Kötelező tájékoztatniuk a bankszámlával rendelkező ügyfeleiket a bankoknak arról, hogy az előző évben milyen jogcímen milyen összegeket vontak le tőlük. A dokumentumot díjkimutatás néven találhatja meg bárki az internetbankban vagy a pénzintézet által kiküldött levélben, a határidő minden évben január 31. – hívta fel a figyelmet az EconomX.
Eljött a bankok fekete időszaka, kiderült, évente mennyi pénzt hagyunk náluk
Sokan úgy döntenek, hogy bankot váltanak, miután megnézik az éves összesítőt.
Mindez azért nagyon érdekes, mert a kimutatás sokakat arra késztethet, hogy felülvizsgálják az aktuális számlacsomagukat, mert az éves összesítőben nem nehéz észrevenni, ha túl drágán bankolunk.
Bankot váltani egyébként manapság már nem különösebben nagy tortúra. Az egyszerűsített bankváltásnak köszönhetően ugyanis elég egyszer bemenni a bankba, amelyhez át szeretnénk menni. Ekkor megnyitjuk a számlát, majd a két pénzügyi szolgáltató egymás között lepapírozza a váltást. Egyes pénzintézetek egyébként már online számlanyitási lehetőséget is biztosítanak. A portál továbbá azt is összesítette, hogy a hazai pénzintézeteknél hol található a kimutatás.
További Gazdaság híreink
- OTP Bank: Számlakivonatok, szerződések, egyéb dokumentumok → Egyéb dokumentumok (egy részletes kereséssel tudjuk lekérni az adatokat)
- Erste Bank: Saját név → Termékeid → Digitális Tárhely → PAD Kimutatás
- K&H Bank: Dokumentumok → értesítő (januári dátumra szűréssel)
- MBH Bank: Számlainformáció → januári számlakivonat és díjkimutatás (régebbi internetbank esetén a Számlakivonatok, dokumentumok → Letölthető dokumentumok → Értesítő)
- CIB Bank: Dokumentum → Kivonat/Díjkimutatás
- Gránit Bank: Postaláda/Beérkezett levelek → Tájékoztató lakossági folyószámla Díjkimutatásáról
- MagNet Bank: Személyes/Levelezés → díjkimutatás
- Raiffeisen Bank: Számlainformációk → Számlakivonatok vagy Értesítők
- UniCredit Bank: Bankolás → Bankszámla → Megtekintés → Kategóriák → (Számlakivonatok) Díjkimutatás
További Gazdaság híreink
Miután ellenőrizte a banki költségeit, jó, ha tudja, hogy a jegybank korábbi összesítése szerint
egy átlagos lakossági ügyfél 34 800 forintot költ egy évben a bankolásra,
ami a kilencmilliót is meghaladó ügyfélkörnél éves szinten akár 330 milliárd forintos bevételt jelent a hazánkban működő pénzintézeteknek. Hozzáfűzik, a 17,6 százalékos éves inflációval számolva most akár 40 925 forintra nőhet az átlagos bankköltség. A pénzintézetek persze érthető módon nem feltétlenül biztos, hogy örülnek a szabályozásnak, ugyanis, amikor valaki egyben látja az éves kiadásait, fennáll annak a veszélye, hogy keres egy olcsóbb bankszámlacsomagot, amit sokszor egy másik pénzintézetnél talál meg.
További Gazdaság híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTVA/Faludi Imre )
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz akkumulátorcsere-állomások már nem a távoli jövőt jelentik
Magyarország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként.
Dübörög a diétabiznisz, már nem elég a fogyasztóinjekció, most valami nagyon különlegeset kezdenek el gyártani az Ozempic-függőknek
A következő négy évben akár hetvenmillióan is rászokhatnak az injekciókra.
Fókuszba kerül a mesterséges intelligencia szabályozása
Az unió volt az első a világon, amely átfogóan rendezte a technológia használatát és a fejlesztését.
Magyar influenszerek ügyében vizsgálódik a versenyhivatal
Lehet, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Verőcei hajótragédia: az egyik eltűnt fiatal egy hónapja lett az év tanulója
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Jöhet a nyugdíj, Dárdai Pál azonnal elhagyja Berlint
Meglátott egy bőrövet, kapásból felforrt az agyvíze Magyar Péternek (VIDEÓ)
Házasság első látásra – Gyöngyi Csabival közös képpel jelentette be: „Megtaláltam a nagy Ő-t!”
Fodor Gábort kérdeztük a Nádas Pétert diszkrimináló woke-zsűri döntéséről, csattanós választ adott
Az iráni elnök kabinetfőnöke tisztázta a halálos baleset körülményeit
A Lidl minden vásárlóját érinti a cég változtatása: lehet, hogy még észre se vetted
Nem igaz, hogy már csak egy embert keres a rendőrség a verőcei tragédia után
Magyar Péter idegállapotba került –videó
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Elpusztult Sanyi, Békéscsaba ikonikus kakasa
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz akkumulátorcsere-állomások már nem a távoli jövőt jelentik
Magyarország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként.
Dübörög a diétabiznisz, már nem elég a fogyasztóinjekció, most valami nagyon különlegeset kezdenek el gyártani az Ozempic-függőknek
A következő négy évben akár hetvenmillióan is rászokhatnak az injekciókra.
Fókuszba kerül a mesterséges intelligencia szabályozása
Az unió volt az első a világon, amely átfogóan rendezte a technológia használatát és a fejlesztését.
Magyar influenszerek ügyében vizsgálódik a versenyhivatal
Lehet, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.