A CNN Koronavírus: tények és félelmek című adásában több szakértő mellett a klíma-celeb Greta Thunberg is felszólalt, ami óriási kritika-hullámot generált.
Greta Thunberg nem sok tényt osztott meg a CNN műsorában
A CNN szakértői paneljének elemzéséhez nagyban hozzájárult Greta Thunberg, aki hozzászólásában ugyanazt ismételte, amit általában szokott. Azt is megosztotta, hogy talán koronavírus fertőzött volt.
A műsor címével ellentétben Greta nem sok tényt osztott meg, lényegében egy interjút készítettek vele, hogy hogyan érzi magát, mivel úgy hiszi koronavírus-fertőzött és ezért ő is karanténban van.
Thunberg a tudomány szerepéről is megosztott 3-4 mondatot, ami arról szólt, hogy a tudomány fontos, és hallgassunk a tudósokra.
A klímahisztis celeb egyébként Twitterén megvédte magát, amikor elmondta, hogy ő nem járványszakértő és soha nem is állította, hogy az lenne, azonban ez továbbra is hatalmas kérdésláncot indított el, hogy akkor főleg mit keresett a műsorban az általános iskolai végzettséggel bíró celeb.
A V4NA jelezte: megkeresi Greta Thunberget, hogy interjút készítsenek vele klíma és koronavírus témában.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz oroszok a Krímet fenyegető veszélyre figyelmeztettek
Korlátozásokat vezettek be a fenyegetés miatt.
Megszületett az első ítélet a Fico-merénylettel kapcsolatban
Gyorsított eljárásban hozott ítéletet a szlovák bíróság.
Zelenszkij mandátuma ma lejár, a kabinetfőnöke miatt támadják
Andrij Jermak politikai tapasztalat nélkül, Zelenszkij barátjaként került be az elnöki hivatalba.
Megkezdték Ebrahim Raiszi és utastársai holttestének elszállítását + videó
A helikopterben utazott az államfővel együtt többek közt az iráni külügyminiszter és Kelet-Azerbajdzsán tartomány kormányzója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Lali szabin, de az Üvegtigris nyitva - videó
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
Hisztériás rohamot kapott Meghan
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
„Ez nem tett jót Lisztes önbizalmának” – Lipcsei Péter nem kertelt a Fradi veresége után
Alaposan meglepődtek, amikor Orbán Viktor belépett a műhelyükbe (VIDEÓ)
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Címoldalról ajánljuk