A tájékoztatás szerint a Hydra hétfőn indult a Vörös-tengerre, hogy részt vegyen az EUNAVFOR Aspides (görögül: pajzs) fedőnevű misszióban, amelynek célja a kereskedelmi hajók védelme a jemeni húszi lázadók támadásaival szemben.
Görög fregatt is csatlakozik az EU vörös-tengeri missziójához
Görög fregatt is csatlakozik az EUNAVFOR vörös-tengeri uniós missziójához – tudatta hétfőn az athéni védelmi minisztérium.
Pavlosz Marinakisz görög kormányszóvivő közölte, hogy a görög nemzetbiztonsági tanács a nap folyamán jóváhagyta az ország részvételét az uniós misszióban Níkosz Déndiasz görög védelmi miniszter javaslatára.
Az athéni kormány indoklása szerint azért volt szükség erre, mert a húszik támadásai megzavarták a görög tulajdonban lévő kereskedelmi hajók forgalmát az ország legnagyobb kikötőjében, Píreuszban, illetve egyes konténerszállítók már egyáltalán nem kötnek ki ott.
Az Irán által támogatott húszik a Vörös-tengeren közlekedő − szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő − kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen, mióta Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, megtorlásul az Izrael ellen elkövetett súlyos terrortámadás miatt.
A jemeni lázadók támadásai miatt több tengeri szállítmányozási vállalat is elkerüli ezt a fontos hajózási útvonalat. November óta Jemen partjai előtt több görög kereskedelmi hajót is támadások értek, amelyek során ugyan keletkeztek károk, de nem voltak áldozatok.
Az Aspides misszió február 19-én indult francia, német és olasz részvétellel.
Borítókép: A cseppfolyósított földgázt szállító ADAM teherhajó halad a Szuezi-csatornában az egyiptomi Iszmáilijánál 2023. december 22-én (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Hoszam)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTovábbra is súlyos állapotban a meglőtt szlovák miniszterelnök + videó
A háborúpárti tettes készülhetett a merényletre.
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
Robert Fico élete csak a szerencsén múlt?
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
Az amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Egy férfi karóval gyilkolt meg egy fiút Rétközberencsen
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
Vezércikk: A Fico-merénylet veszélyes folyamatok kezdete lehet Európában + videó
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Bizarr jelenetekkel vezették fel a Fury-Uszik meccset - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Elesett az M7-es, pedig még nincs is hétvége
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTovábbra is súlyos állapotban a meglőtt szlovák miniszterelnök + videó
A háborúpárti tettes készülhetett a merényletre.
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
Robert Fico élete csak a szerencsén múlt?
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
Az amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.