Nagy diplomáciai eseményre készül az ország: Franciaország és Szerbia után Magyarországra érkezik európai körútján Hszi Csin-ping kínai elnök.
Ezért úttörő a kínai vezetők között Hszi Csin-ping
A elmúlt pár év egyik legfontosabb magyarországi diplomáciai eseményére kerül sor hamarosan.
Az egész 2010-es évtizedben nem volt példa arra, hogy a világ egyik pólusának vezetője tiszteletét tegye Budapesten, közölte a Mandiner.
További Külföld híreink
A kínai elnök vezetőként leginkább a centralizációról és a korrupcióellenes kampányról híres, amelyek végeztével a kínai állampárt hatalma minden eddiginél nagyobb lett. Működése alatt emellett lelkesítő és kevésbé lelkesítő eredményeket is felmutatott Kína: vezetésével Kínának sikerült kitörnie a „világ munkapadjának” szerepéből, gazdaságát magasabb hozzáadott értékre, nagyobb jólétre és belső fogyasztásra átállítani, és technológiai fölényt szerezni az Egyesült Államokkal szemben számos területen. Mindeközben azonban az állampolgárok megfigyelése korábban soha nem látott mértéket ér el.
Emellett ő az első olyan kínai elnök, aki kettőnél több cikluson át kormányozza a hatalmas országot; ennek érdekében 2018-ban módosították az ország alkotmányát.
Hszi nagyon sok minden másban is úttörő a kínai vezetők között: ő az első, aki már a kommunista Kínában született (1953-ban, a Kínai Népköztársaság pedig 1949-ben alakult). Ő az első elnök, aki doktori fokozattal is rendelkezik.
Emellett a klasszikus kínai bölcselet és az orosz irodalom nagy rajongója, birtokolja egy iowai kisváros, Muscatine kulcsát (amit kétszer is megkapott), és a pártfőtitkári, valamint az elnöki tisztségen kívül számos más hivatalt is betölt: vezeti a Pénzügyi és Gazdasági Ügyek Központi Bizottságát, a Központi Tajvan-ügyi Vezetőcsoportot, a Központi Külügyi Bizottságot, a Központi Nemzetbiztonsági Bizottságot, illetve a Reformok Átfogó Mélyítésének Központi Bizottságát is.
Salát Gergely Kína-kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője és a Magyar Külügyi Intézet kutatója az Inforádiónak úgy jellemezte Hszit, mint
vattába csomagolt tű, vagy inkább százas szög:
puhának és nagyon barátinak tűnik a vele való kommunikáció, de ha hozzáérünk, megszúr”. A sinológus tapasztalata szerint a kínai vezetők nagy hangsúlyt fektetnek a személyes nexusra és a kommunikációra, így az, hogy Orbán Viktort régről ismeri, Magyarország pedig politikai retorikáját tekintve az EU leginkább Kína-barát országa, megkönnyíti majd a tárgyalásokat.
Borítókép: A kétnapos állami látogatáson Franciaországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök a Francia-Kínai Üzleti Tanács hatodik ülésszakán a párizsi Marigny Színházban 2024. május 6-án (Forrás: MTI/EPA POOL/Mohamed Badra)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÖsszefogásra buzdítottak Európa és Latin-Amerika konzervatív vezetői Madridban + videók
A spanyol Vox által megszervezett Europa Viva24 nevű csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt egy videóüzenetben.
Az őrültség újabb foka: dokumentumfilm az LMBTQ állatokról
A „Queer Planet” című új sorozat számos epizódot tartalmaz olyan állatokról és növényekről, amelyek LMBTQ-nak tűnnek.
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Az állomás összes fő létesítménye megsemmisült: irányítóterem (vezérlőterem), SERB (üzemeltetés és berendezések), adminisztratív épület.
Orbán Viktor: Sok patrióta harcosra van szükségünk Európában
Nagy közös csata előtt állunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási viharok lesznek Magyarországon - mutatjuk, mikor
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Szoboszlai szomorú bejelentést tett, rajongók ezrei zokognak most
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÖsszefogásra buzdítottak Európa és Latin-Amerika konzervatív vezetői Madridban + videók
A spanyol Vox által megszervezett Europa Viva24 nevű csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt egy videóüzenetben.
Az őrültség újabb foka: dokumentumfilm az LMBTQ állatokról
A „Queer Planet” című új sorozat számos epizódot tartalmaz olyan állatokról és növényekről, amelyek LMBTQ-nak tűnnek.
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Az állomás összes fő létesítménye megsemmisült: irányítóterem (vezérlőterem), SERB (üzemeltetés és berendezések), adminisztratív épület.
Orbán Viktor: Sok patrióta harcosra van szükségünk Európában
Nagy közös csata előtt állunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.