A CEFC China Energy kínai energiavállalatot 2002-ben alapította Ye Jianming kínai vállalkozó, amely 2014-ben még Kína hetedik legnagyobb magánvállalatának számított, 2017-ben pedig a világ 500 legnagyobb vállalata közül a 222. helyet foglalta el a Fortune Global 500 listája szerint. A vállalat 2014-es bevételéből kiderült, legtöbb pénzük az olajból és gázból származik, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkoztak. A céget 2020-ban egy sanghaji bíróság fizetésképtelennek ítélte, melyet követően a vállalat megszűnt létezni.
Kínai vállalatnak próbált befektetési lehetőségeket biztosítani Hunter Biden, akinek apja mára éppen Kínával szemben politizál
Több mint 4,8 milliárd dollárt kaptak a Hunter Bidenhez és nagybátyjához tartozó jogi személyek a CEFC China Energy kínai energiavállalattól, amely 2020-ban fizetésképtelenné vált, miután 2018-ban alapítóját megvesztegetés vádjával elítélték a kínai hatóságok. A vállalat később egy, a sanghaji kormány kezében lévő cég birtokába került. A több bűnügyi vétségbe keveredett vállalat alapítójától 2017-ben az amerikai elnök fia egy háromkarátos gyémántot is kapott, mert az „befektetési lehetőségeket” kínált fel a kínai energiacégnek. Mint ismert, Joe Biden a fentiek ellenére elnökként gyakran kritizálja Kína politikáját.
Mint ismert, 2018-ban az alapító Jianminget a kínai hivatalok gazdasági bűnözéssel, illetve vesztegetéssel vádolták meg, ami miatt Kínában azóta is letartóztatásban tartják. Jianming után a céget 2020-ig bezárólag a Shanghai Gousheng Csoport vette át, amely a sanghaji kormány birtokában állt. Fontos részlet, hogy 2017-ben az Egyesült Államok szövetségi igazságügyi minisztériuma is vesztegetéssel vádolta meg a vállalatot, szerintük ugyanis a CEFC képviselőin, Patrick Hón és Chaikh Gadión keresztül kenőpénzt ajánlottak fel Csád elnökének, valamint az ugandai külügyminisztériumnak olajkitermelési jogokért cserébe.
A képbe itt jön be Hunter Biden, Joe Biden amerikai elnök korrupciós ügyekbe keveredett fia, aki a számítógépén talált dokumentumok szerint a vállalattól több mint 1,5 millió dollárt és nagy értékű ajándékokat, köztük egy háromkarátos gyémántot kapott, amiért látszólag „semmilyen legális szolgáltatást nem nyújtott cserébe”.
A Washington Post információi szerint „jogi költségek” címen éppen a vesztegetés miatt gyanúsított Patrick Ho fizetett Hunter Bidennek egymillió dollárt, amiért a mostani elnök fia „képviselte” őt.
A gyémántot pedig az azóta szintén elítélt Jianmingtől, a cég alapítójától kapta 2017-ben, amiért Hunter Biden találkozójuk során felajánlotta a kínai vállalat elnökének, hogy kapcsolatain keresztül befektetési lehetőségeket szerez a CEFC China Energy számára. Emellett az is kiderült a lap kutatásából, hogy a Hunter Bidenhez, valamint nagybátyjához tartozó jogi személyeknek 14 hónap leforgása alatt összesen 4,8 millió dollárt fizetett a CEFC China Energy.
Mint ismert, Kínával való családi összeköttetései ellenére Joe Biden az Egyesült Államok fejeként kifejezetten Kína-ellenes politikát folytat. Idén február 8-án például azt jelentette ki, hogy megvédi Amerikát az ország szuverenitását érintő kínai fenyegetésekkel szemben.
Sokatmondó azonban, hogy ha saját családjáról, és annak meggazdagodásáról van szó, akkor az amerikai elnök, valamint fia, Hunter Biden, éppen ennek ellenkezőjét teszi – az Egyesült Államok szuverenitásának kárára.
További Külföld híreink
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (elöl, jobbról balra) és fia, Hunter Biden (Fotó: MTI/AP pool /EPA/Andy Wong)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez„A kényszerleszállás lehet, hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Egyre „érdekesebb” az iráni elnök sorsának kommunikációja – írta Demko Attila közösségi oldalán.
Megállapították Raiszi helikopterének pontos helyét
Jelzés is érkezett a helikoptertől.
Újabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Komoly következményekkel járhat, ha az iráni elnök életét veszti.
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A hulladékság, az emberi minőség hiányának ékes példája! - videó
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
Hisztériás rohamot kapott Meghan
Elhunyt Varga Szilvia
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Szoboszlai hihetetlen szezont zárt, sírva búcsúzott el a zseniális Jürgen Klopp
Felvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Új hírek érkeztek a merénylet áldozatául Ficoról
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez„A kényszerleszállás lehet, hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Egyre „érdekesebb” az iráni elnök sorsának kommunikációja – írta Demko Attila közösségi oldalán.
Megállapították Raiszi helikopterének pontos helyét
Jelzés is érkezett a helikoptertől.
Újabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Komoly következményekkel járhat, ha az iráni elnök életét veszti.
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő.