Patrióta és globalista magyarok Floridában

A magyar szervezetek vezetőségébe gyakran liberális demokraták kerülnek, akik odahaza is a magyar kormány ellen érvelnek.

Topolánszky Ádám
2021. 05. 07. 10:00
null
Florida zászlaja Forrás: flickr
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt hiszem, nem szükséges bemutatni Floridát mint Amerika napfényes legdélebbi államát. Az állam 22 milliós lakosságának hozzávetőleg 77 százaléka fehér, amely kategóriába az itt élő közel hatmillió (27 százalék) spanyol ajkú is beleértendő, azaz kubai, mexikói vagy egyéb karib-szigeti bevándorló. A lakosság 17 százaléka fekete bőrű, három százalék ázsiai és a maradvány indián, illetve egyéb származású. Florida területe nagyjából kétszer akkora, mint a mai Magyarországé. Egyben a harmadik legnagyobb népességű állam az Egyesült Államokban a 40 milliós Kalifornia és a 29 millió főt számláló Texas után.

A 2013-as népszámlálás szerint mintegy százezer magyar él Floridában. Palm Beach–Mia­mi vonalában mintegy 25-30 ezer magyar található, Tampa–Sarasota környékén pedig további 30 ezer. A maradék 40 ezer pedig elszórtan Jacksonville, Tallahassee, Orlando, Daytona Beach körül él. Az új magyar bevándorlók kedvenc célpontja manapság Sarasota és környéke. Itt működik a Kossuth klub, Venice-ben pedig a Petőfi klub. Népszerűek errefelé a magyar rendezvények is, így például a Sarasotában évente megrendezett magyar fesztivál.

Az amerikai Census hivatal nemrég 1,5 millióra becsülte az Egyesült Államokban élő magyarság teljes lélekszámát. Kérdés, hogy ebbe a másfél milliónyi állampolgárba a második és harmadik generációs magyarokat (amerikai állampolgárokat) is beszámolják-e. Hiszen ők már alig beszélik a magyar nyelvet, de időnként büszkén magyar származásúnak vallják magukat.

Wass Albert is Astor Parkban, Floridában talált otthont magának, de Bartók Béla fia, Bartók Péter is floridai lakos volt 97 éves koráig, a múlt évben bekövetkezett haláláig. Az ismertebb magyarok között szerepel Bánkuty Géza és felesége, Ilona, akik Anna Maria Islanden telepedtek le Connecticut államból. Géza két éve elhunyt, Ica hűen ápolja a magyar (és amerikai) patrióta szellemi örökséget, amit együtt alakítottak ki. Florida érdekessége magyar szempontból, hogy itt él a világ leggazdagabb magyar embere, a 77 éves Thomas Pe­terffy. Vagyonát húszmilliárd dollárra becsülik, amely több mint kétszer annyi, mint George ­Soros vagyona. Ellentétben a „filantróp” milliárdossal, Peterffy a konzervatív oldalt preferálja.

Tapasztalataim szerint az Amerikában élő magyarok nagyobb része, egyes becslések szerint 75 százaléka a nemzeti oldal felé húz. A magyar szervezetek vezetőségébe azonban gyakran liberális demokraták kerülnek, akik odahaza is a magyar kormány ellen érvelnek.

Nemrég költözött Sarasotába például egyik meghatározó hálózati emberük, aki Washington melletti házában figyelte meg (és alakította) az ottani magyarok hozzáállását, valamint hosszú évek óta baloldali lapokban és a magyarországi elektronikus médiában publikál fröcsögő cikkeket az Orbán-kormány ellen. D. I. tehát ügyesen betornászta magát mindkét Sarasota környéki magyar szervezetbe, noha a Petőfi klub vezetősége vette a bátorságot, és mára távolságtartó lett vele szemben. És az illető sajnos nincs egyedül. Olyan további helyi vezetők társulnak hozzá, mint a volt sarasotai tiszteletbeli konzul, aki feleségével együtt már 2000 óta agitál a konzervatív oldal ellen. Az említett hálózati személy bőkezűen adakozik és nagy összejöveteleket szervez, így a jelenlegi tiszteletbeli konzul családját is lekötelezte. Sőt konkrétan ő volt az, aki segített a mostani konzul kinevezésében. Ez az, ami nincs rendben magyar szempontból Amerikában, és amire a magyar külügyi vezetésnek érdemes lenne odafigyelnie. Hisz a régi rendszerből a volt impexek és egyéb kádárista intézmények átörökített hálózati (értsd bomlasztó) tevékenysége okán a patrióta magyarok gyakran háttérbe szorulnak.

De vajon mit tudnak az itteni magyarok tenni a magyar ügyért? Szalay Róbert, Csicsek István és társai például 2015-ben megalapították a Hun Archers íjászegyesületet. Fellépéseik és hagyományőrző tanításaik erősítik a patrióta szellemiséget nemcsak a szülőkben, de gyermekeikben is. Erika és Stefan Fedor barátaink szintén mozgatórugói az itteni magyar életnek. Végül jelentős tényező Bodor Péter lelkész munkássága is, aki havonta egyszer Mia­mi környékéről jár ide a vasárnapi magyar nyelvű miséket celebrálni.

Mindeközben a magyar szervezetek élén, Amerika egészében javarészt liberális elkötelezettségű vezetők találhatók, ami érthetetlen paradoxon, hiszen a magyarok dominánsan nem baloldaliak az USA-ban. A legnagyobb szervezet, az Amerikai Magyar Koalíció is ilyen például Washingtonban. Vezetői között rendre ott sürögnek-forognak a globalista erőket segítő liberális demokraták. És ez így van országszerte Amerikában, valamint Florida más városaiban, ahol előfordul, hogy a „business” megközelítés fontosabb, mint a nemzeti ideológia.

Épp ezért a gyakran képviselet nélkül maradó patrióta magyarságnak sok erőre és kitartásra lesz szüksége mind Floridában, mind az Egyesült Államok más magyarlakta településein. Maradjanak bátrak és helyileg jól szervezettek, és soha semmilyen tekintetben ne legyenek megengedők vagy kompromisszumkészek a Biden-vonal hittérítőinek nyomására!

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

A borítóképen: Florida zászlaja. Forrás: flickr

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.