idezojelek

Nem azt mondták, Gabi!

Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hogy hamarosan újabb békemenet indul, az onnan is tudható, hogy ellenzéki oldalon már elkezdődött a mocskolása. Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Hírklikk olvasóinak magyarázta el a vonatkozó tutit. „A Fidesz egyszerűen nem tehette meg, hogy nem szerveztet békemenetet a választás előtt, létkérdés számára a mozgósítás. Valamit tenniük kellett annak érdekében, hogy legalább a törzsszavazókat mobilizálják. A köré kerített »rizsa« a szokásos: a háborúra készülő Brüsszelt meg kell állítani, s velük a háborúra készülő, vele együtt a »háborús lázban« égő, Brüsszelt támogató »magyar dollárbaloldali politikusokat is«.”

Horn „érvei” közt a legérdekesebb: „Jelenleg nagyobb a mobilizációja annak az ellenzéknek, amely eddig a választási csalások miatt nem tudott megfelelően szerepelni, miután – tudjuk – Orbánék háromszor is elcsalták a választásokat (2014-ben, 2018-ban és 2022-ben).” Ez azért érdekes, mert a kiküldött EBESZ-megfigyelők ezt másképpen látták.

Nem azt mondták, Gabi!

Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni. Legalább olyan nehéz, mint abból a slamasztikából, mint ami most az apósa (Niedermüller Péter, VII. kerületi polgármester) által a Republikon Intézettől rendelt hatmilliós „lakáspolitikai kutatás” kapcsán kerekedett. (Valami azt súgja nekem, hogy Horn Gábor maga is áldozat. A Gyurcsány-korszak OPNI-bezárásának egyik velünk élő mementója. Lipót-árva.) Jut eszembe: az ellenzék szervez-e újabb éhségmenetet? És ha igen, részt vesz-e azon a kétszázmillió forinttal máig sáros Simon Gábor szocialista exalelnök úr is? Vagy ő már jóllakott?

Borítókép: Horn Gábor (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Képeslapok a mai Európából

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Csak a leadott szavazat számít

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A porba alázott baloldali szavazó

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Vége az európai vakációnak

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.