Elrendelték a letartóztatását annak a 12 éves lánynak, aki hétfő reggel megkéselte a vele egykorú osztálytársát a bőnyi általános iskolában – tudta meg a Kisalföld.
Letartóztatták a 12 éves lányt, aki a bőnyi általános iskolában késelte meg az osztálytársát
Javítóintézetbe küldik a kora miatt.
A portál információi szerint a Győri Járásbíróság elsődlegesen 30 napra rendelte el a kényszerintézkedést,
amelyet minden fél tudomásul vett, még a 12 éves gyermek törvényes képviselője is.
A lány korára tekintettel javítóintézetben kell ezt az időt eltöltenie. A bíróság az indoklásában kitért arra, hogy azért van szükség az egyik legszigorúbb kényszerintézkedésre, mert még folyamatban van az osztálytársak kihallgatása, így nem engedhetik vissza a közösségbe.
További Belföld híreink
Megjegyezték azt is, hogy a halállista miatt nem zárható ki a bűnismétlés sem.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA TEK mesterlövészeinek is be kellett avatkozniuk a tiszalöki raktártűz utáni mentésben
Óriási területen égett a raktár.
Orbán Viktor megállíthatatlan, most Soltvadkerten tűnt fel
A miniszterelnök tovább folytatta az országjárást.
Letartóztatták azt a férfit, aki a pólójával fojtotta meg áldozatát
A gyanúsított bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút.
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
A turisták fotózgattak, a járókelők pironkodtak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Dárdai Pál csapata nem adja fel, ezért küzdenek a Hertha focistái
Elképesztő ára van annak a bornak, amit Orbán Viktor adott a kínai elnöknek
„Ez nem tett jót Lisztes önbizalmának” – Lipcsei Péter nem kertelt a Fradi veresége után
Itt vannak Soros publicisztikái, melyekben arról ír: kelet-európai élőerővel kell legyőzni Oroszországot
Családi feszültséget generáltak az oroszok Sztankovics miatt
A Sturm Graz, a Fulham és a Rangers is figyeli az FTC támadóját – sajtóhír
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Címoldalról ajánljuk