Provokációsorozat Salvini ellen

A nyár elejére a lánykori nevén Északi Liga, ma már országossá nőtt Liga és vezetője, Matteo Salvini lett Olaszország legerősebb politikai tényezője.

Horváth József
2019. 07. 12. 8:00
null
A belügyminiszter megígérte, kitakarítja Olaszországot Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyár elejére a lánykori nevén Északi Liga, ma már országossá nőtt Liga és vezetője, Matteo Salvini lett Olaszország legerősebb politikai tényezője. Ezt a sikert egyértelműen annak köszönhette, hogy lezárta hazája kikötőit a tengeren át érkező illegális bevándorlók előtt. Mint belügyminiszter, a fegyveres testületeknek is tiszta, világos feladatokat adott.

A rendőrség, a csendőrség, a határvédelmi erők és a titkosszolgálatok pedig néhány hét leforgása alatt bebizonyították, hogy nem lehetetlen küldetés az illegális migráció megállítása. Megfelelő politikai akarat és támogatás mellett képesek voltak nagyon gyorsan látványos eredményt elérni. Az olasz választópolgárok többsége pedig értékelte ezt a politikai határozottságot és egyenes beszédet. Matteo Salvini népszerűsége folyamatosan növekedett. Ez pedig láthatóan megzavarta néhány politikai agyközpont működését.

Amikor a tízmilliós Magyarország Orbán Viktor vezetésével lezárta a déli határait, akkor még lehetett azt kommunikálni, hogy a rebellis magyarok nem értik az új világ realitását. A visegrádi négyekre is lehetett azt mondani, hogy a közép-európaiak nem fogadják el a „művelt Nyugat” által felkínált multikulturalizmust.

Na de a hatvanmilliós Olaszország? Ez már nem volt tolerálható, sem megmagyarázható. A világ nyolcadik legmagasabb GDP-jét produkáló ország már túlzottan veszélyes precedenst teremtett, ezért lépni kellett.

Az Európai Bizottság hirtelen ráébredt arra, hogy az olasz államháztartás hiánya a GDP 132 százalékára emelkedett. Igaz, hogy több nyugati ország is hasonló helyzetben van, igaz, hogy az olasz hiány évtizedek óta folyamatosan magas. Június elején még kötelezettségszegési eljárással fenyegették meg az olasz kormányt, majd Brüsszel napjainkban váratlanul elfogadta az olasz államháztartási helyzet javítását célzó intézkedéseket. Először a klasszikus húzd meg-ereszd meg taktikával próbálták jobb belátásra bírni az olaszokat.

Ezzel párhuzamosan elindult egy olyan eseménysorozat, aminél szintén joggal feltételezhetjük a tudatosságot. A kikötők lezárásával sikeressé vált Salvini politikáját direkt módon támadták meg.

Azok az NGO-k, amelyek az elmúlt években tízezrével fuvarozták a tengeren át az illegális bevándorlókat Olaszországba, a kikötők lezárását követően szinte varázsütésre eltűntek a Földközi-tengerről. Az elmúlt napokban azonban három NGO három hajója olyan akcióba kezdett, ami térben és időben az összehangoltság jegyeit mutatja.

Az olasz kormány már az elmúlt évben nyilvánosságra hozta a titkosszolgálatok által beszerzett bizonyítékokat, amelyek szerint az észak-afrikai embercsempész bandák és az NGO-k által fenntartott hajók között direkt kapcsolat van.

Műholdas telefonbeszélgetések, időpont- és útvonal-egyeztetések, melynek végén a tengerjogi törvény betűit kijátszva „kimentik” a tengeri utazásra eleve alkalmatlan csónakokon, pénzért útnak indított szerencsétleneket. Ja és persze mindezt az afrikai partoktól alig néhány mérföldnyire. Majd ezt követően több száz mérföldnyire, az olasz kikötőkbe szállítják őket. Ezt a módszert élesztették újra egy hónappal ezelőtt.

Először a Sea-Watch 3 nevű hajó német kapitánya döntött úgy, hogy 41 migránst erőszakkal is partra tesz Lampedusa szigetén. Hiába tiltotta meg Salvini a kikötést, hiába javasolta a holland zászló alatt hajózó kapitánynak, hogy utasait vigye Hollandiába vagy Németországba. Nyilván a hajót fenntartó, illetve háttérből finanszírozó érdekcsoportnak más volt a célja.

Talán segíti a tisztánlátást, ha tudjuk, hogy ezt a hajót néhány éve még a Soros György által finanszírozott szervezet használta, szintén a migránsok fuvarozására. Közben a nemzetközi média valóságos sztárt, illetve mártírt csinált az olasz állam szuverenitását tudatosan semmibe vevő Carola Rakete kapitányból. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdték Salvini lejáratását, politikai tőkéjének rombolását. Hiába küldetett gyógyszert, élelmiszert a hajón lévőknek, hiába szállíthatták partra a gyerekeket, terhes anyákat.

A nyugat-európai lapok már arról írnak, hogy az olasz politikus lelkiismeretét több ezer halott menekült terheli. Ez nyilvánvalóan abszurd hazugság, de a hétköznapi hírfogyasztóknál alkalmas a kiszemelt személy lejáratására.

Amikor esetleg azt mondhatnánk, hogy a Sea-Watch 3 csak a kényszerek súlya alatt hágta át az olasz törvényeket, akkor két újabb eset bizonyítja, hogy itt igenis szervezett, tudatosan felépített akcióval állunk szemben. Ennek pedig már nemzetbiztonsági relevanciája van. Ha egy ország törvényesen megválasztott kormányát idegen állam vagy államszerűen működő szervezet akarja megbuktatni, akkor az elhárításnak és a hírszerzésnek lépnie kell. Ugyanis minden ország titkosszolgálatának első számú feladata az állam stabilitásának, működőképességének védelme külső támadásokkal, illegális műveletekkel szemben.

Ezért érdemel figyelmet az újabb két hajó akciója. Az idén alapított olasz NGO egy tizennyolc fő befogadására alkalmas vitorlással vett a fedélzetére ötvennyolc embert. Majd a tarthatatlan közegészségügyi helyzetre hivatkozva, szintén az olasz hatóságok tiltása ellenére kikötött Lampedusán. Míg a német Sea-Eye hatvanöt emberrel a fedélzetén az olasz felségvizeken horgonyoz.

Mindeközben a német sajtó már arról ír, hogy Németországban 30 ezren tüntettek a Földközi-tengerből kimentett migránsok jogaiért. Ez jól hangzik, de ezek szerint a független államok jogai, szuverenitásuk védelme már nem számít.

Mondhatnánk, hogy ennek a néhány tucat embernek a beengedése miért olyan nagy probléma. Azért, mert ez nem más, mint precedens teremtése, miközben csak Líbiában a hivatalos adatok szerint 660 ezer ember vár arra, hogy útnak induljon Európába.

Az őket menedzselő politikai erők pedig minden eszközt igénybe vesznek, hogy eltávolítsák az útból azokat a törvényesen megválasztott vezetőket, akik ennek a tervnek az útjában állnak. Most Salvini került a célkeresztbe, mivel túl sikeres, karizmatikus vezetője lett a hagyományosan széttagolt olasz belpolitikai életnek.

Ha sikerül besározni, a tekintélyét lerombolni, akkor az súlyos tanulsággal fog szolgálni mindenki számára. De ha képes lesz ügyesen kikerülni a felállított csapdákat, az olasz szolgálatok pedig meg tudják védeni országukat a külső befolyásolási kísérletektől, akkor annak még erősebb üzenete lesz. Már az unió új vezetői számára is.

Érdemes figyelni, hogy mi történik az olasz tengeri határokon, mert a módszer világos, bárhol megismételhető.

A szerző titkosszolgálati szakértő

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.