Uniós katonákat küldenének a háborúba? – Erről is szó esik az EU és Ukrajna tárgyalásai során

Ismét Ukrajna az egyik legfontosabb téma Brüsszelben, ugyanis kevesebb mint két hónapon belül az Európai Unió biztonsági kötelezettségvállalásokat kíván tenni az Oroszországgal háborúban álló ország számára. Lapértesülések szerint a garanciák része a katonai segélyek is.

Forrás: Die Welt2024. 05. 11. 7:30
Az ukrán nemzeti gárda Donbasz zászlóaljának katonái gyakorlatoznak egy lõtéren, a kelet-ukrajnai Donyecki területen húzódó front közelében 2024. március 15-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. Fotó: Jakiv Liasenko Forrás: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkésőbb július elejéig széles körű biztonsági kötelezettségvállalásokat kíván tenni az Európai Unió Ukrajna számára az orosz–ukrán háborúban – írta szombaton a Die Welt német napilap. Értesüléseik szerint a tervezet politikai katonai és gazdasági segélyekre vonatkozna, melyek addig lennének érvényben, amíg Ukrajna nem lesz tagja az EU-nak és a NATO-nak.

A 27 tagállam nagykövetei nemrég állapodtak meg a tizenegy oldalas tervezet szövegéről, amellyel kapcsolatban az Európai Külügyi Szolgálat – az EU diplomáciai testülete – tárgyal Kijevvel.

Az Európai Unió és tagállamai döntő szerepet játszanak Ukrajna azonnali és hosszú távú biztonságában és ellenálló képességében

– idézte a dokumentum szövegét a Die Welt.

Az uniós tervezetben egyúttal ismertetik a konkrétumokat is: katonai és polgári segélyek, humanitárius, pénzügyi és kereskedelmi segítségnyújtás, az intézkedések kiterjednének a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek lakhatására, reformokra, az újjáépítésre és annak támogatására, továbbá a diplomáciai támogatásra.

Tartalmazza továbbá azt is, hogy ha Brüsszel és Kijev megállapodik, egy jövőbeni támadás esetén a feleknek 24 órán belül konzultálniuk kell Ukrajna szükségleteiről.

A dokumentumban nincs szó arról, hogy uniós katonákat küldjenek a frontra, ennek ellenére aggodalomra ad okot, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője azzal állt elő, hogy az egész EU-ban vezessenek be kötelező katonai szolgálatot. Ami viszont már most elkönyvelhető: Brüsszel folytatni fogja a fegyverek küldését, valamint vállalta az ukrán katonák további kiképzését. Kiderült továbbá az is, hogy az Ukrajnának szánt támogatási alap költségvetése idén ötmilliárd euró lesz, és 2027-ig növelnék az összeget. Egy diplomata azonban hangsúlyozta, nemcsak Ukrajnára kell gondolnia az EU-nak, hanem a Gázai övezet újjáépítésére is.

A Die Welt kiemelte, a biztonsági kötelezettségvállalások miatt nyomás nehezedik a közösségre a kijevi kormány részéről is. Kétoldalú megállapodások egyébként már születtek Ukrajnával, ezeket Németországgal, Dániával, Franciaországgal, Olaszországgal, Finnországgal, Hollandiával és Lettországgal kötötték.

Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Bulgária, Ciprus, valamint a semleges államok, azaz Írország, Ausztria és Málta sem kíván ilyen megállapodásokat kötni Kijevvel. Bár az EU-nak nem tagja Svájc és Törökország, mindkét ország jelezte, nem kívánnak biztonsági megállapodásról tárgyalni Ukrajnával.

Borítókép: Az ukrán nemzeti gárda Donbasz zászlóaljának katonái gyakorlatoznak egy lőtéren, a kelet-ukrajnai Donyecki területen húzódó front közelében 2024. március 15-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Jakiv Liasenko)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.