Folyamatosan emelkedik a Bagdy Emőke pszichológusprofesszort támogató kezdeményezés aláíróinak a száma.

Így reagált Gyurcsány Ferenc lemondására Orbán Viktor
Gyurcsány Ferenc a tegnapi napon lemondott valamennyi posztjáról
Folyamatosan emelkedik a Bagdy Emőke pszichológusprofesszort támogató kezdeményezés aláíróinak a száma.
A hétfőn indított petícióhoz rövid időn belül már több mint tizenegyezer ember csatlakozott, ráadásul nemcsak az ország számos településéről, hanem a határon túli városokból is érkeztek aláírások.
A kezdeményezés híre a virtuális térben is villámgyorsan terjed, a legismertebb közösségi oldalon már kilencezer megosztása van.
A petíció elindítója, Pocsai Tamás azért kezdett aláírásgyűjtésbe, mivel nagyra tartja a neves szakember kiállását a normalitás és a gyerekek egészséges fejlődése mellett. Hangsúlyozta, hogy a pszichológusok közös akciója nem más, mint megfélemlítési kísérlet azok ellen, akik mernek másképp gondolkozni, mint a liberális, gendersemleges tanokat hirdető fősodorhoz tartozók, akik köztudottan csak akkor ismernek el valakit szakembernek, ha az a személy a liberális doktrínák szerint gondolkodik.
A pszichológusok egy része a szakmaiatlanság, a tudománytalanság, sőt gyűlöletkeltés szándékával vádolta meg Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, aki néhány nappal korábban tudományos tényekre alapozva világított rá a mesék által történő korai érzékenyítés veszélyeire
a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában. Ezt követően a Meseország mindenkié című, genderideológiát tartalmazó kiadvány mellett állást foglaló több mint ezer pszichológus közleményt adott ki, amelyben elhatárolódtak minden olyan szakembertől – köztük Bagdy Emőkétől is –, akik velük ellentétes véleménynek adtak hangot. A neves szakember lapunkban reagált az aláírók által megfogalmazott rágalmakra, és kijelentette, hogy sohasem keltett gyűlölet, és nem is fog, de a tudomány nevében tiltakozik az alaptalan vádak ellen, hiszen az általa elmondott tények cáfolhatatlanok, és nem a közízlés hivatott eldönteni azok igazságát.
Gyurcsány Ferenc a tegnapi napon lemondott valamennyi posztjáról
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.
Helyszínelők a Csillagbörtönnél, kiderült, miért vonultak ki a rendőrök – videó
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak
Megérik az árukat a kínai vadászgépek, a pakisztániak velük lőtték le az indiaiakat
Enrique Iglesias 50 éves − Így vált a fiatal macsóból, igazi sármőrré − GALÉRIA
Vezércikk – Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától + videó
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Révész Attila: Ahogy mi működtetjük ezt a rendszert, úgy sehol a világon nem működik
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére
Gyurcsány Ferenc a tegnapi napon lemondott valamennyi posztjáról
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.