Orosházán, egy parkolóban egy férfi az autójával meghúzta a mellette állót. Odament hozzá valaki, és azt állította, az ő testvérének okozott kárt, így csalt ki pénzt tőle. A bűncselekmény gyanúsítottja ellen a rendőrség vádemelést javasol – írja a rendőrségi portál.
Áruházi parkolóban lett csalás áldozata egy férfi még tavaly szeptember 14-én Orosházán. Éppen le akarta állítani az autóját, de miközben beállt egy helyre, véletlenül meghúzta a mellette várakozó kocsit. Még ki sem szállt, egy férfi
már kopogott is az ablakon, és előadta neki, hogy a testvére kocsijában okozott kárt.
Ráadásul az autót nemrég vették, és nagyon drága lesz megcsináltatni.
További Belföld híreink
Az autós, aki hibázott, rögtön felajánlotta, hogy a biztosítóján keresztül rendezi a javítás költségét, de az idegen ragaszkodott hozzá, hogy készpénzben oldják meg mindezt. Végül 270 ezer forintot fizetett, de
kiderült, hogy valójában nem is a károsultnak, csupán egy szemtanúnak.
Nem sokkal később ugyanis a károkozó autós felesége meglátta, hogy az egyik internetes közösségi oldalon a sérült kocsi tulajdonosa keresi a másik felet, akivel rendezhetné a kárát. A férfi azonnal jelentkezett a valódi károsultnál, és feljelentést tett a rendőrségen.
Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei kiderítették, hogy kinek fizetett, és a negyvenéves orosházi férfi ellen csalás miatt büntetőeljárást indítottak. A történtek rendőrségi vizsgálata befejeződött, az ügy iratait a nyomozók vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Titkos ukrajnai műveletről beszélt egy volt amerikai miniszter
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Medvegyev keményen fogalmazott Zelenszkijről
Meghalt Varga Szilvia
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.