Elfogták Robert Fico merénylőjét, Orbán Viktor reagált, Magyar Péter gátlástalanul fenyegetőzött – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
Minden hétvégén járják a bakonyi erdőket a Pápai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai. Nincsenek egyedül: május utolsó hétvégéjével közös szolgálatra hívták a Pápához tartozó területek erdészeit, hivatásos vadászokat, polgárőröket és természetvédelmi őröket. A közlekedésbiztonsági és közbiztonsági járőrszolgálatot a Pápa környéki települések külterületein, a közeli horgásztavaknál, valamint a Bakonyban lévő erdei kirándulóutakon, pihenőhelyeken teljesítik, minden hétvégére jut a turistákat segítő, az erdő rongálóit figyelő hatósági járőr a Bakony nyugati völgyeibe.
Mivel a koronavírus veszélyhelyzet miatt két hónappal később kezdődött meg az erdőjáró turistaszezon, ezért a Bakony erdeiben március közepe óta nem jeleztek falopást vagy tiltott fakitermelést, a hóvirágmezők is érintetlenül maradtak. Homoki András vadgazdálkodási szakmérnök szerint az állatok is bátrabbak lettek, az eddig csak ember használta turistaösvényeket is visszafoglalták. Az erdőt tisztelő túrázó számára öröm ez, hiszen többször találkozhat majd állatokkal, ám ennek is megvan a maga veszélye. A vaddisznók már világra hozták kicsinyeiket. Ha beléjük botlik a túrázó, akkor maradjon tisztes távolságban tőlük, mert a koca soha nem hagyja magára a kölykeit, védi őket, nekitámad az embernek. Az őzgidák is megszülettek májusra, az őzek az embertől megijedve elfutnak a kicsinyeik mellől, a gidákat azonban tilos megérinteni, megsimogatni. Ha az anyaállat visszatér és megérzi az emberszagot, akkor végleg magára hagyja őket.
A kijárási korlátozások azért is jót tettek az erdőknek, mert csökkent az illegális szemétlerakások száma is. Az erdőjáró őrség tagjai erre külön figyelmet szentelnek, minden, az erdei utakra betévedt gépjármű rendszámát rögzítik, de figyelmeztetik is az autósokat a tilalmakra. A pápai rendőrökre hárul az a feladat, hogy rendet tegyenek a Bakony erdei útjait sportpályának tekintő terepmotorosok között. Ez a jelenség az ország összes erdejére érvényes, az erdőkben jogszabályi tiltás rendelkezik a gépi meghajtású motorkerékpárok használatáról, természetvédelmi területre a terepbiciklisták sem hajthatnak be. Az első ellenőrzött hétvégén húsz motorost igazoltattak és tereltek ki a Bakonyból a rendőrök, két férfit feljelentettek, mert a közúti forgalomra is érvényes rendszámmal ellátott gépeiket érvényes vezetői engedély nélkül használták, csak a sporteszköznek használt motorkerékpár vezethető engedély nélkül, de csak kijelölt sportpályán, megfelelő kiszolgáló segéd személyzet felügyelete mellett, s nem az erdőben. Az erdőkben a rendőrön kívül a természetvédelmi őr, vadőr, erdész is intézkedhet, figyelmeztethet, feljelentést kezdeményezhet ha jogsértést észlel.
Tévedés, hogy az erdő csak természetvédelmi felügyelet alatt áll s nem érvényesek itt a KRESZ, vagy az egyéb, például kutyasétáltatásra, illetve a már említett szemetelésre vonatkozó rendelkezések. Ahol behajtani tilos tábla áll vagy erdészeti sorompóval zárnak le egy utat azt csak gyalog, lóval vagy kerékpárral szabad használni. Motoros meghajtású járművel tilos az utat, illetve az erről nyíló erdei utakat használni. Az erdőterületen figyelemfelhívó táblák jelölik azokat a szakaszokat, ahol tilos a gyalogos túrázás is, ennek megszegése is szabálysértési eljárást von maga után, ezek a tiltások ritka természeti érték védelme vagy a hely fokozott veszélyessége miatt lettek kihelyezve. Természetvédelmi területen rongálásnak minősül egy szál virág letiprása, leszakítása is. Az erdei ösvényeken csak pórázon sétáltathatók a kutyák, az erdő a vadon élő állatok természetes élőhelye, az ebek zavarhatják őket. Az erdőben tüzet gyújtani csak az arra kijelölt helyen szabad, ha éppen nincs tűzgyújtási tilalom, annak elrendelése esetén a kijelölt helyeken is tilos.
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
A baloldali polgármester összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel.
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Igazi luxusházzal gazdagodott Gyurcsány újpesti alpolgármestere, Trippon Norbert - képek
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
„Ez nem tett jót Lisztes önbizalmának” – Lipcsei Péter nem kertelt a Fradi veresége után
Újjáéled a magyar nemesség + videó
„Te akartál szerepelni...” – Palik László rendesen helyretette a magyar műsorvezetőt
Turistákat öltek Afganisztánban
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Döntöttek Sergio Pérez és az F1-es meglepetésember büntetéséről
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
A baloldali polgármester összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel.
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.