– A külső környezet összetettsége, súlyossága és bizonytalansága növekszik– jelentette ki Li Csiang kínai miniszterelnök a 14. Országos Népi Gyűlés március 5-én kezdődött második ülésszakán.
Ki kell zárni egy új hidegháború lehetőségét a kínai külügyminiszter szerint
A kínai 14. Országos Népi Gyűlésen a külpolitikát érintő bejelentések is születtek. A miniszterelnök érintette a Tajvannal és Hongkonggal kapcsolatos kérdéseket, míg a külügyminiszter az Oroszországgal való viszonyról és a kínai külpolitika céljairól számolt be.
A törvényhozás ülésén a kormány és az állami szervek munkajelentéseit ismertetik, ahol reformintézkedéseket jelentettek be Kína modernizációjáért. A gazdasági intézkedések bejelentése mellett a külpolitika is kiemelt figyelmet kapott.
Tajvannal és Hongkonggal fennálló viszonyban a miniszterelnök beszédében nem jósolt változást.
Hongkong kínai területe továbbra is elkötelezett marad a »jogalapú kormányzás« mellett, amelyet »hazafiak« irányítanak.
– számolt be róla Li Csiang, írta az az amerikai NBC News hírportál.
Tajvannal kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte, hogy az egyesítés meg fog történni, Kína álláspontja nem változott, és továbbra is elítéli a szeparatista tevékenységet és a külső beavatkozást, célozva ezzel az Egyesült Államok Tajvannal kapcsolatos politikájára.
A Hszi Csin-ping kínai elnök a fegyveres erőkhöz intézett szavaiban felszólította őket, hogy
erősítsék küldetéstudatukat, mélyítsék el a reformot és mozdítsák elő az innovációt, hogy átfogóan erősítsék a stratégiai képességeket a feltörekvő területeken.
A kínai külügyminiszter, Vang Ji is megszólalt a külpolitikát érintő kérdésekben:
Az emberiség számára közös jövővel rendelkező közösség építése a koncepcionális javaslatból tudományos rendszerré, a kínai kezdeményezésből a nemzetközi konszenzussá, az ígéretes vízióból pedig a gyakorlati eredményekig fejlődött, amelyek erős életerőt mutatnak.
Megemlítette, hogy Kína több tucat országgal és régióval közösségeket épít, többféle formában és területen.
Kína készen áll arra, hogy a nemzetközi közösséggel közös erőfeszítéseket tegyen egy nyitott, befogadó, tiszta és gyönyörű világ felépítése érdekében, amely tartós békét, egyetemes biztonságot és közös jólétet élvez
A miniszter kitért Kína és Oroszország kapcsolatára is, elmondta, hogy a nemzetközi kapcsolatok modern rendszere működik a két ország között, a viszonyuk független harmadik államoktól, az azokkal kialakított kapcsolat nem befolyásolja Peking és Moszkva kapcsolatát.
Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől
– jelentette ki Vang Ji, számolt be róla a Világgazdaság.
Az orosz földgáz számos kínai háztartást lát el, míg az orosz utakon kínai gyártmányú autók közlekednek; ez teljes mértékben a kínai és az orosz fél kölcsönösen előnyös együttműködésének rugalmasságát és széles körű kilátásait bizonyítja– jelentette ki beszédében a kínai külügyminiszter.
A múlt hónapban több kínai vállalatot is szankcióval sújtott az Európai Unió arra hivatkozva, hogy az Ukrajna elleni háborúban Oroszországot segítik.
A mai világban a hegemonizmus nem támogatott, és a megosztottság nem vezet sehová
– jelentette ki a külügyminiszter, és felhívta arra is a figyelmet, hogy a konfrontáció kerülendő a nagyhatalmak között, és ki kell zárni egy új hidegháború lehetőségét.
Ahogy arról lapunk beszámolt, hamarosan hat európai ország, köztük Magyarország állampolgárai, március 14. és november 30. között vízummentesen utazhatnak Kínába.
Borítókép: Katona a 14. kínai Országos Népi Gyűlés, azaz a parlament második ülésszakának nyitóülése idején a pekingi Nagy Népi Csarnoknál 2024. március 5-én (Fotó: MTI/EPA/Vu Hao)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Oroszország szerint ez egyszerűen lopás
Azok után, hogy nem zárta ki a csapatok küldését Ukrajnába, Észtország újabb komoly lépést tett, amely növeli a konfrontáció lehetőségét Moszkvával.
Strasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Bejött az élet! Aurelio milliókat kaszálhatott, mióta kijött a börtönből
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Cintula hitet tett a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Caputova mellett
Elszabadul a pokol
Bizarr jelenetekkel vezették fel a Fury-Uszik meccset - videó
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Oroszország szerint ez egyszerűen lopás
Azok után, hogy nem zárta ki a csapatok küldését Ukrajnába, Észtország újabb komoly lépést tett, amely növeli a konfrontáció lehetőségét Moszkvával.
Strasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.