Szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne újabb fejlemény a Lánchíd-botrányban. A Lánchíd és Vig Mór botrányával összefüggésben több feljelentés is történt már, ráadásul a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálatot indított. Az is kiderült, hogy a Transparency International Magyarország úgy készítette elő a botrányba fulladt felújítást, hogy a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása szerint a szervezetüknek nem volt akkreditált közbeszerzési tanácsadója, amikor a Lánchíd felújítási tenderének tisztaságát vizsgálta.
Őrsi Gergely perben áll az A-Híd Zrt.-vel + videó
Megdöbbentő válaszokat kapott a Magyar Nemzet a fővárosi képviselőktől Lánchíd-ügyben a szerdai közgyűlésen. Horváth Csaba nem tudja, hogy többe vagy kevesebbe került a híd felújítása, Őrsi Gergely szocialista polgármester perben áll a felújítást lebonyolító A-Híd Zrt.-vel, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pedig elárulta, hogy Karácsony Gergely az újságból követi az eseményeket.
„Az A-Híddal kapcsolatban több perben és bírósági eljárásban vagyunk” – árulta el a Magyar Nemzetnek Őrsi Gergely II. kerületi szocialista polgármester, éppen ezért nem is kívánta kommentálni a Lánchíd-botrányt. Párttársa, Horváth Csaba a témában feltett kérdésre válaszolva először azzal a már jól megszokott érvvel állt elő, hogy az eredeti tervekhez képest olcsóbban valósult meg beruházás, ám a riporter visszakérdezésére elárulta, nem tudja eldönteni, hogy valóban olcsóbb volt-e így.
További Belföld híreink
Niedermüller Péter DK-s polgármester azzal hárította a kérdéseket, hogy neki mint kerületi polgármesternek semmi rálátása nincsen ezekre az ügyekre. A szintén DK-s Szaniszló Sándor viszont egyértelműen azon az állásponton van, hogy sem Karácsony Gergelynek, sem a Demokratikus Koalíciónak nincsen felelőssége a kialakult helyzetben.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a kormányra kezdett el mutogatni, így kikerülte azt a kérdést többek között, hogy szerinte tűnhetett-e el közpénz a beruházás során. Válaszaiból az viszont kiderült, hogy Karácsony azért tudja, hogy milyen utalások történtek az A-Híd Zrt.-nél, mert olvasta az újságban.
További Belföld híreink
Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a főpolgármester korábbi nyilatkozataival leleplezte magát, hiszen olyan információkat árult el, amikkel csak olyan ember rendelkezik, akinek rálátása volt a folyamatokra. A politikus szerint Karácsony Gergely továbbra is tartozik azzal a magyarázattal, hogy miért kellett új közbeszerzést kiírni a Lánchíd felújítására.
További Belföld híreink
Borítókép: Őrsi Gergely (Fotó: Videa/ képernyőkép)
Lánchíd-botrány
Budai Gyula: Még a hídpénzbotrány is dübörög, de máris itt van Karácsonyék újabb ügye + videó
Budai Gyula: Még a hídpénzbotrány is dübörög, de máris itt van Karácsonyék újabb ügye + videó
Az alvilágig érhettek a fővárosi számlagyár kulcsfigurájának kapcsolatai
Tetemes összeget utalt egy monacói bankszámlára a fővárosi számlagyár kulcsfigurája
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Dadogva, rémülten magyarázkodik Karácsony Gergely súlyos kampányfinanszírozási botrányáról - videó
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Merénylet Fico ellen: nyilatkozott a szlovák belügyminiszter, meglepő elméletről tájékoztatott
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Meghalt Varga Szilvia
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.