A hadsereg tájékoztatása szerint szárazföldi csapatok vívnak közelharcot Hán-Júnisznál a légierő támogatása mellett. – Többtucatnyi terroristát sikerült likvidálni – tették hozzá. Az övezet déli részének legfontosabb városa, Hán-Júnisz egyúttal az IDF szárazföldi hadműveleteinek egyik központja is. Izraeli tisztségviselők korábban azt mondták, a Hamász vezetői a város alatti alagútrendszerben rejtőzködhetnek, ahol izraeli túszokat is bújtathatnak.
Daniel Hagari, az IDF szóvivője kedden arról számolt be, hogy a harcokban meghalt 21 tartalékos katona, amikor terroristák rakétagránátot lőttek ki egy harckocsira és egy bontásra ítélt és aláaknázott házra az övezet déli részén.
A háború nagy árat követel, nagyon nagyot. Tartalékosaink a legnagyobb áldozatot hozták meg, hogy mi mindannyian biztonságban élhessünk
– fogalmazott a szóvivő.
Izrael katari és egyiptomi közvetítőkön keresztül ajánlotta fel az alkut a Hamásznak – számol be róla az Axios amerikai politikai hírportál vezető izraeli tisztviselőkre hivatkozva. Az esetleges megállapodás semmiképp sem jelentené a háború befejezését.
A Hamász és a vele kapcsolatban állók a feltételezések szerint még mindig több mint százharminc túszt tartanak fogva, bár az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy több tucatnyian is meghalhattak közülük október 7-i elfogásuk óta.
Izrael világossá tette, hogy nem hajlandó elengedni mind a hatezer, izraeli börtönökben fogva tartott palesztint a túszokért cserébe.
A zsidó állam tisztviselői elmondták, hogy várják a Hamász válaszát, de hangsúlyozták, hogy óvatosan optimisták azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkező napokban előrelépést érhetnek el.
Az izraeli vezetésre óriási társadalmi nyomás nehezedik a túszok kiszabadítására. Mint arról beszámoltunk, hétfőn a túszok családtagjai az izraeli parlament üléstermébe is betörtek, és azonnali intézkedést követeltek hozzátartozóik szabadon bocsátása érdekében.
További Külföld híreink
Az izraeli hadsereg hétfőn bejelentette, hogy kétszáz katonáját ölték meg Gázában azóta, hogy október végén megkezdődtek a szárazföldi hadműveletek – írja a The Telegraph brit napilap.
Borítókép: Izraeli harcjármű járőrözik a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz menekülttábor közelében 2024. január 21-én (Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezUniós szintű megmozdulást terveznek Brüsszel ellen + videó
A lengyel gazdák nem nyugszanak.
Szijjártó Péter az uniós választás tétjéről beszélt
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
Borzasztó baleset: folyóba hajtott egy orosz busz, sokan meghaltak + videó
A buszon mintegy húsz ember utazott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a pontos részletek a Békemenetről!
Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után
Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén
Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva
Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán
A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét
Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek
Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál
Magyar Péter agresszív nyomulásának nem enged a közmédia
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezUniós szintű megmozdulást terveznek Brüsszel ellen + videó
A lengyel gazdák nem nyugszanak.
Szijjártó Péter az uniós választás tétjéről beszélt
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
Borzasztó baleset: folyóba hajtott egy orosz busz, sokan meghaltak + videó
A buszon mintegy húsz ember utazott.