Több mint ötvenezer forintért veszünk karácsonyi ajándékot

Habár a koronavírus komoly hatással volt kiadásainkra, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt

Forrás: vg.hu2020. 11. 11. 12:37
null
Forrás: freestocks.org
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Árukereső.hu és a GKI Digital immár hatodik éve készít közös kutatást, amely a karácsonyi időszakra való felkészülésről, az ajándékvásárlási tervekről kérdezi meg az internetező felnőtt lakosságot. Habár a koronavírus komoly hatással volt az éven belüli kiadásokra, azok ütemezésére, valamint a lakosság jövedelmi helyzetére, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt – írja a Vg.hu.

A járvány egyik legnyilvánvalóbb hatásaként idén kevesebb embernek tervezünk ajándékot adni karácsony alkalmából. A tágabb rokonság, ismerősök, munkatársak esetében az ajándékozás elmaradását a földrajzi távolsággal és a járvány második hullámával indokolták, mivel nem biztosak abban, hogy az ünnepek során személyesen is tudnak majd találkozni. Emiatt míg tavaly átlagosan nyolc embernek készültünk kisebb-nagyobb meglepetéssel, idén csupán a legszűkebb családra és a közeli barátokra, vagyis öt-hat főre korlátozódik ez a lista.

Fotó: Freestocks.org

Jelentősen nőhet az egy főre vetített ajándékok értéke

Bár kevesebb szerettünknek készülünk ajándékkal, ez nem jár együtt azzal, hogy kevesebbet is költünk ajándékokra: idén átlagosan 52 300 forint az ajándékokra szánt keret, ami az előző évi adatokhoz képest nyolcszázalékos emelkedést jelent.

Ezzel – figyelembe véve az ajándékozottak körének szűkülését – az egy ajándékra szánható költés jelentősen megnőtt, elérve akár a 9500 forintot is.

Mindemellett azok, akik saját bevallásuk szerint idén kevesebbet költenek majd ajándékra, főleg a járványhelyzet miatti megfontoltabb, takarékosabb életvitel (38 százalék), vagy esetleg konkrét anyagi nehézségek (37 százalék) miatt kényszerülnek erre.

Mit választunk és mi alapján?

A tavalyi évhez hasonlóan a ruházati cikk (51 százalék), játék (40 százalék), szépségápolás és kozmetikum (33 százalék) a három legnépszerűbb ajándéknak szánt termékkategória, amelyben gondolkodunk szeretteink megajándékozásakor.

Utazást és különböző jegyeket 2019-hez képest jóval kevesebben terveznek vásárolni, ami nagy valószínűséggel a vírushelyzet miatt bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált programoknak és utazási lehetőségeknek tudható be. Megnőtt azonban azok száma, akik valamilyen otthon is használható sportfelszerelést készülnek ajándékozni.

A konkrét termék kiválasztása során az ár-érték arányt (45 százalék) tartják a vásárlók a legfontosabb szempontnak. A 18–24 éves korosztály esetében az átlagnál nagyobb hangsúly helyeződik a minőségre (32 százalék), kevesebb az árra (17 százalék), valamint náluk a legnagyobb azoknak az aránya (6 százalék), akik a termék márkáját és presztízsét is fontos szempontnak tartják.

A teljes cikk ITT olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.