Azzal kapcsolatban, hogy az EPP lengyel elnöke, Donald Tusk egy vírushoz hasonlította Orbán Viktor magyar kormányfőt, elmondta, hogy háromgyermekes anyaként volt alkalma átélni kisgyermekek dackorszakát. A gyerekek durcásak lesznek, ha nem azt játsszuk, amit akarnak, ilyen esetekben férjemmel gyakran becsuktuk az ajtót és hagytuk, hogy kitombolják magukat – mondta.
Novák Katalin egy durcás kisgyerekhez hasonlította Tuskot
A Die Welt című konzervatív német lap „Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson” címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.
Hozzátette:
Donald Tusk lengyel belpolitikai játszmákhoz is felhasználja EPP-elnöki tisztségét, de mi nem akarunk a játszótársa lenni, vírusként jellemezni egy embert vagy egy pártot egy világjárvány közepette pedig komolytalan és ízléstelen, és nem méltó egy politikushoz.
A politikus az Európai Parlamentnek a magyarországi szükségállapot időkorlát nélküli meghosszabbításával is kapcsolatos, az Európai Néppárt (EPP) közreműködésével készített április 17-i állásfoglalására vonatkozó kérdésre kijelentette: káros és szomorú a dokumentum elfogadása, mert a valóságnak ellentmondó állásfoglalások gyengítik, és nem erősítik az EPP-t.
- Egyesek az állásfoglalás ellen szavaztak, mások tartózkodtak, egyesek pedig ismerethiány miatt megszavazták. Azonban az Európai Bizottság legutóbbi állásfoglalása szerint nincs jogsértő elem a magyarországi veszélyhelyzeti törvényben, ami jól mutatja, mennyire abszurd a Magyarország elleni kampány – tette hozzá.
- Ezekben a nehéz időkben miért nem dolgozunk inkább azért, hogy kialakuljon egy közös elképzelés Európában arról, hogy miként tudunk a jövőben másként élni és politizálni?
– válaszolt Novák Katalin arra a felvetésre, hogy éles bírálatot fogalmazott meg a német kormány is, mások mellett Heiko Maas külügyminiszter és Michael Roth, a tárca európai ügyekért felelős államminisztere révén.
Hozzátette: nekünk mindig fontos a jó viszony Németországgal, de attól tartok, hogy Maas, és főleg Roth – aki elfogadhatatlan kijelentésekre ragadtatta magát Magyarországgal kapcsolatban –, kevésbé kormánypolitikát, sokkal inkább balliberális pártpolitikát művel.
A demokrácia és a jogállamiság magától értetődő elv számunkra, és ebben nincs is nézeteltérés, az alaptalan vádaskodást viszont nem tudjuk elfogadni
– mondta Novák Katalin.
Kifejtette, hogy a szükségállapot szabályozása körüli bírálatok a múltból erednek, egyesek a koronavírus-járvány miatt keletkezett válságot arra akarják kihasználni, hogy megbüntessék végre a magyar kormányt a migrációs válságban tanúsított unortodox magatartásáért.
Hozzátette: nem tudja megmondani senki, hogy meddig tart a világjárvány, ráadásul a parlament bármikor véget vethet a szükségállapotnak, és visszavonhatja a kormányra ruházott különleges jogosítványokat, aminél demokratikusabb megoldást el sem lehet képzelni.
A rémhírterjesztés elleni fellépés törvényi szabályozásával kapcsolatban kiemelte, hogy egyetlen újságíró sincs rács mögött, és csak a valótlanságok szándékos és rosszindulatú, a járvány elleni küzdelmet akadályozó terjesztését lehet büntetni.
Novák Katalin német belpolitikai ügyekről többek között elmondta, hogy a válság elhozza a klasszikus kereszténydemokrata értékek reneszánszát, elvezet a család, a nemzet, a szuverenitás, a biztonság, a keresztény kultúra, de a piacgazdaság és a szubszidiaritás értékének megerősödéséhez is, és erősíti a bevándorlás, a globalizmus és a bürokrácia elutasítottságát.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága már emelkedik is, hiszen a pártszövetség a válságban bebizonyítja cselekvőképességét. – Azt kívánom német barátainknak, hogy rövidesen akár koalíciós kényszer nélküli is kormányozhassanak – mondta Novák Katalin.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lecsapott a vihar Magyarországra: apokalipszisszerű villámlások és óriási eső - videó
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Óriási a baj az iváncsai akkugyárban: se megrendelés, se termelés az elektromos autóipar válsága miatt
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
F1: A végén, a semmiből jött Verstappen imolai drámája
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.