Hátborzongató, ahogy Katarina Barley szociáldemokrata politikus egy másik nemzet jogfosztásáról beszél…
– fogalmazott hivatalos közösségi oldalán Varga Judit.
Hátborzongató, ahogy Katarina Barley szociáldemokrata politikus egy másik nemzet jogfosztásáról beszél…
– fogalmazott hivatalos közösségi oldalán Varga Judit.
Az igazságügyi miniszter hozzátette:
„Az Európai Parlament német alelnökének szándéka szerint a magyaroktól meg kell vonni a szavazati jogot az EU döntési folyamatában, mert neki nem tetszik, hogy Magyarország kiáll a saját érdekeiért és a vallásszabadságért.
Katarina Barley arrogáns és felsőbbrendű hangon beszél, amikor nem a demokratikus döntéshozatal, a jogállamiság, az európai értékek és a megegyezés kultúrája mellett áll ki, hanem egy másik nemzet jogait akarja korlátozni.”
Borítókép: Katarina Barley (Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon)
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.
Legyünk pontosabbak, attól, hogy a légvédelem területén paritásba kerüljön az oroszokkal.
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Végre szuper hírt kapott Michael Schumacher családja
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Megőrültek a svédek is
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.
Legyünk pontosabbak, attól, hogy a légvédelem területén paritásba kerüljön az oroszokkal.
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.