A polgármestert is ki kellett menekíteni a városháza épületéből az amerikai Washington állambeli Bellingham városában, miután mintegy húsz tüntető váratlanul behatolt az intézménybe. A helyi rendőrség közleménye szerint Seth Fleetwood polgármestert a biztonsági személyzet kísérte ki az épület hátsó ajtaján az autójához. Sajtóértesülések szerint a tüntetők csupán a városháza előcsarnokába jutottak be, ahol kárt nem okoztak, és sérülteket sem jelentettek a hatóságok. Helyszíni felvételeken azonban látható, hogy a tömeg letépi az épület előtt felhúzott amerikai zászlót, majd addig tapossák, amíg egy férfi el nem húzza azt. Bellingham mintegy 140 kilométerre északra fekszik Seattle városától, ahol Joe Biden demokrata elnök beiktatásának a napján is zavargások törtek ki.
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.