AUSZTRIA
Kiskorú lányokat kényszerített prostitúcióra egy migránsbanda Spanyolországban
Az áldozatokat nemcsak korukból fakadóan, hanem kábítószer-problémáik és családi gyökereik hiánya miatt tudták kihasználni.
AUSZTRIA
– Nem fogadom el, hogy az osztrák kancellár csak szociáldemokrata lehet. [...] Tiszta a lelkiismeretem
– fogalmazott Sebastian Kurz az osztrák köztelevízió politikai műsorában szerda este, azután, hogy napközben maga jelentette be: az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) eljárás indított ellene, amiért hamis tanúvallomást tehetett az Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt. A WKStA azt kifogásolja, hogy a kancellárnak háttéralkuk révén köze lehetett az ÖBAG állami holding ügyvezetőjének kinevezéséhez, valamint az irányító testület tagjainak kiválasztásához, ám Kurz a vizsgálóbizottság előtt tett, tavaly nyári vallomásában ezt következetesen tagadta. Az osztrák sajtóban időközben nyilvánosságra került egy közel hatvanoldalas vizsgálati anyag, amely alapján Whatsapp-üzenetek is bizonyíthatják, hogy a kancellár hamis tanúvallomás tett. Kurz kabinetfőnöke, Bernard Bonelli ellen szintén vizsgálat indult. Árulkodó ugyanakkor, hogy az osztrák baloldal több panasszal is élt a parlamenti bizottságnál, ami a néppárti kancellár szerint szintén a politikai boszorkányüldözés irányába mutathat. – Mindig próbáltam igazat mondani, és minden emlékemet megosztottam a bizottsággal. Az itt tárgyalt ügyek viszont sokszor évekre nyúlnak vissza, s ráadásul sosem tartoztak a munkám fősodrához – vélekedett Kurz. Egyúttal megismételte azon véleményét is, hogy
meghallgatásán nem tényekkel, sokkal inkább támadásokkal és vádakkal szembesült.
Heteken belül kiderülhet, hogy Sebastian Kurz ellen vádat emelnek-e: ezt a lehetőséget a kancellár a tegnap esti műsorban abszurdnak és elképzelhetetlennek nevezte. A brüsszeli Politico viszont arról írt tegnap, hogy amennyiben bekövetkezik a vádemelés, Kurznak bizonyosan le kell mondania, sőt:
elmarasztaló ítélet esetén akár három év börtönbüntetéssel is sújthatják.
A lap saját információként hozzátette azt is, hogy a német keresztény uniópártok berkeiből is árgus szemekkel figyelnek Bécsre, a mindössze 34 esztendős osztrák kancellár ugyanis „politikai sztár” a német konzervatívok számára.
Az Ibiza-vizsgálóbizottság egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, amely végül 2019-ben az akkori, szintén Sebastian Kurz vezette osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti (FPÖ) Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő, dúsgazdag orosznak valló nőnek. A sors iróniája, hogy az FPÖ már tegnap nekiment Kurznak, és lemondásra szólította fel a kancellárt.
Az áldozatokat nemcsak korukból fakadóan, hanem kábítószer-problémáik és családi gyökereik hiánya miatt tudták kihasználni.
Németországban nincs egységes álláspont a kérdésben.
Fényezni próbálta magát az amerikai elnök, de nem stimmelnek a számok.
„Örömmel és barátsággal fogadjuk Önöket ezen a történelmi találkozón!”
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés
Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról
Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen
Rüdiger egy fehér kerti székkel rohant be a pályára, de miért is? + videó
De Ligt: Gyalázat, ami történt, az asszisztens is elnézést kért tőlem
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Az áldozatokat nemcsak korukból fakadóan, hanem kábítószer-problémáik és családi gyökereik hiánya miatt tudták kihasználni.
Németországban nincs egységes álláspont a kérdésben.
Fényezni próbálta magát az amerikai elnök, de nem stimmelnek a számok.
„Örömmel és barátsággal fogadjuk Önöket ezen a történelmi találkozón!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.