Visszatérő jelenség a nemzetközi baloldal különböző szereplői részéről, hogy egész karriert építettek fel arra, hogy éles, a valóságtól és a tényszerűségektől egyébként teljesen elrugaszkodó bírálatokkal, koholt vádakkal támadják a konzervatív kormányokat, ha a nyílt társadalom fundamentumain felépített Soros-birodalom érdekei azt kívánják meg – írja a Tűzfalcsoport. Hazánk viszonylatában ennek a lejárató stratégiának az egyik vezető szereplője az amerikai spekulánshoz ezer szállal kötődő Kim Lane Scheppele, akinek visszatérően becsmérlő, elfogult tevékenysége kizárólagos célja a sorosista kánon tanait visszautasító, nemzeti, keresztény értékek mentén szerveződő nemzetállamok, illetve azok kormányainak nyilvános befeketítése és hiteltelenítése.
Fekete öves sorosista is beállt Magyar Péter mögé
Kim Lane Scheppele ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz.
Kim Lane Scheppele a nemzetközi baloldal Magyarországra „szakosodott”, a Horn-kormány idején az Alkotmánybíróság és a parlament alkotmány-előkészítő testületének munkájába is bevont alkotmányjogásza a 2010-es kormányváltás óta nemegyszer sokkolta már a magyar nyilvánosságot mondvacsinált, légből kapott kijelentéseivel és bírálataival, emlékeztet a tényfeltáró blog.
A baloldali Deutsche Welle 2015-ben a menekültválság idején jelentetett meg interjút Scheppelével Magyarország: Ez egy lopakodó diktatúra címmel. A beszélgetés során a sorosista alkotmányjogász a magyar sajtószabadságot temetve, egy alaptalan baloldali vádra reagálva kifejtette, hogy hazánkban „az újságírókat több éve verbális támadások érik a kormány részéről. […] Ha nem is volt közvetlen szándék az újságírók megtámadására, […] az újságírókat a magyar állam nyilvánosan kiszemelte.” Véleménye szerint Magyarországon a külföldi újságírók sorozatos gyűlöletnek vannak kitéve, akiktől minden egyes alkalommal azt követelik, hogy vonják vissza munkáikat, éppen ezért sok külföldi újságíró már jóval a menekültválság előtt felhagyott a Magyarországról való tudósítással.
Mindemellett azt is érdemes megemlíteni, hogy 2022 februárjában az alkotmányjogász közvetlenül is részt vett a baloldali összefogás választási kampányában, amikor a CEU Demokrácia Intézet és a Review of Democracy kerekasztal-beszélgetésén Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett fejtette ki az ellenzéki narratívába illeszkedő, ám az alkotmányjogi princípiumokkal és alapelvekkel teljesen összeegyeztethetetlen nézeteit az alkotmányosság jövőjéről Magyarországon.
Kim Lane Scheppele ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz
Scheppele sorozatos elfogult és alaptalan megnyilvánulásai könnyen magyarázhatók, hiszen az alkotmányjogász ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz.
Korábban ő volt az amerikai spekuláns által alapított Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) genderszakának – alapító – társigazgatója. Emellett tagja a The Good Lobby elnevezésű NGO szakértői csoportjának (The Good Lobby Profs), amelynek partnerei és ügyfelei között több, a nemzetközi baloldalhoz köthető szervezet – például a Transparency International – is feltűnik, és amelyet Soros jelentős összegekkel pénzel.
A sorosista NGO honlapján rendszeresen publikálnak cikkeket, amelyek amellett érvelnek, hogyan és miért ne utalja az EU a magyaroknak és a lengyeleknek egyébként járó forrásokat. A The Good Lobby Profs célja – amint azt a honlapjukon írják – „gyorsreagálású mechanizmusként működni a jogállamiság fenntartása érdekében”. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kísérik a jogállamiság helyzetét, valamint „jó” lobbitevékenységet folytatnak a „demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának előmozdításáért és védelméért”. Emellett Scheppele részt vesz a Princetoni Egyetem munkájában is, amelynek kuratóriumát (The Trustees of Princeton University) Soros György csak 2021-ben közel egymillió dollárral támogatta.
Schepelle is feltűnt Magyar Péter pártfogói között
Az a tény, hogy egy új szereplő tűnt fel, minden jel szerint nem kerülte el a Nyílt Társadalom hálózatához köthető személyek figyelmét, és ez a X közösségi médiafelületén is precíz módon nyomon követhető.
Favorizálja Magyar politikai ámokfutását Benjamin Novák, aki miatt a 444.hu azért kényszerült magyarázkodni, mert a Soros-blog úgy csinált, mintha az egyik munkatársuk által írt lejárató anyagot az amerikai napilap, a The New York Times írta volna.
A Tűzfalcsoport korábbi beszámolójának megállapításai a szombati, Magyar Péter-féle tüntetésre is igaznak bizonyultak,
a nemzetközi baloldali médiában megjelentetett, Magyar Péterre vonatkozó cikkek meghatározó részére igaz, hogy azokat jelentős többségében magyar baloldali újságírók készítik el vagy állnak mögötte.
A Soros-birodalom szócsövei Márki-Zay Péter esetében is ugyanezt a stratégiát folytatták.
Kim Lane Scheppele feltűnése azonban új szintet jelent.
Bár Scheppele osztja a Magyarral kapcsolatos kétségeket, nevezetesen azt, hogy a magyar ellenzékre is veszélyes lehet, alapvetően reménykedve tekint rá.
Sőt az X-en, bár jelenleg elég passzív Magyar Péter profilja, de a követői közé is csatlakozott.
Borítókép: Magyar Péter ügyvéd vonul az általa meghirdetett Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért című rendezvényen a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton 2024. április 6-án (Fotó: Havran Zoltán)
Magyar Péter bosszúja
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Meghalt Varga Szilvia
Ben Affleck az exfeleségével, Jennifer Garnerrel vigasztalódik: árulkodó videó került elő
Nyugati katonák érkezhetnek titokban Ukrajnába + videó
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Hivatalosan is bemutatták Szoboszlai Dominikék új edzőjét
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.