Az Agerpres hírügynökség által idézett román hivatalos források szerint a bukaresti Cotroceni-palotában zajló tanácskozásokon Klaus Johannis államfő, valamint a belga, a horvát és a magyar kormányfő vesz részt. Az Európai Tanács elnöke kedden Vilniusban folytat tárgyalásokat ugyanebben a témában.
Intenzívvé vált az utóbbi egy évben a magyar–román viszony
Bukarestben tárgyal szerdán Orbán Viktor. A romániai egyeztetést Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezte az Európai Unió stratégiai menetrendjéről.
Belgium jelenleg, Magyarország pedig július 1-jétől tölti be a soros uniós elnökséget. A megbeszélés egybeesik a legfontosabb európai uniós intézmények – a parlament, a bizottság, a tanács – vezető pozícióinak betöltéséről szóló tárgyalások elkezdésével. Közben terítéken van a NATO-főtitkári poszt új várományosának kiválasztása is, Mark Rutte mellett Klaus Johannis is jelölt a pozícióra. Mint ismert, Magyarország ellenzi, hogy a holland miniszterelnök kövesse Jens Stoltenberget, márpedig a főtitkári poszthoz egységes álláspontra van szükség a tagállamok között.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter március 15-i, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Johannis NATO-főtitkári esélyeivel kapcsolatban kijelentette: örülnek, hogy van egy közép-európai jelölt. Egyértelművé tette, hogy a magyar kormány nem támogatja Mark Ruttét, mivel a holland miniszterelnök korábban Magyarország térdre kényszerítését sürgette, így nincs bizalom iránta.
Örülünk, hogy van egy közép-európai jelölt, eddig soha nem volt ebből a térségből érkező főtitkára a NATO-nak
– mondta Szijjártó Péter. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a magyar–román viszony stratégiai jelentőségű, s ebben az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az erdélyi és a székelyföldi magyarság jelenti a legfontosabb alapot. Megemlítette azt is, hogy Románia jelenleg a magyar gazdaság harmadik legjelentősebb exportpiaca. Szijjártó kihangsúlyozta: Magyarország érdeke is a teljes körű román csatlakozás a schengeni övezethez.
Ehhez minden tőlünk telhető támogatást megadunk a magyar uniós elnökség idején
– mondta a tárcavezető.
További Külföld híreink
Kiemelt téma a schengeni csatlakozás
Romániában egyébként a politikai élet fontosabb témái között továbbra is kiemelt helyen szerepel a schengeni csatlakozás kérdése. A légi és vízi közlekedésben márciustól megvalósult román Schengen-tagságra egyfajta sikertörténetet igyekszik építeni a kormánykoalíció, az ellenzék ugyanakkor a hatalom kudarcaként fogja kommunikálni a teljes jogú tagság megszerzésének elmaradását, az osztrák vétó ezzel kapcsolatos fenntartását. Az év végén az államfőségről két mandátum után leköszönő Klaus Johannis a nagykövetek előtt tartott januári előadásában azt mondta, reméli, hogy Románia „rövidesen” a szárazföldön is élvezheti a schengeni övezeti tagság előnyeit.
További Külföld híreink
A magyar–román viszonyt alapvetően befolyásolhatja július 1-től az, hogy Magyarország az EU soros elnökeként miként kommunikál, s hogyan tudja befolyásolni Románia – és a vele „csomagban” lévő Bulgária – előrelépését a schengeni témában. A román médiában két megközelítés van Magyarország hozzáállásával kapcsolatban. A magyar-, illetve az Orbán Viktor-ellenes sajtó azt sugallja, hogy Magyarország Ausztriával a háttérben egyetértve tulajdonképpen örül Románia schengeni kudarcának.
Emlékezetes az is, hogy tavaly júliusban magánebéden fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Marcel Ciolacu román kormányfő Bukarestben, októberben pedig – Novák Katalin akkori köztársasági elnök meghívására – Budapesten tárgyalt Klaus Johannis.
Borítókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Klaus Johannis román államfő (Fotó: AFP/Ludovic Marin)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
A legnagyobb nemzetközi lapok is a magyar–kínai csúcstalálkozóról cikkeznek.
Zaharova: Letörölné a Nyugat Oroszországot a győztesek listájáról
Az orosz külügyi szóvivő szerint a nyugati országok igyekeznek megzavarni a győzelem napi ünnepségeket.
Vitályos Eszter: Csak profitálhatunk a Kínával való együttműködésből + videó
Történelmi jelentőségűnek minősítette Vitályos Eszter kormányszóvivő Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatását.
Szijjártó Péter szerint méltó eredményeket hozott a magyar–kínai csúcs + videó
A külgazdasági és külügyminiszter ismertette a magyar–kínai fejlesztések részleteit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
A világháborúról beszélt Putyin
Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét
Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk
"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n
Rengeteg személy tűnik el Németországban
Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát
Lewis Hamilton rossz híreket kapott
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került
Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
A legnagyobb nemzetközi lapok is a magyar–kínai csúcstalálkozóról cikkeznek.
Zaharova: Letörölné a Nyugat Oroszországot a győztesek listájáról
Az orosz külügyi szóvivő szerint a nyugati országok igyekeznek megzavarni a győzelem napi ünnepségeket.
Vitályos Eszter: Csak profitálhatunk a Kínával való együttműködésből + videó
Történelmi jelentőségűnek minősítette Vitályos Eszter kormányszóvivő Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatását.
Szijjártó Péter szerint méltó eredményeket hozott a magyar–kínai csúcs + videó
A külgazdasági és külügyminiszter ismertette a magyar–kínai fejlesztések részleteit.