Gulyás Gergely: Négy-ötmillió harmadik beoltott a cél

A kancelláriaminiszter többek között az oltási programról és a rendelkezésre álló oltóanyagmennyiségről, a járványkezelésről, valamint a gazdasági lépések eredményeiről számolt be az Országgyűlés igazságügyi bizottságának keddi meghallgatásán.

Magyar Nemzet
2021. 11. 23. 13:45
null
20201110 MN Budapest Gulyás Gergely miniszter interjú Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikeresen vizsgáztak a Miniszterelnökség felelősségi körébe tartozó kormányhivatalok az elmúlt hónapokban a rendkívüli jogrend idején – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságának éves meghallgatásán kedden, amelyről az Origó.hu számolt be. A miniszter kiemelte: mintegy tízmillió vakcina áll rendelkezésre, ezért jó döntés volt, hogy Magyarország nem vett részt az uniós vakcinabeszerzés második körében. 

– Szeretnénk eljutni oda, hogy 4-5 millió harmadik beoltott legyen, és ehhez rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű vakcina – tette hozzá. 

A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: mind az oltások koordinálása, mind a gazdaságvédelmi lépések menedzselése sikeresnek bizonyult a kormányhivatalok részéről a koronavírus-járvány alatt. 

Több mint tízmillió vakcina áll rendelkezésre

Gulyás Gergely hangsúlyozta: 4-5 millió harmadik beoltott eléréséhez is elegendő oltóanyag áll Magyarország rendelkezésére, valamint a gyermekeknek adható vakcina beszerzésében is részt veszünk. 

A védettségi igazolvány előírása kapcsán a miniszter elmondta: a kormány egyensúlyra törekszik. – Komoly gazdasági árat jelentene, ha a szolgáltatások igénybevételéhez kötelezővé tennék a védettségi igazolványt, azonban a kormány kész lépéseket tenni, amennyiben a helyzet úgy kívánja – fogalmazott.

A kötelező oltás kérdésére Gulyás Gergely úgy reagált: ez egyelőre csak Ausztriában téma egész Európában. A magyar kormány észszerű döntést hozott, amikor a munkáltatókat ruházta fel annak jogával, hogy kötelezővé tegyék a dolgozók számára a védőoltást. 

– A munkáltató van abban a helyzetben, hogy megítélje, kinek van szüksége védőoltásra – emlékeztetett, majd hozzátette: a közigazgatásban már mindenhol előírták a kötelező oltást, a Miniszterelnökségen már a harmadik vakcina felvétele is kötelező. 

Erősödő kisvállalkozások és civil szektor

A közbeszerzések kapcsán Gulyás Gergely elmondta: 2020-ban a közbeszerzések 81 százalékát a kis-és középvállalkozások (kkv-k) nyerték meg. 

– Ez több mint 3000 milliárd forintot jelent – tette hozzá. Arra is rámutatott, hogy az uniós eljárásrendben kiírt támogatások 75 százalékát nyerték a kkv-k. 

A miniszter emlékeztetett: az egyházi támogatások száma is háromszorosára emelkedett 2010 óta, illetve 2010 óta háromszorosára emelkedett a civil szféra támogatottsága is. Mint mondta: a nemzetpolitikai támogatások összege 2010-hez képest megtízszereződött.

Sikeres a Magyar falu program

A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az ötezer fő alatti települések 99 százaléka rendelkezik nyertes pályázattal. Mint mondta: nem egészen három év alatt több mint ezer kistelepülésen indult növekedésnek a lakosságszám. Emlékeztetett: ezen települések közül kilencszázon évtizedek óta fogyatkozás mutatkozott. 

A Modern városok programja kapcsán Gulyás Gergely kiemelte: folytatódik a program végrehajtása, és 2025-ig minden fejlesztés megvalósulhat.  – 2022-től a még meg nem valósult programok is felgyorsulhatnak – tette hozzá. 

A baloldali településvezetők híresztelésére reagálva, amely szerint „a kormány kivéreztette az önkormányzatokat”, Gulyás Gergely úgy reagált: a kormány semmit nem vett el az önkormányzatoktól, mivel az iparűzési adó egy része a vállalkozóknál maradt. 

– Adócsökkentést hajtottunk végre, és ezt támadta a baloldal – mutatott rá, majd emlékeztetett: a 25 ezer fő alatti települések teljes kompenzációt kaptak, ráadásul a baloldal listavezetője ismerte el, hogy korrekt volt a kompenzációs rendszer.

A választási törvényről

Gulyás Gergely kérdésre adott válaszában reagált arra, hogy nem lesz jogszabály-módosítás a jövő áprilisi parlamenti választásokig. – A mostani rendszer megfelel az arányosság és a kormányzóképesség megteremtését szolgáló követelménynek – hangsúlyozta, majd arra is kitért, hogy 

a köztársasági elnök személyét a jelenlegi országgyűlés választja meg a törvényi időkeret szerint.

Konfliktuskereső főváros

Gulyás Gergely a meghallgatáson kiemelte: a főváros nem akar megegyezni a HÉV fővárosi szakaszainak finanszírozási kérdésében. Mint mondta: a főváros sokkal inkább a vita lehetőségét keresi, nem a megegyezést. Ehhez kapcsolódóan a miniszter arra is emlékeztetett, hogy elkészült a budapesti agglomerációs vasúti stratégia, valamint a ráckevei Duna-ág zöldrehabilitációját is szeretnék mihamarabb elkezdeni. 

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.