A börtönben két dolog hiányzott: a szabadságom, és minden ami vele jár
Szentkirályi Alexandra újabb Karácsony Gergely-hazugságról rántotta le a leplet
Budapest baloldali városvezetésének a zöldfelületek öntözésére tett ígérete sem valósult meg.
A börtönben két dolog hiányzott: a szabadságom, és minden ami vele jár
– mondta a Pesti Srácoknak adott exkluzív interjújában Beke István Attila.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnöke már régóta szálka volt a román rendőrség szemében, amikor 2015 novemberében megtalálták a módját, hogy egy időre távol tartsák a politikától:
egy nappal a december elsejei román nemzeti ünnep előtt házkutatást tartottak nála, amelynek során néhány tűzijátékot is találtak a rendőrök, ezért terrorizmus vádjával letartóztatták Szőcs Zoltánnal együtt, majd 2018-ban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték mindkettejüket.
– Nehéz volt azzal a tudattal a börtönben ülni, hogy amiért elítéltek, azt nem követtem el,
– hangsúlyozta az aktivista.
Beke elmondta, hogy családjától és a médiától érkező támogatás rengeteget segített annak a tudatosításában, hogy nem tett semmi rosszat, amivel még a titkosszolgálat emberei is tisztában voltak, mivel a letartóztatásakor úgy tettek: „ön nem az az ember, akire számítottunk”.
A botrányos eljárásról szólva Beke elmondta: az nem csak róluk szólt, mivel sikerült az embereket megfélemlíteni, a magyar és a román közösséget pedig még jobban egymás ellen fordítani. Ugyanakkor a hite soha nem hagyta el és a nehézségek hatására még közelebb került Istenhez, s ha valami gond volt, azért fohászkodott, hogy javuljon a helyzet.
Azt mondtam, hogy ezerszer inkább leülöm az öt év minden napját, mint hogy ilyet tegyek. Egyenes gerinccel és feltartott fejjel vonultam be a börtön falai közé, és úgy is akartam kijönni, hogy mikor tükörbe nézek, akkor ne kelljen saját magamat szembeköpni. Nemcsak magamat, hanem az egész közösségemet aláztam volna meg vele
– hangsúlyozta azzal kapcsolatban, hogy miért nem nyújtott be kegyelmi kérvényt.
Az interjú során szó esett még a székely közösségről is, amiért a továbbiakban is minden tőle telhetőt meg fog tenni Beke, de politikusi pályára nem akar lépni.
Budapest baloldali városvezetésének a zöldfelületek öntözésére tett ígérete sem valósult meg.
A miniszterelnök a TikTok-oldalán tett közzé videót.
Lázár János Ughy Attila kampányeseményén járt.
A fű németországi legalizálása miatt növekedhet a magyar drogfüggők száma is.
Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője
Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után
Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában
„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója
Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el
Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott
Eldőlt, hogy nem nyerhetik meg az angol bajnokságot Szoboszlai Dominikék
Új állatfajt fedezett fel a fővárosban Szentkirályi Alexandra
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Itt az orosz válasz, egyetlen lépésre a világháború
A Kárpáthyék lánya
Budapest baloldali városvezetésének a zöldfelületek öntözésére tett ígérete sem valósult meg.
A miniszterelnök a TikTok-oldalán tett közzé videót.
Lázár János Ughy Attila kampányeseményén járt.
A fű németországi legalizálása miatt növekedhet a magyar drogfüggők száma is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.