Koszovóban nincsenek meg a feltételek a voksolás megtartására, így az ottani szerbek ismét kénytelenek lesznek kilométereket utazni, ha élni akarnak szavazati jogukkal a december 17-én esedékes parlamenti választáson – olvasható a Beta szerb hírügynökség honlapján. Az érintett állampolgárok a szerbiai Vranjében, Kursumliján, Raskában és Tutinban élhetnek ezen jogukkal – közölte a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság.
Ezúttal sem szavazhatnak saját településeiken a koszovói szerbek
December 17-én tartanak előre hozott parlamenti választásokat a déli szomszédunknál.
A voksolás részletes szabályainak kidolgozása még hátravan. A helyi önkormányzatok ezt követően határozzák meg, hogy a koszovói szerbek mely szavazóhelyiségekben fognak szavazni. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elnöke közölte: levelet küldtek a szerb kormány Koszovó-ügyi Irodájának, melyben leírták, hogyan valósítható meg a voksolás.
Azt a tájékoztatást kaptuk az irodától, hogy nem lehetséges a törvénnyel összhangban lebonyolítani a választásokat Koszovóban, mert a pristinai ideiglenes intézmények, élükön Albin Kurtival (koszovói miniszterelnökkel), a koszovói függetlenség elismeréséhez kötötte azt, s megtagadta az EBESZ közreműködését is, amely már 2012 óta segíti a választásokat
– nyilatkozta Vladimir Dimitrijevics.
Korábban Petar Petkovics, a szerb kormány Koszovó-ügyi Irodájának vezetője úgy fogalmazott: a koszovói szerbek lakóhelyükön történő szavazásának megakadályozásával az Albin Kurti vezette pristinai rezsim továbbra is nyíltan megsérti a szerbek jogait.
További Külföld híreink
Szerbiában december 17-én tartanak előre hozott köztársasági parlamenti választást, ezzel egy időben Vajdaságban a tartományi parlament összetételére is voksolhatnak a lakosok, illetve egyes helyeken önkormányzati választást is tartanak.
Borítókép: Szerb férfi sétál el koszovói rendőrök mellett a Banjska ortodox kolostor közelében az észak-koszovói Banjska faluban 2023. szeptember 27-én (Fotó: MTI/AP/Visar Kryeziu)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚjabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Komoly következményekkel járhat, ha az iráni elnök életét veszti.
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő.
Megtalálhatták az iráni elnök helikopterét + videó
Egyelőre nincsenek pontos információk arról, hogy megsérült-e Ebrahim Raiszi. A Reuters információi szerint megtalálták helikopterét, a Vörös Félhold azoban cáfolta ezeket az állításokat.
Összefogásra buzdítottak Európa és Latin-Amerika konzervatív vezetői Madridban + videók
A spanyol Vox által megszervezett Europa Viva24 nevű csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt egy videóüzenetben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
4 csillagjegy, akiknek idén nyáron örökre megváltozik az élete
Szakértő: Putyin lépése súlyos következményekkel jár és az egész világra kihat
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
F1: A végén, a semmiből jött Verstappen imolai drámája
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
Címoldalról ajánljuk