A férfi még tavaly szeptemberben az M85-ös autóúton Győr felé tartott, vele együtt utazott felesége, két gyermeke és egy barátja is, csak közben konfliktusba került az előtte haladó sértettel, aki a várandós feleségével együtt utazott autójukban.
Tele volt az autó gyerekekkel, de ez sem akadályozta meg a gátlástalan büntetőfékezőt + videó
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben, aki a korábbi közlekedési konfliktust büntetőfékezéssel akarta megoldani.
A vádlott végül az autóút dupla forgalmi sávjának megszűnése előtt megelőzte a sértettet, majd ott, ahol a forgalmi sávok egy sávra szűkülnek indokolatlanul és hirtelen állóra fékezte járművét, úgy, hogy a mögötte haladó sértett éppen csak meg tudott állni.
A többi közlekedő csak az útpadkára lehúzódva tudott elmenni a két álló jármű mellett.
A terhelt dühösen ki is szállt a járművéből, a sértett felé indult, aki nem mert kiszállni autójából. A terhelt még kiabált a jármű mellett és egyszer a gépkocsi tetejére is rácsapott, majd visszaült a saját autójába és elhajtott a helyszínről.
További Belföld híreink
A magatartásával a vádlott saját családja testi épségét, valamint a sértett és állapotos felesége testi épségét is közvetlen veszélynek tette ki, valamint közösségellenes, erőszakos magatartása riadalmat keltett a sértettekben.
Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés és garázdaság elkövetésével vádolja. Vele szemben a halmazati szabályok alapján akár négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a járásbíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől.
Az érdemi döntést az ügyben a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
További Belföld híreink
A sértett fedélzeti kamerája által készített felvételén látható a fékezés és a vádlott ezt követő magatartása is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Megérkeztek az első képek a verőcei halálcsónakról
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Induljon a hét ezzel, mert hibátlan, ráadásul fölöttébb szórakoztató
4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára
Bayer Zsolt felhívása + videó
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Az ETO Vasas elleni győzelme feljutást érhet
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Címoldalról ajánljuk