Kovács Attila az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában hangsúlyozta, Věra Jourová túlterjeszkedett a feladatán. Bár az Európai Bizottság tagjai már korábban is megfogalmaztak „véleményt, aggályt, vádat” Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, az még nem fordult elő, hogy a magyar választópolgárokat, illetve a magyar demokrácia állapotát minősítsék.
Alapjogokért Központ szerint Věra Jourová átlépett egy határvonalat
Az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint Věra Jourová cseh uniós biztos átlépett egy határvonalat, amikor a magyar demokráciát minősítette egy interjúban.
„Tehát azt gondolom, hogy ez volt a határvonal, amit soha egyetlen európai biztos sem lépett át, s a magyar tiltakozás, a magyar lépés is ennek tudható be” – emelte ki.
Véleménye szerint a magyar választópolgárok eddig mindig felelős döntést tudtak hozni például közéleti-politikai kérdésekben. „Az, amit ő mond, az egész egyszerűen nem igaz” – utalt Věra Jourová kijelentéseire.
Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Der Spiegel című német magazinnak adott múlt heti interjújában kijelentette: a magyar demokrácia beteg és a magyar emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA viharos péntek után zivataros hétvége várható
Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki.
Sávlezárás Szombathelynél, torlódik a forgalom a fővárosba vezető utakon
Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe
A vonat díszvendége Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
A Magyar Nemzet élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a miniszterelnöki rádióinterjúról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Bejött az élet! Aurelio milliókat kaszálhatott, mióta kijött a börtönből
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Cintula hitet tett a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Caputova mellett
Elszabadul a pokol
Bizarr jelenetekkel vezették fel a Fury-Uszik meccset - videó
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Címoldalról ajánljuk