Az elsők között érintették tavaly tavasszal a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások a vadászatot.

Rekordméretű osztalékot fizet idén a reptér
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Az elsők között érintették tavaly tavasszal a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások a vadászatot.
A határforgalom szigorítása miatt 68 százalékkal kevesebb külföldi vadász érkezett magyarországi vendégvadászatra – foglalta össze a február utolsó napján záruló vadászati szezon előzetes tapasztalatait Jámbor László. Az Országos Magyar Vadászkamara elnöke kifejtette:
a tavaszi korlátozások még nem okoztak jelentős változásokat,
mivel sok külföldi augusztusra ütemezte át a korábbra tervezett vadászatokat, emellett a belföldi vendégvadászok aránya is növekedett.
Ősszel már nagyobb gondot okozott a járvány miatti tilalom, ami ráadásul egybeesett a gímszarvasvadászat idejével
– emelte ki az elnök.
A bőgéskor nem voltak tisztázottak a határátlépési szabályok, és bár a vadászkamara számos lépést tett, hogy gazdasági tevékenységnek minősüljön a vendégvadászat, végül ezt nem sikerült elérni, így
csak korlátozottan jöhettek be vadászok az országba. Ezt követően pedig a társas vadászatok, a vaddisznóhajtásokban, a terelővadászatokban és az apróvadvadászatokban is jelentős volt a külföldiek számának csökkenése.
A korlátozások a vadásztársadalom kötelezettségeire is kihatottak, mivel a vadászatra jogosultak nem voltak képesek teljesíteni a mennyiségi kilövési terveket sem. Ennek következményeként
félő, hogy a mezőgazdasági vadkár a szokásosnál jóval nagyobb mértékű lehetett, ami a vadásztársaságoknak jelentős kiadást okozhat.
Jámbor László arra is rámutatott, az afrikai sertéspestisjárvány miatt átmenetileg valamelyest mérséklődött a vadgazdálkodók kára. Ennek oka, hogy
az állam pénzügyi támogatással segítette, segíti a vaddisznóállomány apasztását. Ez a támogatás pedig kompenzálta valamelyest a gímszezon és a fizető társas vadászatok elmaradását.
A kamara vezetője rámutatott, hogy a külföldi tapasztalatok alapján sajnos hosszú távon együtt kell élni a sertéspestissel.
A vadászkamara teljes mértékben támogatja, hogy az Európai Unió által előírt vaddisznólétszám-gyérítési tervet minden tagállam bevezesse, mivel az afrikai sertéspestist megállítani, a terjedését korlátozni úgy lehet, ha jelentősen csökken az állománysűrűség.
Jámbor László kiemelte: a legutóbbi vadászatitörvény-módosítás egyik legkedvezőbb változása a vadkárral kapcsolatos jogszabály-módosítás. A szakember úgy látja,
a károk megelőzésére kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni, de meg kell teremteni a már bekövetkezett vadkár korrekt értékelésének feltételeit is.
Korábban rendre nagy vita volt a gazdálkodók és a vadgazdálkodók közt arról, hogy kinek mit kell kifizetnie.
Ezért a vadászkamara a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen egyelőre nem kötelező protokollt hozott létre a károk megállapításához. Cél, hogy az ajánlások mielőbb kötelezővé váljanak.
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Kétmillióan adták be idén a személyijövedelemadó-bevallásukat a NAV bevalláskiajánlási rendszerén keresztül.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
A „skálás gyilkos” szimbóluma a rendszerváltás utáni bizonytalan időszaknak
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Most kaptuk: Tömegbaleset miatt teljes szélességében lezárták az autópályát
Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
Kondor Katalin: Ezek csont tehetségtelen emberek + videó
Már csak egy félidőre van a Győr az újabb BL-győzelemtől, kövesse velünk a döntőt!
Női kézi BL: Győr–Odense döntő
Részleteket közöltek az oroszok a reptereket ért ukrán dróntámadásról + videó
Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Kétmillióan adták be idén a személyijövedelemadó-bevallásukat a NAV bevalláskiajánlási rendszerén keresztül.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.