Az Action for Democracy pénzügyi beszámolójából kiderült, hogy szó sincs mikroadományokról, hanem gyakorlatilag egy adományozótól érkeztek azok a külföldi pénzek, amiket az ellenzéki összegfogás végül a 2022-es választási kampányára használt fel. A Magyar Nemzet megszólaltatta az ügyben Karácsony Gergelyt, aki ismét igyekezett elbagatellizálni az ügyet. Stábunknak azt mondta a botránnyal kapcsolatban, hogy még csak nem is hallott az ügyről. A főpolgármester nem adott egyenes választ arra sem, hogy tudomása szerint a baloldal valójában mikroadományokból szerezte-e a mintegy négy milliárd forintnyi összeget, vagy pedig egy adományozó támogatta-e a kampányt. A politikus ehelyett magyarázkodásba kezdett és azt kezdte el bizonygatni, hogy egy forint közpénz sem volt a támogatásban. Csakhogy azt eddig sem állította soha senki, hogy közpénzről lenne szó, hiszen egyébként is - legalábbis a baloldal eddigi magyarázata szerint - magánszemélyek adományaként érkezett a forrás.
Kínosan magyarázkodik a főpolgármester a külföldről érkező „mikroadományokról” + videó
Karácsony Gergely azt állítja, nem is hallott arról, hogy nem mikroadományokból, hanem többnyire egy adományozótól érkeztek a guruló dollárok az Action for Democracyhoz.
A Magyar Nemzet arról is kérdezte az ellenzéki politikusokat, hogy dolgoznak-e azon, hogy ne érkezzenek uniós források hazánknak. Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője ugyanis korábban arról beszélt, hogy hazafias kötelessége mindent megtenni azért, hogy ne érkezzenek olyan uniós források, amikről úgy tartják, hogy azok fideszes zsebekben landolnak.
A Párbeszéd társelnöke, Barabás Richárd nem adott választ erre a Magyar Nemzetnek, míg párttársa Szabó Tímea azt mondta, hogy a kormánynak kellene dolgozni azon, hogy megérkezzen az uniós támogatás.
A DK-s Arató Gergely pedig azt állította, már a kérdéssel is hazudik a Magyar Nemzet stábja, ugyanis soha nem mondtak olyat, hogy ezen dolgoznának.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Fazekas Máté)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Leszakadt az ég Budapest felett, holnap is számolnunk kell a zivatarokkal
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Meghalt Varga Szilvia
Ben Affleck az exfeleségével, Jennifer Garnerrel vigasztalódik: árulkodó videó került elő
Nyugati katonák érkezhetnek titokban Ukrajnába + videó
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Hivatalosan is bemutatták Szoboszlai Dominikék új edzőjét
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Leszakadt az ég Budapest felett, holnap is számolnunk kell a zivatarokkal
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.