– Úgy tűnt, hogy a kormány nem érdeklődik a megfogalmazással kapcsolatos aggodalmak iránt, és talán egy kis arroganciával azt is hitte, hogy a választókat elragadja a feminizmus hulláma a nemzetközi nőnapon, és egyszerűen átengedik ezt a két népszavazást – mondta Laura Cahillane, a Limericki Egyetem Jogi Karának docense arra reagálva, hogy a pénteken zajlott írországi népszavazáson nemet mondtak a szavazók az alkotmány szövegének módosítására, számolt be a Politico című lap.
Írországban igent mondtak a családra
Két kérdésben döntött Írország lakossága az alkotmány szövegének módosításával kapcsolatban pénteken. Az eredmény értelmében az alkotmány továbbra is tartalmazza, hogy a házasság elengedhetetlen a családi élethez. A szavazás előestéjén kiszivárgott belső információk miatt a kormányt hazugsággal vádolják.
Az 1937-es alkotmány szövegében szerepel, hogy a házasság elengedhetetlen a családi élethez. Ezt a formulát váltotta volna a kormány tervei szerint az, hogy egyéb tartós kapcsolatban élők is családi egységet alkothatnak, mert Írországban a gyermekek kétötöde nem házasságban születik. A kormány azonban nem határozta meg pontosan az egyéb kapcsolatok körét, illetve tulajdon- és öröklésjogi aggályok is felmerültek.
A szavazás előestéjén nyilvánosság elé került Rossa Fanning főügyész még 2023 decemberéből származó belső véleménye, ami szerint a tervezett módosítások félreérthetőek, így a peres ügyekben „meglepő eredményeket okozhatnak”. Az erre érkezett reakciók szerint a kormány azóta hazudott a népszavazási kampányban.
Laura Cahilllane a népszavazás kormányoldali előkészítését és a kampányát így jellemezte:
Nagyon kevés kampányt látott az »igen« oldalon, és nagyon kevés erőfeszítést tett az emberek megnyugtatására a »nem« oldalon felmerülő aggodalmakról.
A második kérdésre adott voksok alapján a szavazók úgy döntöttek, hogy maradjon az alkotmányban az a passzus, hogy a nők értéke a társadalom számára az „otthoni kötelességek” teljesítésében rejlik.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Megható búcsú: több ezer szurkoló sörét fizette a BL-döntős sztárfocista
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚj hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.