Tiltakozik a Lovas István Társaság a kereszténygyalázó kitüntetése miatt

Hangsúlyozták: ezért a rajzért nem díj, hanem megvetés és megfelelő jogkövetkezmény jár.

Forrás: Lovas István Társaság2020. 12. 10. 18:49
null
Pápai rajza a keresztények százezreit sértette meg.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményben ítélte el a kereszténygyalázó grafika szerzőjének kitüntetését a Lovas István Társaság. A Magyar Nemzethez eljuttatott nyilatkozatban a társaság tagjai kijelentik:

ez a karikatúrának nevezett valami alapvetően sérti a keresztény emberek méltóságát, hiszen a legszentebb érzéseiben és hitében gyalázza meg a keresztény közösséget,

a keresztény ismérvek szerint pedig súlyos támadást jelent Isten és Jézus tisztelete, valamint az emberi méltóság ellen is. Hangsúlyozzák, hogy ezt a fajta embertelen és romboló ,,művészetet” – amely az Alaptörvénnyel is ellentétes – elítéli a Lovas István Társaság.

Véleményük szerint ezért a rajzért nem díj, hanem megvetés és megfelelő jogkövetkezmény jár.

Pápai rajza a keresztények százezreit sértette meg

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a keresztény közösségeket és szimbólumokat az Alaptörvény és a Polgári Törvénykönyv is védi. Az Alaptörvény IX. cikkének 5. bekezdése ugyanis kimondja, hogy

,,a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére.

Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni”.

A közlemény továbbá arra is rámutat, hogy a Ptk. megteremti annak a lehetőségét, hogy a közösséget ért becsületsértő kifejezés kapcsán a közösség bármely tagja személyiségi jogi védelmet érvényesíthessen.

A közlemény szerint a felhíváshoz eddig a társaság nyolc tagja, Seifert Tibor, Hajnal Csaba, Szöőr Anna, Szilágyi Ákos, Kelemen Miklós, Gaudi-Nagy Tamás, Ujvári László és Soltész Péter csatlakozott.

Miképpen a Magyar Nemzet is beszámolt róla, idén áprilisában Jézus kereszthalálával viccelődött a Népszava. A lap Pápai Gábor nevű karikaturistája ugyanis Müller Cecíliát ábrázolta a keresztre feszített Jézus mellett, ahol a tiszti főorvos szájába a következőket adta: „alapbetegsége függőséget okozott”. A nagy botrányt kavaró vallásgyalázó karikatúrát fél évvel később a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturistái a szakmai díj titkos szavazásán a legjobb képnek ítélték, így Pápai Gábor kapta a Kétfilléres díjat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.