Problémák az Óperenciás tenger mélyéről

Aprólékosan megszerkesztett, jellegzetesen kortárs ingertípusoknak megfelelő videó került nyilvánosságra.

Nizza, 2020. janur 2. A tengerben frdik egy frfi a nizzai Promenade des Anglais stny melletti strandon 2020. janur 2-n. A dl-franciaorszgi Nizzban 15 Celsius-fokot mrtek ezen a napon. MTI/EPA/Sebastien Nogier Fotó: Sebastien Nogier Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Aki már éppen belenyugodott volna, hogy az egész világ a koronavírus elleni harccal és védekezéssel van elfoglalva, igencsak meglepődhetett az Index minap közzétett, „Próbáltam biszexuális fiú lenni, de rájöttem, hogy se biszex, se fiú nem vagyok” című videóján. A tizenhárom perces, transzneműekkel készített anyag – amelyben az indirekt üzenetek szerelmesei a háttérben itt-ott O1G feliratokat is felfedezhetnek – apropója az a Semjén Zsolt által április elején benyújtott törvényjavaslat, amely kötelezővé tenné, hogy az anyakönyvi kivonatba az eddig használt „nem” kategória helyére a „születési nem”, vagyis a kromoszóma alapján meghatározott biológiai nem kerüljön. (Nem is értjük, hogyan támadhat bárkinek ilyen abszurd ötlete!)

Április 14-én aztán robbant a hír, miszerint egy transznemű nőtől, bizonyos Berencsi Esztertől állítólag megtagadták a véradás lehetőségét. A férfiból lett nő saját kálváriáját persze aprólékosan megszerkesztett, jellegzetesen kortárs ingertípusoknak megfelelő videóban osztotta meg a nagyvilággal. És nem mintha azt mernénk feltételezni, hogy a transznő akciója esetleg egy tudatos LMBTQ-kampány része, de lám-lám, ugyanarról a Berencsi Eszterről van szó, aki tavaly júliusban azért verte ki a balhét, mert egy hollókői vállalkozó nem engedte meg neki, hogy palóc népviseleti ruhát kölcsönözzön tőle egy fotózáshoz.

Természetesen számos nemzetközi és hazai civil szervezet, az Európai Parlament, és a magyar ellenzéki képviselők egy csoportja is éles bírálattal illeti a Semjén-féle törvényjavaslatot, illetve próbálja megakadályozni annak elfogadását. Hogy sikerrel járnak-e, nem tudhatjuk, egy azonban biztos: szüntelenül a többségi társadalmat vádolni azért, mert az LMBTQ-személyek és megnyilvánulásaik ösztönös megütközést keltenek, aligha helytálló viselkedés a közösség részéről. Hozzá kell tennünk, hogy természetesen az őket érő atrocitások sem elfogadhatóak.

A járvány következtében a fogyasztói társadalom felhalmozó embere szelektálásba kezd, de sokkal inkább arra kényszerül, hogy számba vegye a nélkülözhetetlent. S mit látunk? A modern ember, aki a jólét bőségében idejét már csak az olyan elvont fogalmak értelmetlen boncolgatásával töltötte, mint a nemek, a jogok, a vallás, a család, a szabadság – most ismét szűk környezetére veti pillantását.

Azért ne nagyon legyenek illúzióink: a járvány lecsengése után, még ha nagy bölcsen le is vonjuk a konzekvenciákat, szép lassan újra elkényelmesedünk; pénztárcáink az üzletek ajtóival együtt nyílnak majd, és a felejtés olyan gyors lesz, mint a kisgyereké, akit vérző horzsolása miatt édességgel vigasztal édesanyja. És akkor újra ráeszmélnek majd az „elnyomott” közösségek elnyomattatásukra. Pedig ha valamit megmutattak nekünk a karanténba zárt hónapok, az az, hogy a XXI. századi liberalizmus legnagyobb problémái vagy nem valódi problémák, vagy csupán a jóléti elkényelmesedés termeli ki őket.

Az utóbbi időben sokan mondogatják: „semmi sem lesz olyan, mint azelőtt”. Hogy e néhány szó mit jelent, azt most, a járvány közepén nehezen állapíthatjuk meg. Ami biztos, hogy az Európai Unió, a liberalizmus és a nyílt társadalom már elbukta a valóság próbáját. De ha eltűnik majd az embert hol rendkívül súlyosan veszélyeztető, hol csupán napi kényelmében inzultáló vírus, biztosak lehetünk benne, hogy lesznek, akik gondoskodnak majd megbotránkoztatásunkról. S a rideg valósággal történő szembenézés helyett ismét hallgathatjuk majd, hogy már megint kinek, milyen vélt joga szenvedett csorbát.