Az energiapolitikát Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya rontotta el, „mi vásároljuk a legdrágábban az orosz gázt Európában” – fogalmazott Tóth Bertalan (MSZP) napirend előtti felszólalásában. Arról beszélt, hogy Magyarországon csődöt és elbocsátásokat, valamint jelentős inflációt eredményezett a „brutális fideszes energiaáremelés”. Úgy folytatta: a kormányzati dilettantizmus eredménye, hogy olyan intézmények lehetetlenülnek el, amelyek rászorulóknak biztosítanak lakhatást, de az is, hogy elmaradnak az energetikai hálózatfejlesztések, ami gátja a megújuló energiaforrások terjedésének. Ha a Fidesz-kormánynak fontos lenne az emberek megélhetése, érdemi lépéseket tenne, hogy csökkenjenek az energiaárak – fűzte hozzá. A többi közt azt is sérelmezte, hogy az energetikai tárca el akarta titkolni, mi került 75 milliárd forintba a Mátrai Erőmű visszavásárlásában.
Tállai András: Az elhibázott szankciók következményeit viseljük
A baloldal árusította ki az országot és adta el a teljes energiaipart – emlékeztetett az államtitkár.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy felelt: „óvatosan a kritikával, hiszen önök már 2010 előtt kezeltek egy válságot” és „önök voltak, akik kiárusították ezt az országot, eladták a teljes energiaipart, kiszolgáltatottá tették hazánkat”. Azt mondta:
a háború és az elhibázott szankciók következményét kell elviselnie az országnak, pedig ha Brüsszel nem kényszerítette volna rá ezeket a tagállamokra, a háború gazdasági hatása lényegesen kisebb lenne.
Emlékeztetett, hogy a kormány az átlagfogyasztásig a szankciós infláció előtti energiaárakat tart fenn az emberek számára, hogy megvédje az ország lakosságát és a vállalkozásokat. A kormány az intézményeit sem hagyja cserben, lehetőség van támogatás igénylésére. Azt is felidézte, hogy az MSZP nemrég még meg is dicsérte az ársapka-intézkedést.
Borítókép: Tállai András (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElismerték: az erőszak része a szélsőbaloldal eszköztárának
Egy Antifa aktivista szerint azonban csak a végső esetben alkalmaznak erőszakot, azonban Budapesten hátulól támadtak gyanútlanul, békésen sétáló emberekre.
Átláthatóságot ígért, korrupciós mételyt hozott Karácsony a budapestiekre
Tessék nem nevetni! A korrupció elleni harc jegyében a főpolgármester egy antikorrupciós kutatószobát akart létrehozni, de ez sem jött össze.
Szentkirályi Alexandra újabb Karácsony Gergely-hazugságról rántotta le a leplet
Budapest baloldali városvezetésének a zöldfelületek öntözésére tett ígérete sem valósult meg.
Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó
A miniszterelnök a TikTok-oldalán tett közzé videót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Őrjöngve káromkodott és üvöltözött templomból távozó emberekkel Magyar Péter - videó
Poloska Peti offon van - videó
Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást
Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó
Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző
Német lap: Von der Leyen kétségbeesetten újrázni akar, ezért enyhült meg a szíve a lengyelek felé
Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi
A világhírű rocksztár egyedüliként bojkottálta a stadionnyi City-drukker ünneplését - videó
„Ha ez megtörténik, Európának harangoztak”
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Új állatfajt fedezett fel a fővárosban Szentkirályi Alexandra
Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel
Címoldalról ajánljuk