Június közepén nagy médiaszenzációt okozott a Google egyik mérnöke, Blake Lemoine mai napig fenntartott állítása szerint öntudatra kelt a vállalat LaMDA mesterséges intelligenciája. A Google emberekkel való értelmes beszélgetésre fejlesztette ki a gépi tanulásos technológiát, a jövőben például a mobileszközökön és okoshangszórókon elérhető hangasszisztensében vetheti majd be.
Menesztette a botrányt kavart mérnökét a Google
Nem hiszi el a szakma, hogy életre kelt volna a LaMDA mesterséges intelligencia – írja az Origo.
Lemoine nyilvánosság elé állását követően a Google azonnal leszögezte, hogy egy belső vizsgálat során már utánajárt a mérnök állításainak, és tökéletes bizonyossággal kizárta a LaMDA öntudatra ébredésének lehetőségét. Emellett a mesterséges intelligenciával a Google berkein kívül foglalkozó kutatók krémje is teljes lehetetlennek tartja a mérnök állítását, egyöntetű véleményük szerint megtévesztették a kutatót a rendszer információrendezési és szövegalkotási képességei.
További Digitália híreink
A Google által tavaly februárban munkahelyi sokszínűséggel kapcsolatos aktivizmus miatt menesztett Margaret Mitchell mesterséges intelligenciás kutató az állítja az ügy kapcsán, hogy a LaMDA-hoz hasonló rendszerek nem képesek a működésük során szándékokat kialakítani, csak a kontextus megértésével modellezni próbálják az emberek közti kommunikációt.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lecsapott a vihar Magyarországra: apokalipszisszerű villámlások és óriási eső - videó
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
84 éves lenne Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja – fotó
Bayer Zsolt felhívása + videó
Ben Affleck és Jennifer Lopez kapcsolata rémálommá vált: esélye sem volt, hogy működjön
Magyar Péter és a mesterséges intelligencia + videó
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Videó: 9 évnyi pokolból a menny kapujában – Győrben ismét kitört a futball-láz
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai