Világszerte ellenállóbbak lesznek az antibiotikumokkal szemben a baktériumok, ami az egyik legsúlyosabb egészségügyi válság kialakulásával fenyeget – fogalmazott Pál Csaba a Magyar Tudományos Akadémiának adott interjúban, amelyre a Világgazdaság bukkant rá.
Érkezett egy rossz hír az antibiotikumokról, magyar kutató jött rá a lényegre
Az új antibiotikumok egy része még veszélyessé is válhat.
Az akadémikus kutató egyébként most nyerte el negyedszer az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatását. Pál Csaba az antibiotikum-rezisztens baktériumokkal foglalkozik, és azt mondta, a legújabb fejlemények nem kecsegtetnek túl sok jóval, mert a korábbi vizsgálatok alatt a szerek többségével szemben
szinte azonnal ellenállóvá váltak a kórokozók.
Mindez azért fontos, mert ezek a kutatások segíthetnek felismerni és megtalálni, hogy mi teszi működőképessé az antibiotikumokat, akár tartósan is. Viszont az új antibiotikumok egy része nem csak hosszú távon lesz hatástalan, de még veszélyessé is válhat,
mert olyan baktériumokat hoz létre, amelyek ellenállóak, de még a fertőzőképességük is nagyobb.
Beszélt arról is, hogy az eddigi gyakorlat alapján, ha a korábbi változatok már nem elég hatékonyak, a gyártók mindig új antibiotikumokat vetnek be, de ez állandó versenyfutást jelent. Megjegyzi,
az sem ritka, hogy a régi antibiotikumok elleni rezisztencia bizonyos mértékben már az új, még be sem vezetett készítményekkel szemben is létezik, még abban is az esetben is, ha a kórokozók még nem is találkozhattak a velük.
Beszámolt arról is, hogy ezt nem feltétlenül a felelőtlen antibiotikum-használat okozza, mert egészen más típusú szerek és stresszfaktorok is kialakíthatják a baktériumok ellenálló képességét.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKedden sem ússzuk meg a viharokat, az egész országra figyelmeztetést adtak ki
A nyárias időjárás mellé viharos szél és és heves zivatar jön, akár négy centis jég is eshet.
Gátlástalanul verte át a milliárdos csalási ügy károsultjait Magyar Péter jobbkeze
S. Mária a bűnbanda vezetőjének letartóztatása után is folytatta a zavaros ügyleteket.
Ettől függ, hány szavazólapot kapunk a választáson
A nemzetiségi voksolással együtt akár nyolc lapot is adhatnak.
Budapesti Prókátor: Kétszázmilliót és önkormányzati lakást kapott Niedermüller választottja
A 2020-ban létrejött cég megütötte a főnyereményt Erzsébetvárosban és még egy kedvezményes árú bérlemény is járt a pénz mellé.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
84 éves lenne Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja – fotó
Több mint 40 olasz városban vonultak utcára egyetemisták + videó
"Jobban illik hozzád" - hoppá, kit ölelget Tóth Gabi?
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Keddi sportműsor: döntő a vízilabda ob I-ben, folytatódik a jégkorong-vb és a Giro
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk