Menczer Tamás: Hazánknak ki kell maradnia a háborúból!

A Fidesz politikusa a Parlamentben elmondta, hogy a európai parlamenti választás tétje a háború vagy béke kérdése.

2024. 05. 13. 15:22
MENCZER Tamás
Fotó: Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A háborúpártiak katonákat akarnak küldeni Ukrajnába – fogalmazott Menczer Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője a Parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában. A kormánypártok kommunikációs igazgatója felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban azt mondta: „háborúban fegyver kell a kézbe”.

– A legelfogadhatatlanabb háborúpárti vélemény és belelökne minket egy pusztító háborúba – reagált Gyurcsány Ferenc szavaira a kormánypárti politikus. Emlékeztetett arra is, hogy a DK elnöke szerint „pocsék ember az, aki nem akar meghalni Ukrajnáért”. 

Menczer Tamás leszögezte hogy hazánknak ki kell maradnia a háborúból, majd jelezte, hogy a június 9-i választás tétje a háború vagy a béke.

Válaszában Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta: a magyar emberek már 2022-ben is a béke mellett döntöttek, majd arra kérte a választókat, hogy támogassák a kormánypártokat, akik képesek Magyarország békéjét biztosítani.

– A béke nagy érték, és ezt meg kell becsülni. Ha nem állítjuk meg a háborús pszichózist, akkor újra világháború törhet ki – mondta Simicskó István a napirend előtti felszólalásában. A KDNP frakcióvezetője kijelentette, hogy elég volt a háborús propagandából, a magyarok pedig békét akarnak. Szót ejtett arról, hogy megdöbbentő nyilatkozatok láttak napvilágot a nyugati vezetőktől.

– Közelebb kerültünk egy háborúhoz és távolodtunk a béketárgyalásoktól – válaszolta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Jelezte, hogy borúsak a gazdasági kilátások is Európában, a szankciók pedig tovább rombolják az EU versenyképességét.

– A háború megmutatta, hogy a brüsszeli elit utat tévesztett, mivel az emberéleteket és a gazdasági versenyképességet is veszélyeztetik 

– tette hozzá.

Borítókép: Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Parlamentben (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.