A kampány gyökerei a dél-afrikai Durbanben 2001 szeptemberében tartott rasszizmus elleni ENSZ-világkonferencia NGO-fórumán keresendők. A konferencia hírhedt az ott tapasztalt rasszizmusról, amely beárnyékolta az éppen az ilyen magatartás elleni küzdelem céljából összehívott eseményt.
A plakátokon zsidó karikatúrák voltak láthatók, más plakátokon Hitlert ünnepelték, és a résztvevők a Cionvéneinek titkos jegyzőkönyvei című antiszemita mű másolatát terjesztették.
Tom Lantos magyar zsidó származású amerikai kongresszusi képviselő „a zsidók iránti gyűlölet legundorítóbb megnyilvánulásának” nevezte a náci időszak óta. Az ENSZ emberi jogi biztosa, Mary Robinson a BBC-nek azt mondta, hogy „szörnyű antiszemitizmus volt tapasztalható”.
Ilyen körülmények között fogadott el a nemzetközi NGO-k több mint 1500 képviselőjéből álló konferencia egy olyan határozatot, amely Izraelt „rasszista, apartheid államként” határozta meg, és felszólított egy „globális szolidaritási kampány” elindítására, amely a kormányokat, az ENSZ-ügynökségeket és a civil társadalmat célozza meg, hogy elérjék Izrael „teljes elszigetelését”. Az Amnesty International kulcsszerepet játszott a durbani konferencián és a határozat elfogadásában, és azóta is a kampány élén áll.
Az apartheid a jogi elkülönítés olyan rendszere, amelyben az egyik etnikai csoport uralma alá hajtja a másikat, és egyazon állam polgárait etnikai hovatartozásuk alapján eltérő bánásmódban részesíti.
Az iskolákból, a szakmákból és a közhivatalokból való kizárás, a szegregált vécék és éttermek mind ennek a bűncselekménynek a megnyilvánulásai. Bármelyik Dél-Afrikából elköltözött ember el tudja mondani annak az ott megtapasztalt valódi apartheidrendszernek a megalázó és teljesen embertelen voltát, amely egykor az országot uralta.
A Haifai Egyetem hallgatóinak 41 százaléka arab–izraeli. Ez vajon apartheidnek tűnik? Természetesen nem – és Izrael arab polgárai számára ez nem is hangzik annak. A Harvard Egyetem felmérése szerint ugyanis az izraeli arab állampolgárok 77 százaléka mondta azt, hogy szívesebben él Izraelben, mint bármely más országban.
Izraelben több mint 400 mecset található országszerte. Bárki nyugodtan megkérdezheti ezek után az Amnesty Internationalt, hogy ehhez képest hány zsinagóga maradt az arab világban.
Az Amnesty természetesen mindezt tudja. De akkor mégis miért fektet ilyen hatalmas erőforrásokat hazugságok terjesztésébe? (A kérdés persze költői.) A válasz abban a világnézetben rejlik, amely a döntéshozatalt, a kulcsfontosságú kutatók kinevezését és a célpontok kiválasztását irányítja az olyan csoportok számára, mint a Soros-hálózathoz tartozó Amnesty International és a Human Rights Watch.
A Human Rights Watch munkatársainak kiszivárgott e-mailjeiből kiderült, hogy ez a gondolkodásmód mennyire rendszerszintűvé vált.
A csoport vezérigazgatója, Ken Roth közel 500 000 dolláros adományt kért egy szaúdi milliárdostól azzal a feltétellel, hogy a Human Rights Watch nem vizsgálja az LMBTQ-jogok közel-keleti megsértését a kapott pénzből. Az adományozó, akit Roth megkörnyékezett, megsértette a munkajogot, mivel gyakorlatilag rabszolgasorba taszította vendégmunkásait.
Csak hogy tisztán lássunk: valójában ennyire számítanak nekik a szexuális és nemi kisebbségek jogai, pénzért cserébe bármikor hajlandók szemet hunyni azok megsértése felett.
Sőt a csoport egykori vezető közel-keleti tisztviselője, Sarah Leah Whitson is Szaúd-Arábiába utazott, hogy jelentős adományokat szerezzen azzal az indokkal, hogy a Human Rights Watch „csatákat” vív „Izrael-barát nyomásgyakorló csoportokkal”.
Ahogy Jeffrey Goldberg írta 2009-ben az Atlantic hasábjain, ez nemcsak a „mindenható zsidó lobbiról” alkotott helyi előítéletekre alapozott stratégia volt, hanem volt valami meglehetősen „émelyítő abban, hogy egy emberi jogi szervezet a világ egyik legantidemokratikusabb társadalmába merészkedik, hogy a Közel-Kelet egyik legdemokratikusabb államát bírálja”. Ismerős?
A közelmúltban kiszivárgott, a Magyar Nemzetben megjelent felvételek is ezt támasztják alá, hazánkkal és Lengyelországgal szemben ugyanezt a stratégiát alkalmazzák.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Soros György (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)
SOROS EMBEREI
