Üzenem a Momentumnak: amíg élünk, szavazunk

Őrizzen meg bennünket a Jóisten vagy a sors, ha a maguk kezébe kerül ennek a nemzetnek a jövője!

dr. Kiss András
2020. 07. 22. 12:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem vagyok naprakész a magyar politikai életben szereplők névsorával. Számomra új név a Kádár Barnabásé, ezért utánanéztem az interneten. Ez a jövőkutató, adatelemző, CEU-t járt fiatalember azt ajánlja, hogy mi, idősek, ne menjünk el szavazni, bízzuk a jövőt rájuk, ha már az unokáink úgy is ellenünk szavaznak. (Történetesen az én négy unokám ugyanarra szavaz, mint én.) Ezen az indítványon kívül most már azt is tudom, hogy Kádár Barnabás a Momentum nevű új ifjúgárda alapító tagja.

Róluk viszont már tudok néhány dolgot. Elsősorban azt, hogy nekik nem kellett az olimpia Budapesten, és tettek is ellene. Nagy ünnepség volt náluk, amikor összegyűlt a 260 ezer aláírás és a kormány lemondta az olimpiát. Azt is tudom, hogy az ő szótárukban nem szerepel a hazafi vagy a patrióta szó, hanem csak a populista. Ami idős társaságunkban viszont szerepel, a patrió­ta szó, méghozzá abban az értelemben, ahogy azt Illyés Gyula megfogalmazta a Herder-díj átvételekor mondott beszédében: „A nacionalista jogot sért, a patrióta jogot véd.” De milyen jogot véd a patrióta? Az önazonossághoz, a haza szuverenitásához, integritásához és megmaradásához való jogot. És ezt nem populizmusnak, hanem, uram bocsá’, hazafiságnak hívják. És ezeket a jogokat bocsátja naponta áruba az Európai Egyesült Államok bűvöletében a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, másokkal egyetemben. Ezért kampányoltak szlovák pártnak Szlovákiában és román pártnak Erdélyben, az ottani magyar pártok ellenében, és ezért tesznek keresztbe annak a nagy többségnek, amely felhatalmazta a magyar kormányt a nemzeti érdek képviseletére.

Mi az még, amit maguk, momentumosok, az olimpia ellehetetlenítésén kívül produkáltak? Füstbombákat robbantottak, és bemaszatolták a köztársasági elnök székhelyéül szolgáló palotát. Fenyegetőztek jól bevált bolsevik módon, hogyha maguk győznek, menekülhetnek a fideszesek. Őrizzen meg bennünket a Jóisten vagy a sors, ha a maguk kezébe kerül ennek a nemzetnek a jövője! Vannak más fiatalok is ebben az országban. Egyetlen dolgot ajánlok maguknak: olvassák Petőfit, Aranyt, Adyt, József Attilát, Radnótit, Szabó Lőrincet, Kányádi Sándort meg a többieket, és meglátják, hogy milyen csodálatosan szép magyarnak lenni.

A szerző belgyógyász és kardiológus főorvos

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.