– Ennek a szexuális zaklatásnak, az árulásnak és a hatalommal való elképesztő visszaélésnek a hatásai a mai napig kísértik a felperest– áll az Eric Adams New York-i polgármester elleni feljelentésben.
Zaklatási botrány a demokratáknál
Hétfő óta ismertek a részletek Eric Adams demokrata New York-i polgármester szexuális zaklatási ügyével kapcsolatban. A felperes állítása szerint az akkor rendőrtiszt Adams munkaügyi segítségéért cserébe ellenszolgáltatást várt el, majd mikor a nő elutasította, zaklatta őt. A polgármester mindent tagad.
A váddal kapcsolatos jogi panaszt hétfőn nyújtották be, a per pedig tavaly novemberben indult New York első embere ellen azzal a váddal, hogy a felperestől szakmai, előmeneteli kérésért cserébe szexuális ellenszolgáltatást kért, majd mikor a nő visszautasította, akkor szexuálisan zaklatta őt.
Azt, hogy a per elkezdődhessen, a 2022 májusában New York Államban elfogadott felnőtt túlélőkről szóló törvény tette lehetővé. Ezt biztosította, hogy 2022. november 24. és 2023. november 24. között azon szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyek már elévültek, is pert lehetett indítani.
Az eset a felperes elmondása szerint 1993-ban történt, amikor mindketten a közlekedési rendőrség kötelékébe tartoztak. Adams ekkor rendőrtisztként szolgált, míg a nő adminisztratív asszisztensi feladatokat látott el.
Ügyvédje így nyilatkozott a felperesről és az esetről:
Tudta, hogy a kereset benyújtása jelentős személyes kihívásokat fog okozni neki, de mégis megtette, mert úgy véli, hogy a szexuális zaklatókat felelősségre kell vonni, függetlenül attól, hogy kikről van szó.
A polgármester tagadja a vádakat. Állítása szerint nem is emlékszik, hogy találkozott volna a nővel, nem tudja, ki ő.
A panasz áttekintése közben a polgármester teljes mértékben tagadta ezeket a felháborító állításokat és az itt leírt eseményeket, teljes igazolást várunk a bíróságon
– jelentette ki Sylvia O. Hinds-Radix, New York-i társasági jogtanácsos.
A következő New York-i választáson újrainduló demokrata polgármester nem csak ebben a rendőrségi ügyben érintett. Novemberben fő adománygyűjtőjénél tartott házkutatást az FBI, azért mert felmerült az illegális külföldi pénz elfogadásának gyanúja. Két közeli segítőjét is vizsgálták a hatóságok, szintén pénzügyi kérdések miatt. Kérdéses, hogy a választók hogyan értékelik a rendőrségi ügyeket a szavazatok leadásakor.
Borítókép: Eric Adams New York-i polgármester (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését
Az amerikai nagykövet a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait.
A magyar soros elnökségtől tart Roberta Metsola + videó
Brüsszel már júniusban megkezdené a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
Sulyok Tamás Pekingbe látogat a kínai elnök meghívására
„Magyarország a híd Kelet és Nyugat között” – hangsúlyozta a magyar–kínai kapcsolatok fontosságát a köztársasági elnök.
Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz két éve készül arra, hogy elhagyja Lengyelországot, ha vészhelyzet sújtaná hazáját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína
Fordulat jön a háborúban Putyin miatt
Házasság első látásra – Fény derült Laci új párjának múltjára: Palik László, eljegyzés és szakítás
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról
A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét
Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról
Európa-liga: őrület, újabb Leverkusen-csoda a 97. percben!
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került
Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza
„Őrültség lenne, ha uniós katonák avatkoznának be az orosz–ukrán konfliktusba”
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését
Az amerikai nagykövet a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait.
A magyar soros elnökségtől tart Roberta Metsola + videó
Brüsszel már júniusban megkezdené a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
Sulyok Tamás Pekingbe látogat a kínai elnök meghívására
„Magyarország a híd Kelet és Nyugat között” – hangsúlyozta a magyar–kínai kapcsolatok fontosságát a köztársasági elnök.
Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz két éve készül arra, hogy elhagyja Lengyelországot, ha vészhelyzet sújtaná hazáját.