Befejezte az 1999-ben történt Döcher-gyilkosság nyomozását a rendőrség, az ügy iratait pedig átadták az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészségnek – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a rendőrség vádemelést javasol. Az ügyben két gyanúsított van, egyikük az éjszakai életben Turekként ismert D. Alex, akit a bűncselekmény felbujtójának tartanak, a másik érintett B. Károly, ő elkövetőként vehetett részt a leszámolásban. Döcher György és egykori testőre megölésében egy harmadik személy, egy bizonyos Sz. Árpád is részt vett, de a férfi már nem él.
A magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb leszámolását oldotta meg a rendőrség
Az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolás, a Döcher-gyilkosság nyomozását fejezte be a napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a Magyar Nemzet. Az alvilág rettegett figuráját, a „Csontkezűnek” hívott Döcher Györgyöt és testőrét több mint húsz évvel ezelőtt végezték ki egy XV. kerületi presszóban. A gyanú szerint Döcheréket az éjszakai életben jól ismert Turek – a hírhedt felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos segítségével – ölette meg.
A Szlovákiában is otthonosan mozgó Tureket tavaly ősszel vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, gyanúsított-társát, B. Károlyt pedig Németországban fogták el.
A rendőrök mindkettőjüket előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mindkét férfi letartóztatásban van. Megjegyzendő, hogy az NNI és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Portik-ügyek után a Döcher-gyilkosság nyomozásában is szorosan együttműködött egymással.
„Csontkezűt” és testőrét, „Bolgár” Misit 1999. február 2-án gyilkolták meg egy XV. kerületi presszóban. A sötét, hosszú kabátot, fején kapucnit, arcán sálat viselő tettes vélhetően egy cseh gyártmányú, 7,65-ös Scorpion géppisztolyból adott le húsz lövést. Az egyik áldozatát tarkón, a másikat szemen lőtte. Döcher – szintén jelen lévő – feleségét az elkövető életben hagyta. A leszámolás alig néhány percig tartott, majd a gyilkos sietve távozott a helyszínről. Az emberölésnek szemtanúja volt több szabadnapos katonai elhárítótiszt is, de az ő szerepüket tisztázta a nyomozás.
A gyilkosság előzménye, hogy Turek, miután megromlott a kapcsolata Döcher Györggyel, megkérte a felvidéki maffia rettegett vezetőjét, Sátor Lajost, hogy ölesse meg korábbi bűntársát és barátját.
Sátor rábólintott a gyilkosságra, ám cserébe azt kérte, hogy Turek végezze ki riválisait, a Pápay klánt (ez volt a hírhedt dunaszerdahelyi mészárlás). Lényegében „bartergyilkosságban” állapodtak meg, ami általánosságban annyit jelent, hogy a merényletért a bűnbandák nem pénzzel fizettek, hanem egy másik kivégzéssel rendezték a számlát. A Pápay Tibor vezette szervezett bűnözői csoportot 1999. március 25-én végezték ki Dunaszerdahelyen, a Fontana étterem emeletén. A maffialeszámolást hárman követték el, egyikük a földszinten levő vendégeket tartotta sakkban, két elkövető pedig az emeleten a 113, gépkarabélyból leadott lövéssel tíz bandatagot ölt meg. A maffiózók – vesztükre – azt hitték, razzia van a bárban, mivel a támadók kommandós öltözetben – „Mindenki a földre! Rendőri akció!” felszólítással – törtek rájuk.
További Belföld híreink
A dunaszerdahelyi mészárlásban Turek és B. Károly is gyanúsított, utóbbi személy ugyanakkor együttműködik a szlovák rendőrökkel.
A férfit a magyar hatóság egy egyedülálló bizonyítási eljáráshoz „kölcsön is adta” a szlovákoknak: B. Károlyt a vérengzés helyszínére vitték és „újrajátszatták” vele, hogyan történt a tízes gyilkosság. Információink szerint a bűnöző nemcsak a dunaszerdahelyi tömeggyilkosságban, hanem a Döcher-ügyben is segíti a rendőrség munkáját.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA gyűlölet terjedése az előadótermekben, tornádó okozta pusztítás az Egyesült Államokban, ima a békéért Csíksomlyón – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti összeállítása.
Amikor a székely zászló átöleli a nemzeti trikolórt
Idén is őrtűzzel és harangszóval emlékeznek június 4-én.
Verőcei hajóbaleset: ezekben hibázhatott a motorcsónak vezetője
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság elmagyarázta, milyen szabályok vonatkoznak a motorcsónakokra.
Budai Gyula: nem kell bűncselekményeket elkövetni sem Karácsonynak, sem a stábjának
Az országgyűlési képviselő szerint ennyire nem lehet hülyének nézni az embereket, mint amennyire Karácsony Gergelyék teszik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt a NAV válasza Karácsony Gergely vádjaira
Hallgattassék meg Csipes Ferenc is! – ezt kérik a hazai kajak-kenu sport meghatározó szereplői
Leszerelik az önkiszolgáló kasszákat, és kiderült, hogy már az air fryerekben sem bízhatunk!
Magyar Pétertől a felcsúti rendezvényén kértünk interjút + videó
Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka
Miklósa Erika szerint „összeomlott” a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andrea „művészeti reputációja” (VIDEÓ)
Ezért zuhanhatott le Ebrahim Raiszi helikoptere
Szenzációs hírt kaptak a magyar teniszezők a Roland Garroson
Tizenhárom perces vastaps Cannes-ban egy testhorrornak
Kozák kontra Csipes affér: a versenytársak letették a voksukat
Hat embert tartóztattak le adócsalás miatt, mintegy egymilliárdos a kár
Verőcei hajóbaleset: itt hibázhatott a motorcsónak vezetője az ügyvéd szerint, aki a Hableány-tragédia áldozatainak családtagjait képviselte + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA gyűlölet terjedése az előadótermekben, tornádó okozta pusztítás az Egyesült Államokban, ima a békéért Csíksomlyón – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti összeállítása.
Amikor a székely zászló átöleli a nemzeti trikolórt
Idén is őrtűzzel és harangszóval emlékeznek június 4-én.
Verőcei hajóbaleset: ezekben hibázhatott a motorcsónak vezetője
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság elmagyarázta, milyen szabályok vonatkoznak a motorcsónakokra.
Budai Gyula: nem kell bűncselekményeket elkövetni sem Karácsonynak, sem a stábjának
Az országgyűlési képviselő szerint ennyire nem lehet hülyének nézni az embereket, mint amennyire Karácsony Gergelyék teszik.