőssége alól, hogy Európa szép jövőjéért dolgozzon.

Hajókonvojunk előtt most zátonyok és jéghegyek állnak. Sok kihívást legyőzhetünk, de csak akkor, ha tartjuk magunkat a szerződéshez, amely egyhangúlag kell, hogy az útirányunkat meghatározza. Ellenkező esetben félő, hogy újabb hajó válik majd le a konvojról.

A csatlakozási szerződés épsége

Az Európai Unió történelmi lépés előtt áll. Egységes álláspontra kell helyezkednünk az előttünk álló veszélyekkel szembenézve, és tanulnunk kell a történelemből. A Nyugatrómai Birodalom elbukott, amikor idegen zsoldosok neveztek ki uralkodókat. A Keletrómai Birodalom pedig akkor omlott össze, amikor az iszlám hódító elfoglalta Bizáncot. Segítenünk kell az iszlámot a megújulásban, és ki kell emelnünk, rá kell világítanunk azokra a muszlim országokra, amelyek már a megújulás útjára léptek.

Külső határainkat meg kell erősítenünk. A szomszédos országoknak is erős, egységes és jól működő Európai Unióra van szükségük, jobban, mint valaha. Nagy a tét: a Keleti partnerség tagállamairól, a nyugat-balkáni országokról és a Mediterrán Unió tagállamairól van szó. Ha a kihívásokkal teli időkben figyelmen kívül hagyjuk a júliusban az Európai Tanács ülésén létrejött történelmi megállapodást, az olyan, mintha a jéghegy felé hajózva az esti vacsora menüjén vitatkoznánk.

A válaszút, amely előtt állunk, nagyon egyszerűen összefoglalható. Ha tartjuk magunkat a júliusi Európai Tanács által létrehozott megállapodáshoz, akkor felelősségteljes döntést hozunk Európa jövőjéről. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor Európa sorsáról ellenkezőképpen döntünk.

Az elkövetkező napok meghatározók lesznek a júliusi konszenzusra alapozó korrekt és kiegyensúlyozott megállapodás véglegesítésében.

Csak akkor tudunk az előttünk álló rendkívüli kihívásoknak megfelelni, és a járványt követő időszakban a megerősödött Európát útjára indítani, ha mihamarabb befejezzük azt a munkát, amit júliusban elkezdtünk. Ebben a folyamatban ne veszítsük szem elől hosszú távú stratégiai céljainkat, és építsünk az egyezmény kulcsfontosságú politikai és gazdasági elemeire. Ahogy már olyan sokszor bebizonyítottuk, most is hiszem, hogy képesek vagyunk megtalálni a közös hangot, és a mindenki számára elfogadható megoldást, amely megvédi az unió pénzügyi és jogi működési kereteként szolgáló európai szerződés épségét.

Bár sürget minket az idő, meggyőződésem, hogy újabb erőfeszítéseket téve sikerül megtalálnunk az utat mindannyiunk egyetértéséhez, amely végül egy szilárd, végső megállapodáshoz és rendíthetetlen belső egységhez vezet majd, amely átsegít minket az előttünk álló nehézségek idején, a bizonytalanságokkal teli hetekben és hónapokban.

Mély tisztelettel:

Janez Janša

Szlovénia miniszterelnöke

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.