Rendhagyó módon a mai jegyzet egy bocsánatkéréssel kezdődik. December 24-én sokkal vidámabb, sokkal kedvesebb témát szeretett volna Felhévizy az olvasóinak a fa alá tenni, de sajnos az élet felülírta az eredeti terveket, elnézést érte. A hírlapíró ugyanis nem mehetett el szó nélkül Kuncze Gábor egykori belügyminiszter szavai mellett. Félix tépelődött azon, hogy foglalkozzon-e ezzel a témával vagy sem, de végül arra jutott, hogy mindenkinek tudnia kell, hogy az egykori SZDSZ-vezér miként vélekedik Magyarországról. Ez nem Kuncze személye miatt érdekes, sokkal inkább azért volt fontos, mert a Gyurcsány-féle DK-szellemiség köszön vissza a szavaiban. A TV13 műsorának volt a vendége Kuncze, ahol két sokat próbált vérbalos figura faggatta, Bánó András és Bolgár György.
Az egész beszélgetés egy kicsit szürreális volt, ahogy a három megrögzött Orbán-gyűlölő egymásra licitálva rángatta elő a megszokott baloldali témákat az akkumulátorgyáraktól, az oktatás és az egészségügy helyzetén át egészen addig a felvetésig, hogy ha ilyen rossz minden Magyarországon, akkor miért szavaznak az emberek mégis a kormánypártokra. Erről is megvolt a tipikus balos vélemény, nem tájékozottak az emberek, és egyébként is a Fidesz-szavazók a legalacsonyabb iskolai végzettségűek közül kerülnek ki, akik amúgy is jobbára az elmaradott vidéki falvakban élnek, de aki budapesti Orbán-szavazó, az is agymosott.
További Poszt-trauma híreink
Kuncze Gábor ekkor lépett akcióba és felvázolta a legfőbb okot:
„Ez identitáspolitika. Mert ráadásul ez a keresztény Magyarország, a keresztény Európa védelme. Az ilyen keresztényeket egyébként, Jézus Krisztus a kufárok előtt rúgta volna ki a templomból, mert a kufárok is visszafogottabbak voltak. […] Nekem is vannak vallásos ismerőseim, akik meg vannak döbbenve attól, hogy mire használja a vallást ez a kormányzat. És egyébként, miként szállnak ebbe bele a katolikus egyház vezetői. Ezért ők azt mondják, hogy ezt nem. Köszönöm szépen ez nem erről szól.”
Körül-belül ez a DK világképe is, amit az egykori SZDSZ-elnök felvázolt.
További Poszt-trauma híreink
– Ez volt Kuncze Gábor karácsonyi üzenete. Szép, nem mondom – gondolta magában, felháborodva Felhévizy. Így beszél egy baloldali Gyurcsány-hívő. A szokásos fennhéjázó, lekezelő, liberális gőggel átitatott mérhetetlen Orbán-gyűlölet sugárzott a szavaiból. Figyeljünk Kunczéra, mert neki is küldetése van Gyurcsány hadseregében. Az egykori SZDSZ kártékony szellemisége még most is rombolni próbál, vigyázzunk!
Ezen a napon azonban emelkedjünk felül ezeken az ártó gondolatokon. Áldott, békés karácsonyt minden kedves olvasónknak!
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Kuncze Gábor, egykori SZDSZ-vezető, ma Gyurcsány egyik szócsöve (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
Nagyon csúnya titok derült ki az Orbán-gyűlölő Lilu múltjából
Lehullt az álarc.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezKiszabadulhatunk a kalodából
Célkeresztben az etnikai politizálás
Megint csak a szív diadala
Atomfenyegetőzés férfihiúságból
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezPressman nem lacafacázik, Pamkutya után Díler Kevint és Dzsúdlót is táncba vitte
Kiderült az ördögi terv.
Cseh Katka titka nem titok többé, lebukott a díszpinty
Most kapaszkodjanak meg!
A trágár DK-s Gyurcsány-kitűzővel a mellén olyan gyorsan menekült, hogy azt még Szoboszlai is megirigyelné
Az Orbán Viktor-akciócsoport újra lecsapott.
Felrobbant az internet, fekete Júlia borzolja a kedélyeket
Elérte a woke-őrület Shakespeare-t is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Magyar fogadtatás - videó
Fordulat jön a háborúban Putyin miatt
Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban
Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról
Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt
Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza
Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
Reménytelen helyzetbe került Ukrajna?
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
Nagyon csúnya titok derült ki az Orbán-gyűlölő Lilu múltjából
Lehullt az álarc.