Élő közvetítés
Portugália
ÉLŐ
Cseh Köztársaság

Donald Tusk kormánya késlelteti az első lengyel atomerőmű megépülését

Évekkel később helyezhetik üzembe Lengyelország első atomerőművét, amelyről még az előző, Mateusz Morawiecki által vezetett jobboldali kormány döntött. Emlékezetes, Donald Tusk jelenlegi kormányfő még ellenzékben volt, amikor megállapodott a zöldpártiakkal, hogy elgáncsolja a nukleáris energia hazai felhasználását elősegítő építkezést.

2024. 05. 11. 21:40
Donald Tusk lengyel kormányfő (Fotó: MTI/EPA/PAP/Michal Meissner)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marzena Czarnecka lengyel ipari miniszter kijelentette, hogy az ország első atomerőműve várhatóan 2040-ben kezdheti meg működését, ami az eredeti becslésekhez képest hét év késést jelent. A bejelentés sokkolta a közvéleményt, miután Milosz Motyka klíma- és környezetvédelmi miniszterhelyettes korábban azt sugallta, hogy csak egyéves késés valószínűsíthető. Czarnecka miniszter a Lengyel Rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy az előző, jobboldali kormány 2033-as célja irreális. 

Szakértők szerint a késés komoly energetikai katasztrófával járhat.

Az elmúlt hetekben olyan pletykák is szárnyra kaptak, amelyek szerint Lengyelország első atomerőművének helyszínét esetleg megváltoztatják.

Az áthelyezés azonban további évek késedelmét jelentheti.

A médiában olyan hírek is megjelentek, amelyek szerint Lengyelország első atomerőművére vonatkozó környezetvédelmi határozat újraértékelését kérik különböző civil szervezetek és lobbicsoportok, amelyeknek az a célja, hogy ne épüljön meg az atomerőmű.

Ahogy arról a Remix News híroldal már korábban beszámolt, Donald Tusk még ellenzékben volt, amikor beígérte a zöldpártiaknak, hogy akadályozni fogja az atomerőmű megépülését Lengyelországban. 

Borítókép: Donald Tusk lengyel kormányfő (Fotó: MTI/EPA/PAP/Michal Meissner)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.