A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadta el az alaptörvény kilencedik módosítását a kormány kezdeményezésére.
Az anya nő, az apa férfi
Az alaptörvényben rögzítette kedden az Országgyűlés, hogy az anya nő, az apa férfi. A képviselők meghatározták a közpénz fogalmát, és újraszabályozták a különleges jogrend alkotmányban rögzített szabályait is. „Kirekesztő családpolitikát” emlegetve Gyurcsány Ferencék nem vettek részt a szavazáson.
Az alkotmányban ezentúl az szerepel, hogy az anya nő, az apa férfi, amivel védik a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, valamint biztosítják a Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben való részesülését.
A közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése – áll az elfogadott módosításban, amely sarkalatos törvényhez kötötte a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok szabályait. A különleges jogrendnek – hat helyett – három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet. A módosítással mind a három esetben a kormányt ruházzák fel rendeletalkotási joggal, ezzel megszűnik az, hogy rendkívüli állapot idején a honvédelmi tanácsnak, szükségállapot idején pedig a köztársasági elnöknek van rendeletalkotási joga. A rendkívüli állapot helyébe a hadiállapot lép.
Az alaptörvény módosításáról szóló szavazáson Gyurcsány Ferencék nem vettek részt. A DK szerint a módosítás „a pánikkormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát lenne hivatott szolgálni, valójában azonban a Fidesz álszent és kirekesztő családpolitikájának írásba foglalása”. Gyurcsányék továbbra is illegitimnek tartják az alaptörvényt, és szerintük „a Fidesz erkölcsileg már régen hiteltelenné vált ahhoz, hogy azt a keresztény értékekre hivatkozva írja át”.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a verőcei halálos hajóbalesetről - videó
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Több mint 40 olasz városban vonultak utcára egyetemisták + videó
Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek
Szja-bevallás: még nem késő lehajolni a 150 ezer forintért
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Megint a Real Madrid nyerte a Puskás-Suzuki Kupát
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk