A 8. héten – február 19. és 25. között – az influenzás betegek 40,3 százaléka volt gyerek, 29,1 százaléka a 15–34 évesek, 22,5 százaléka a 35–59 évesek és 8,1 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Soha nem ér véget az influenzaszezon? Még mindig rengetegen fordulnak orvoshoz a tünetek miatt
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 55 100-an fordultak múlt héten orvoshoz influenzás tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében.
Az adatok szerint múlt héten az országban hét közigazgatási területen nőtt, tizenkét területen csökkent, és egy területen – Budapesten – nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az írták, hogy a vizsgált légúti mintákban
az influenza pozitivitási arány 41,1 százalék, a SARS-CoV–2 pozitivitási arány 2,5 százalék volt.
A 8. héten akut légúti megbetegedés halmozódásáról hét jelentés érkezett hét területről, ezek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye.
További Belföld híreink
A megbetegedések három óvodát, egy általános iskolát és három szociális intézményt érintettek.
A múlt héten 357 embert vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 42-en szorultak intenzív ellátásra.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (MTI/Mónus Márton)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezUghy Attila az Építési és Közlekedési Minisztérium segítségével akadályozná meg a XVIII. kerület túlzott beépítését
Lázár János Ughy Attila kampányeseményén járt.
Ezért veszélyes a magyar fiatalokra a német drogliberalizáció
A fű németországi legalizálása miatt növekedhet a magyar drogfüggők száma is.
Illegális bevándorlás: egyre kritikusabbá válik a biztonság kérdése
Az események azt jelzik, hogy az illegális migrációt alapvetően biztonsági kérdésként kell kezelni, nem szociális vagy jóléti kérdésként.
Ezek ugyanazok – Magyar Péter emberei woke-ideológiát terjesztenek
Baloldali sereg gyűlt össze, teljesen behálózzák Magyar pártját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Őrjöngve káromkodott és üvöltözött templomból távozó emberekkel Magyar Péter - videó
Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét
Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó
Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó
Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó
Ostrom alatt Harkiv + videó
Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán
Női kézi NB I: Győr–Ferencváros
Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó
Sylvester Stallone keményen odacsapott a szép új világnak
Címoldalról ajánljuk