Hatvanegy éves korában, május 7-én, kedden meghalt Steve Albini zenész, producer, hangmérnök. A Pitchfork azt írja, a legendás punkrocker szívrohamot kapott.
Meghalt Steve Albini, aki nélkül a Nirvana, a Foo Fighters és a Pixies sem lenne az igazi
Hatvanegy éves volt.
Bár zenészként indult, ő volt a Shellac and Big Black frontembere, végül producer és hangmérnök is lett belőle, megépítette a saját stúdióját is 1997-ben, az Electrical Audiót. Ő rögzítette többek között a Pixies vagy éppen PJ Harvey munkáit, a Nirvana Utero című albumát – az egész úgy kezdődött, hogy Kurt Cobain részegen felhívta, hogy vele akarnak dolgozni –, illetve részt vett a Foo Fighters Something from Nothing című dalának felvételében is. A Sonic Highways című sorozatban bővebben is beszél a hitvallásáról.
Albini kegyetlen szókimondásáról is híres volt, többször is felemelte a hangját a kizsákmányoló zeneipar miatt. Halála előtt éppen a Shellac új albumának, a jövő héten megjelenő To All Trains turnéjára készült.
További Kultúra híreink
A kérdésre, hogyan tekintene vissza a karrierjére, ha visszavonulna, Albini azt mondta:
Nem érdekel. Csinálom, és ez az, ami számít nekem – az a tény, hogy folytathatom. Ez az egész alapja. Tegnap csináltam, holnap is megcsinálom, és folytatom az egészet.
Valószínűleg ő maga sem gondolta, hogy mindez csak hatvanegy évig tart.
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEltáncolt világok
Hat ország táncművészei mutatkoznak be a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon.
Magyar fotós Spanyolországból
Nicolás Muller fotográfiáit mutatja be a Cervantes Intézet kiállítása.
Metszéspontok
Az ezüst és a selyem találkozása.
Árpád-házi királylányok Európa udvaraiban
Kerekasztal-sorozatot indított a Magyarságkutató Intézet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsony Gergely egy csődtömeg, aki teljes mértékben kudarcot vallott Budapesten
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Könnyek közt búcsúzott a TV2 szépsége: Pszichológushoz fogok menni ezután
Kiemelték a verőcei motorcsónak maradványait a Dunából, jól látható, hogy mi történt (GALÉRIA)
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Óriási a baj az iváncsai akkugyárban: se megrendelés, se termelés az elektromos autóipar válsága miatt
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
Szoboszlai hihetetlen szezont zárt, sírva búcsúzott el a zseniális Jürgen Klopp
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEltáncolt világok
Hat ország táncművészei mutatkoznak be a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon.
Magyar fotós Spanyolországból
Nicolás Muller fotográfiáit mutatja be a Cervantes Intézet kiállítása.
Metszéspontok
Az ezüst és a selyem találkozása.
Árpád-házi királylányok Európa udvaraiban
Kerekasztal-sorozatot indított a Magyarságkutató Intézet.